2015. december 12., szombat

Stars and Cars 2015

December 12-én rendezte a Mercedes Stuttgartban a csapathoz tartozó versenyzők parádéját. 
A versenyt Daniel Juncadella nyerte Pascal Wehrlein előtt. A vert mezőnyben a Mercedes idei bajnokai mellett 2 jelenlegi (Hamilton, Rosberg) és 4 egykori (Alesi, Coulthard, di Resta, Hakkinen) Forma 1-es pilóta volt.

video

2015. november 29., vasárnap

Abu Dhabi Nagydíja

Elérkeztünk 2015 utolsó futamához… Az időmérőn szokás szerint az élen Rosberg és Hamilton, mögöttük azonban Raikkönen, miután Vettelt a Q1-ben csapata késve engedte ki, és nem tudott a Q2-be jutni. A negyedik rajtkockát nem kis meglepetésre Perez szerezte meg. 
A rajtot az éllovasok jól vették, hátrább Sainz és Hülkenberg javított jó néhány helyet. Az első körben Maldonado és Alonso ütköztek, a spanyol kapott egy áthajtásost. 

video

A 6. körben Ricciardo és Hülkenberg előzgették oda-vissza egymást. A 9. körben kerékcsere után Bottast rosszkor engedte ki csapata, ütközött Buttonnal, amit a finn első szárnya bánt, ráadásul kapott 5 mp büntetést is. A 14. körnél Vettel kivételével már szinte mindenki cserélt abroncsot, a német el is engedte maga mellett előbbe a frissebb gumikon futó Hamiltont, majd csapattársát, Raikkönent. A 26. körben Verstappen egy ügyes csellel úgy előzte Ericsson-t, hogy utána még ő nyithatta a hátsó szárnyát. A 33. körben Raikkönen kerékcseréjénél a jobb első nem akart lejönni, sok időt vesztett, Vettel mögé tért vissza a pályára, de két körrel később ismét visszavette a harmadik helyet. A német Ferraris a 40. körben váltott szuperlágyra, és ekkor már a hatodik helyen autózott. A 45. körben Verstappen előzte erőszakosan Buttont, aki nem hagyta magát, végül a fiatal holland 5 mp büntetést kapott. Ezidőtájt Hamilton szeretett volna változtatni a taktikán, hogy esetleg utolérje Rosberget, de a csapat ragaszkodott az eredeti elképzeléshez. 
Az első négy így egymástól tisztes távolságra érkezett a célba, ahol a hatalmas tűzijáték Rosberget köszöntötte. Dobogóra állhatott Hamilton és Raikkönen. Mögöttük Vettel (a 15. helyről), Perez, Ricciardo, Hülkenberg, Massa, Grosjean (az utolsó rajtkockából) és Kvyat szereztek pontokat.

A világbajnokság első három helye (Hamilton, Rosberg, Vettel) már korábban elkelt, a negyedik helyet végül Raikkönen szerezte meg Bottas előtt. Érdekes a csapatok végső sorrendje: elöl a 2 Mercedes, majd a 2 Ferrari, utánuk 2 Wiliams, 2 Red Bull és a 2 Force India következik.

Most 4 hónapot kell várnunk a következő futamig, 2016. márciusában immár 11 csapattal Ausztráliában randevúzik újra a Forma 1 mezőnye.

2015. november 21., szombat

Race of Champions 2015

Londonban befejeződött a 2015. évi Bajnokok Tornája.
Egyéniben a Bajnokok Bajnoka Sebastian Vettel lett Tom Kristensen előtt, a Nemzetek Kupája döntőjét Anglia-1 csapata (Priaulx és Plato) nyerte Németország (Vettel-Hülkenberg) ellen.

video

2015. november 17., kedd

Race of Champions rajtlista

November 20-21-én rendezik meg Londonban az olimpiai stadionban az idei Bajnokok Tornáját. A mezőnyben az autó- és motorsport számos világbajnoka között 8 jelenlegi vagy egykori Forma 1-es pilóta is szerepel.

2015. november 16., hétfő

Brazil Nagydíj

Egyáltalán nem túlzok, ha azt mondom, életem legunalmasabb versenyét láttam. De az is lehet, hogy ez volt minden idők legunalmasabb Forma 1-es futama. A hétvége legemlékezetesebb momentuma Alonso napozása volt, miután az időmérőn (is) megállt az autója.

video

A rajtrács eleje a szokásos volt: Rosberg, Hamilton, Vettel, Raikkönen. A rajtot követően Bottas jött előre két helyet, az ötödikre, és aztán a mezőny első fele egymástól szép békés távolságban elautózgatott a kockás zászlóig.

video

Izgalmak, események? Maximum tizenvalahány előzés (kikerülés DRS-sel), egyszer Maldonado megforgatta Ericssont, két-három körön keresztül Hamilton 1 mp körül volt Rosberg mögött, de aztán mondván „Itt követni sem lehet egy autót, nem hogy előzni” csendesen visszaállt nyugalmas távolságra. Akiknek nem igazán sikerült: Sainz a felvezető körre indulva a boxutca kijáratnál állt le, a végeredménynél Massa nyolcadik helyét törölték, mivel a rajtnál a jobb hátsó gumija melegebb volt a megengedettnél. Ami pozitívum: mindkét McLaren célba ért, Verstappen mutatott két szép előzést, Grosjean hat helyet javítva pontszerző lett, és egész hétvégén nem esett az eső.
A dobogóra tehát a célját elérő Rosberg, az ismét kissé morcos Hamilton és a pódiumra vidámságot hozó Vettel állhatott. Mögöttük pontot szerzett Raikkönen, Bottas, Hülkenberg, Kvyat, Grosjean, Verstappen és Maldonado.

Következik két hét múlva az idei utolsó futam Abu Dhabiban, a jövő hétvégén azonban Race of Champions Londonban.

2015. november 2., hétfő

Mexikó Nagydíja

23 év után tért vissza a Forma 1 Mexikóba, erre a nagyon izgalmas és szép pályára, ahol a közönség az első szabadedzéstől kezdve olyan hangulatot varázsol, mint talán sehol máshol a világon.

video

Az első sorból Rosberg és Hamilton indulhatott, mögöttük Vettel, Kvyat, Ricciardo és Bottas volt a sorrend. A rajt után az első kanyarban Vettel és Ricciardo összeértek, az ausztrál első szárnya kilyukasztotta a német jobb hátsó kerekét. Vettel egy kerékcsere után a mezőny végéről kezdett előretörni, de a 18. körben megpördült és ismét visszaesett jó néhány helyet. A 19. körben a hazaiak kedvence, Perez kerékcsere után közvetlenül Sainz elé tért vissza, de a spanyol lendületből megelőzte. A 22. körben az orosz nagydíj után ismét találkozott a két finn: ezúttal Raikkönen jobb hátsója tört ki és Bottas tudott tovább menni. Ekkor a két Mercedes már sokkal a mezőny előtt autózott, őket jócskán lemaradva Kvyat követte. A 37. körben Vettel kerékcseréje után a két Mercedes közé, de Rosbergtől már körhátrányban jött vissza, majd néhány körrel később maga elé engedte Hamiltont is. A 46-47. körben váratlanul kihívták a két Mercedest kerékcserére, Hamilton nem is értette miért, csak egy kör késéssel és erős parancsszóra volt hajlandó a boxba menni. Az 51. körben Ricciardo előzte Massát, majd a tömött lelátók nagy örömére a stadionrészben Perez Verstappent. Az 52. körben Vettel falhoz csapta az autóját, így tíz év után először fordult elő, hogy egy Ferrari sem látta meg a kockás zászlót. Miután öt körrel később a Safety Car elhagyta a pályát, Bottas azonnal megelőzte Kvyatot és ezzel feljött a harmadik helyre. A verseny vége előtt még Maldonado akciója okozott izgalmat – éppen csak elkerülte a falat. 
A versenyt végül rajt-cél győzelemmel Rosberg nyerte Hamilton és Bottas előtt. Pontszerző helyen ért még célba Kvyat, Ricciardo, Massa, Hülkenerg, Perez, Verstappen és Grosjean.

Két hét szünet után még délebbre költözik Amerikában a mezőny, következik november 15-én Brazília, Sao Paulo.

2015. október 26., hétfő

Egyesült Államok Nagydíja

Szakadó eső, viharos szél, elmaradt második szabadedzés, vasárnapra halasztott és csak 2 részből álló időmérő – ez jellemezte az Austin-i futamot. A versenyre azonban elállt az eső és felszáradó pálya várta a versenyzőket.

video

Az élről a két Mercedes (Rosberg, Hamilton), mögöttük a két Red Bull (Ricciardo, Kvyat) és a két Force India (Perez, Hülkenberg) indulhatott. A rajt utáni első kanyarban Hamilton kis érintéssel kitessékelte csapattársát a pályáról, akit a két Red Bull is megelőzött. A hátsó régiókban Massa megforgott, majd Alonso nekikoccant, a két Sauber egymással találkozott, de mindannyian tovább tudtak menni. Ekkor a sorrend az élen Hamilton, Kvyat, Ricciardo, Rosberg volt. 

video

A 6. körben virtuális Safety Car volt érvényben, megszüntetése után Rosberg villámgyorsan megelőzte Ricciardot és Kvyatot is. A DRS-t működtető rendszer hibásodott meg a 10. és a 14. kör között. A 13. körben Kvyat próbálta Rosberget előzni, de kicsúszott, Ricciardo is megelőzte az oroszt, majd nem sokkal később Rosberget is. Ekkor a vezető négyes mögött a 10 helyes büntetéssel sújtott Vettel az ötödik, Raikkönen a hetedik helyen autózott. A 19 körben gyakorlatilag a teljes mezőny slickre váltott. Rosberg több próbálkozás után megelőzte Hamiltont, három körrel később Ricciardot is, eközben Hamilton és Kvyat is helyet cserélt. A 20. körben Raikkönen a falhoz csapta az autóját, kapott egy új orrkúpot, de a fék is sérült, így fel kellett adja a versenyt. A 24. körben Bottas után Massa is feladta, így nem maradt Williams a pályán. Ericsson autója a 27. körben megállt, jött a Safety Car, amivel Rosberg 15 mp-es előnye semmivé vált. A biztonság autó után Vettel megelőzte Kvyatot, majd Ricciardot is. A 37. körben egy elhibázott előzésnél Hülkenberg ütközött Ricciardonak, a német versenyének is vége lett. A 38. körben ismét virtuális SC, Rosberg az élről jött kereket cserélni. A 40. körben a két McLaren az élmezőnyben volt, Button az ötödik, Alonso a hatodik helyen. A 43. körben Kvyat törte össze a falon az autót, újra bejött a Safety Car, Hamilton és Vettel ekkor jöttek friss gumiért a boxba. A 46. körtől kezdődött az előzés-tűzijáték, Vettel Verstappent, Button és Sainz Maldonadot, Sainz Ricciardot, majd Rosberg elfékezése következtében Hamilton Nicot. A 49. körtől kezdve talán az év leglátványosabb adok-kapok előzéseit láthattuk. Az utolsó körben Vettel próbálta Rosberget megelőzni, de sikertelenül. 
A versenyt (és ezzel az idei világbajnoki címet) Hamilton nyerte Rosberg és Vettel előtt. Pontot szerzett még Verstappen, Perez, Sainz (az utolsó rajtkockából), Button, Maldonado, Nasr és Ricciardo. A kockás zászlót rajtuk kívül csak ketten, Alonso és Rossi látták meg.

Rövid szünet következik, egy hét múlva rendezik a Mexikói Nagydíjat.

2015. október 23., péntek

FIA Formula-e 2015-2016

Szombaton rajtol Pekingben az elektromos autók második évének első versenye, 10 csapattal, 20 versenyzővel, köztük 10 egykori Forma 1-es pilótával.

Forrás: WaytoF1

2015. október 12., hétfő

Orosz Nagydíj

Ez a Szocsi hétvége igazán nem volt eseménytelen. Az első szabadedzés csúszott, mert egy teherautóból jó sok olaj került a pályára, a másodikat szinte teljesen elmosta az eső, a harmadikat pedig Sainz horrorbalesete miatt fejezték be hamarabb. Ráadásul a GP2 és GP3 betétfutamok is ütközésekkel voltak tele.

video

Az időmérőt túl sok beállítás-próbálkozás nélkül Rosberg nyerte Hamilton, Bottas és Vettel előtt.

A rajt után Raikkönen megelőzte Bottast és Vettelt, feljött a harmadik helyre.

video

A második kanyarban Hulkenberg megcsúszott, keresztbeállt a pályán, Ericsson már nem tudta elkerülni, de megsérült Verstappen és Grosjean autója is. A Safety Car távozta után Bottas visszaelőzte Raikkönent. A 7. körben Rosberg lelassult, majd a gázpedál hibája miatt ki is állt a versenyből, a vezetés így Hamilton ölébe hullott. Jó volt látni, hogy szombati balesete után Sainz a rajtrács végéről indulva a 11. körben már a tizenegyedik helyre tudott feljönni. A 13. körben Grosjean csapta csúnyán a falnak az autót, de szerencsére karcolás nélkül szállt ki belőle. A 17. körben szép csata alakult ki a két Ferrari között, Vettel előzött, Raikkönen a pályát kiszélesítve visszaelőzte, majd átadta a helyet a németnek. Bottas a 27. körben cserélt kereket, a két Ferrari gyors köröket tudott menni, és így Vettel négy körrel később cserélve Valtteri elé tudott visszajönni, Kiminek ez azonban méterek híján nem sikerült. A 34. kör látványos Ricciardo-Bottas-Raikkönen csatát hozott a közben magát a harmadik helyen találó Perez mögött. A 47. körben Sainz bal első fékje fogott be, világító féktárcsával csúszott ki, majd a hátsó függőleges vezérsíkot a pályára hullajtva állt félre. Ezt a darabot egy pályamunkás épphogy kivitte az odaérkező Vettel előtt. Közben Bottas és Raikkönen is elment Ricciardo mellett, aki néhány kör múlva fel is adta a versenyt. A két finn ezután megelőzte a gumijainak végére járó Perezt. Az utolsó körben néhány kanyarral a kockás zászló előtt Raikkönen elszámolt egy féktávot, és előzés helyett kiütötte Bottast a pályáról, amiért a verseny után 30 másodperces büntetést kapott.
A futamot végül Hamilton nyerte Vettel és a végtelenül boldog Perez előtt. A további sorrend Massa, Kvyat, Nasr, Maldonado, Raikkönen ( a büntetéssel), Button és Verstappen (Alonso büntetése miatt),
a Mercedes pedig már most megnyerte a konstruktőrök – pénzosztás szempontjából fontos – versenyét.

Most Amerikába költözik a mezőny, következik két hét múlva az Egyesült Államok nagydíja Austinban.

2015. szeptember 27., vasárnap

Japán Nagydíj

Úgy tűnik, Szingapúr csak kisiklás volt a Mercedesnél, Japánban visszaállt az idei rend: a rajtrácson Rosberg, Hamilton, Bottas, Vettel, Massa és Raikkönen foglalta el az első hat helyet.

video

A rajtnál Hamilton vágott az élre, Rosberg visszaesett a negyedik helyre, Vettel pedig megelőzte Bottast. Az első körben Massa és Ricciaro összeértek, az ausztrálnak a bal hátsó, a brazilnak jobb első kereke bánta a találkozást. Az 5. körben Nasr és Verstappen egyszerre előzte Buttont, a holland csak a 12. körben tudata a boxban megelőzni Felipet. A 18. körben Rosberg előzte DRS nélkül gyönyörűen Bottast. A 27. körben Alonso fakadt ki: „Ez egy GP2-es motor”. Közben Button mellett is többen simán elmentek. Rettenetes érzés lehet két egykori világbajnoknak, hogy versenyképtelen autóval kell körözniük egész évben. A 29. körben Sainz kerékcserére gurulva elvitte a bejárati bóját, így új orrkúpot is kapott. A 31. körben Rosberg a boxban előzte meg Vettelt és jött fel a második helyre. A 45. körben Stevens megpördült, a nagy füstben csapattársa éppen hogy elkerülte az ütközést. Az utolsó érdekes esemény 51. körben történt, mikor Raikkönen körözte le Ericssont és a finnre látványosan ragadva Kvyat is elment a svéd mellett. 
A futamot végül Hamilton nyerte Rosberg és Vettel előtt. Őket Raikkönen, Bottas, Hulkenberg, és Grosjean követte. Pontot szerzett még Maldonado Verstappen és Sainz.

A hét legnagyobb kérdése, hogy lesz-e a versenypályán jövőre is Red Bull és Toro Rosso? A Renaulttal már felbontották a szerződést, a Mercedes és a Ferrari pedig nem nagyon akar versenyképes motort adni a legnagyobb riválisnak. Lehet, hogy Bernie Ecclestone is megharagudott a német és az olasz istállóra, ezért láttuk őket oly keveset a japán verseny közvetítésében?

Következik két hét múlva Szocsiban a második Orosz Nagydíj.

2015. szeptember 21., hétfő

Szingapúr Nagydíja

A fontos dolgok nagy része már szombaton eldőlt: az időmérőt Vettel nyerte Ricciardo és Raikkönen előtt, Kvyat lett a negyedik és a két Mercedes csak utánuk, Hamilton – Rosberg sorrendben.

video

A rajt tisztára sikerült, néhány nem túl meggyőző előzési kísérlettel, komolyabb eseményt csak Verstappen rajtrácson ragadása jelentett. Jó néhány körös vonatozás után Massa boxkiállása után ütközött Hulkenberggel. A német nem igazán értette, miért is volt ő a hibás, mindenesetre a versenyének vége lett. A Safety Car ideje alatti kerékcserék nagy vesztese Kvyat lett, akit mindkét Mercedes megelőzött a boxban. A 27. körben Hamilton lassulni kezdett, egyre többen mentek el mellette, majd a 33. körben ki is állt, egyidőben Alonsoval. Ugyanígy járt Massa még a 31. körben. Aztán a 37. kör hozta azt az eseményt, amilyet nagyon ritkán látni, de idén már másodszor fordult elő: egy ember sétált komótosan a pálya szélén, majd a elszáguldó autók mellett szép kényelmesen kimászott a falon. A Safety Car vesztese ismét Kvyat lett, akit Bottas tudott a boxban megelőzni. Mikor a 40. körben a biztonsági autó elhagyta a pályát, az újonc Rossi az élmezőny közepén ragadt: nem igazán tudta, hogy elmehetne a Safety Car mellett, rádiója pedig elromlott. Az 53. körben a második McLaren is megadta magát. Ezután már csak a Verstappen – Sainz duó páros előzései hoztak eseményt, és az, hogy a verseny vége előtt a csapat utasította a hollandot, hogy engedje maga elé a spanyolt, de ő ezt nem tette meg.
A versenyt végül Vettel nyerte meg, mind a rajt után, mind a biztonsági autós zöld zászló után magabiztos 3-5 mp-es előnyt szerezve és tartva Ricciardo és Raikkönen előtt. Utánuk Bottas, Kvyat, Perez következett. Pontot szerzett még Verstappen, Sainz és Nasr. 
Így, hogy sem a rajtrács elején sem a dobogón nem volt Mercedes, a nagy kérdés, hogy véget ért-e uralkodásuk, vagy csak kisiklás volt részükről ez a hétvége?

Hamar ki fog derülni, egy hét múlva (kora reggel) a Japán Nagydíj Suzukában.

2015. szeptember 6., vasárnap

Olasz Nagydíj

Az idei Olasz Nagydíj legfontosabb kérdése az volt, hogy lesz-e még Forma 1-es futam Monzában. Nagyon remélem, hogy a hagyományok erősebbek a pénzügyeknél, hiszen idén már (remélhetőleg csak ideiglenesen) elvesztettük a Német Nagydíjat, Monza pedig Monaco, Silverstone és Spa mellett a legpatinásabb versenyhelyszínek egyike, közönsége pedig talán a legfanatikusabb.
Az időmérőn meglepetésre a két Mercedes (1.Hamilton, 4.Rosberg) közé befurakodott a két Ferrari (2.Raikkönen, 3.Vettel). A hátsóbb régiókban azonban ismét működött a „büntetésgyár”. Immár összesen 168 rajthelyes büntetést osztottak ki, lassan nem a pilóták, hanem a bírák állítják össze a teljes rajtrácsot. Ennél azonban sokkal igazságtalanabbnak tartom, hogy a csaptok hibái (veszélyes kiengedés, lerepülő motorborítás stb.) miatt is a vétlen versenyzőket büntetik áthajtásossal, 5 mp-essel, vagy rajtnál hátrasorolással a csapatok megbüntetése helyett.

video

A rajtnál Raikkönen autója beragadt, mire felvette a tempót, a teljes mezőny – szerencsére ráfutás nélkül - elszáguldott mellette. Így a második hely helyett kezdhette sorozatos előzésekkel lefaragni hátrányát. A Kimi kerülgetése miatt kerülőre kényszerülő Rosberget a két Williams megelőzte, a második körre pedig már mindkét Lotus kiesett. A 10. körben Hamilton, Vettel, Massa, Bottas, Rosberg és Perez volt a sorrend, és ez sokáig nem is változott. Rosberg próbálta a Williamseket a pályán előzni, de ez végül csak az első kerékcserék után a boxban sikerült. A 29. körben a kerékcserére kiálló Raikkönent a mögötte érkező Merhi csak egy füstölős-csúszkálós fékezéssel tudta elkerülni. A 45. körben Hamilton, Vettel, és Rosberg haladtak az élen, Raikkkönen már a hetedik volt. A két német között a távolság egyre csökkent. Az élen haladó Hamiltont csapata gyorsabb haladásra biztatta. Mint később kiderült, egy alacsony keréknyomás miatt várható (de végül elmaradt)  25 mp-es büntetésnél nagyobb előnyt kellett kiautóznia. 
Úgy tűnt, ismét a megszokott eredmény születik, de két körrel a vége előtt Rosberg motorja kigyulladt, így a dobogóra Hamilton és Vettel mellé Massa állhatott. Mögöttük Bottas, a mezőny végéről Raikkönen, majd Perez és Hülkenberg végzett. Pontot szerzett még Ricciardo, Ericsson és Kvyat.

Következik két hét múlva Szingapúr Nagydíja.

2015. augusztus 24., hétfő

Belga Nagydíj

A rajtrácson a szokásos Mercedes első sor, a mezőny végén a két McLaren, Button 50, Alonso 55 rajthelyes büntetéssel… A felvezető kört Hülkenberg autójának hibája miatt meg kellett ismételni.

video

A rajtnál Rosberg beragadt, Perez, Ricciardo és Vettel pedig nagyon jól indult, Perez kishíján Hamiltont is meg tudta előzni. A 10. körben Kvyat és Bottas csatája hozott látványos elfékezést. A 12. körben Bottas autójának jobb hátsójára a többitől eltérő abroncsot tettek fel. Ilyet még talán sosem láttunk, kapott is érte egy áthajtásost. Rosberg a kerékcseréknél a boxban visszavette második helyét Pereztől. Grosjean a 18. körben Ricciardot, a 20-ban Perezt előzve a harmadik helyre jött fel. A 21. körben Ricciardo autója megadta magát. A 26. körben az élen Hamilton, Roberg és Vettel volt a sorrend. Kvyat a 37. és a 41. kör között szép sorban megelőzte Raikkönent, Massát, majd Perezt, és vidáman megkérdezte: „Ki lesz a következő?”. Vettel lett számára a következő, mivel a német jobb hátsó gumija egy körrel a vége előtt váratlanul szétrobbant. Volt is az esetből a verseny után adok-kapok a csapat és pilótája valamint a Pirelli között. 

A versenyt végül Hamilton nyerte Rosberg és Grosjean előtt. Kvyat lett a negyedik, mögötte Perez, Massa és Raikkönen végzett. Pontot szerzett még Verstappen, Bottas és Ericsson.

Két hét múlva Monza lesz a következő állomás.

2015. július 27., hétfő

Magyar Nagydíj

Az elmúlt időszak egyik, ha nem a legizgalmasabb versenye volt a magyar nagydíj. Ez tökéletes megkoronázása volt a 30. hungaroringi futamnak. Tele volt akcióval, melyeket felsorolni is nehéz lenne.
A rajt előtt megható megemlékezést tartottak Jules Bianchiért. Biztos vagyok benne, hogy nem csak a versenyzők, hanem mindenki a helyszínen és a képernyők előtt összeszorult szívvel állt meg egy pillanatra.
Az időmérőn a Mercedes szerezte meg az első sort, Hamiltonnal a poleban. Vettel indulhatott a harmadik rajtkockából, mellőle Ricciardo, mögüle csapattársa Raikkönen.
A rajtot követően Vettel az élre tört, őt Raikkönen követte. Rosberg a harmadik helyen autózott, míg Hamilton kisodrodása következtében egészen a tizedikig visszaesett. 

video

A 6. körben szólnak Kvyatnak, hogy engedje el Ricciardot. Később Grosjean és Massa harcolt a boxkijáratnál, amiért a francia 5 másodpercet kapott, nem megfelelő kiengedés miatt. A másik Lotus pilóta, Maldonado áthajtásost kapott miután összeért Perezzel, aki ennek következtében megforgott. Raikkönen panaszkodott az autóra – később kiderült az energiavisszanyerő-rendszerrel volt a baj –, így a lekörözött Alonso visszaelőzte. Hulkenbergnek leszakadt az első szárnya a célegyenesben és a német a falban kötött ki, először virtuális Safety Car volt, majd igazi. A törmelékek takarítása miatt a sor a boxutcán autózott keresztül. A 49. körben Rosberg feljött a második helyre, Raikkönen megelőzésével. Hamiltont a Red Bullok megelőzték, Lewis Ricciardot hasonlóan lökte meg, mint Maldonado Perezt. A brit elsőszárny cseréjét követően visszaesett a tizenharmadik helyre, majd a manőverért áthajtásost kapott. Közben Raikkönen Ferrariját megpróbálták újraindítani, hátha megoldódik a probléma, de nem. Néhány körrel később Kimi végleg kiállt a boxba. Ugyanebben a körben Sainz és Alonso csatázott, míg Verstappen áthajtásost kapott. Maldonado is sok büntetést kapott, mire az egyiket letöltötte, addigra kapta az újat. Rosberg előtt megnyílt a lehetőség, hogy faragjon hátrányából Hamiltonnal szemben, így, hogy a britnél a pontszerzés volt a reális cél. De Nico Ricciardoval ütközött és defektet kapott, a boksz után Hamilton mögött találta magát. Kvyat a második volt, mikor 10 mp-et kapott pályaelhagyásért, de ez nem befolyásolta helyét.
A szenzációs 30. Magyar Nagydíjat Vettel nyerte, Kvyat és Ricciardo előtt. Három vidám srácot láthattunk a dobogón. Őket Verstappen és Alonso követte. A hetedik Grosjeant közre fogta Hamilton és Rosberg. Button és Ericsson lett még pontszerző. 

2015. július 6., hétfő

Brit Nagydíj

Az időmérőn a Mercedesek szerezték meg az első sort a rajtrácson, míg a Williamsek a másodikat és a két Ferrari a harmadikat.
A futam alapvetően Hamilton, Rosberg, Massa és Bottas harcáról szólt a dobogóért. Azonban a dobogóra a hazai közönség előtt nyerni tudó Hamilton és a rajtnál visszaeső Rosberg mellé Vettel állhatott fel.
A rajtnál Massa nagyon jól jött el és az élre tört, nyomában csapattársával. Bottas viszont nem tudta helyét megtartani Hamiltonnal szemben. Grosjean, Maldonado és Button szinte azonnal kiesett az összeütközések következtében, Alonsonak csak elsőszárnyat kellett cserélni. Természetesen így bejött a Safety Car. Az újraindításnál Hamilton bepróbálkozott Massánál, de végül Bottas előzte meg a britet. Valtteri egyre jobban támadta Felipét, miközben a Mercedes boxkészültséggel próbált cselezni. Hamilton kezdte meg a kiállásokat az élbolyból, őt Massa és Rosberg követte, akik a boxutca kijáratáig csatáztak a pozícióért, de maradt a sorrend. Majd Bottas is feltette az új abroncsokat. A cserék után Hamiton vette át a vezetést. Egyre valószínűbbé vált, hogy jönni fog az eső. A 38. körben már csúszkáltak a srácok, de nem minden részén esett a pályának. Vettel megelőzte az ötödik Raikkönent. A 41. körben Rosberg már a második helyen autózott és közelített csapattársához. Két körrel később Hamilton interekre váltott, majd leszakadt az ég és a többiek csak ekkor váltottak. Ez az egy kör előny elég volt arra, hogy Lewis biztosítsa helyét az élen. Rosberg is meg tudta tartani második helyét. Ez a Williamsekről nem mondható el, ugyanis Vettel feljött eléjük a harmadik helyre. Őket követte Kvyat, Hulkenberg, Raikkönen, Perez és megszerezte idei első pontját Alonso is. Ericsson, Merhi és Stevens látta még meg a kockás zászlót.

video

Végre egy izgalmas futam volt!

Három hét múlva következik a Magyar Nagydíj, a Hungaroringen!

2015. június 30., kedd

FIA Formula-E

Vasárnap véget ért az elektromos autók számára első alkalommal kiírt Formula-E bajnokság. A 10 helyszínen rendezett, utcai pályákon zajló 11 futamon 35 versenyző vett részt, közülük 16 jól ismert név a Forma 1-ből.

video

 A 2014-15. évi bajnokság végeredménye:
1. Nelson Piquet Jr.     144 pont (2 futamgyőzelemmel)
2. Sébastien Buemi     143 pont (3)
3. Lucas di Grassi       133 pont (1)
Futamot nyert még Sam Bird (2), Jérôme d’Ambrosio, Nicolas Prost és António Félix da Costa (1-1). 
A következő bajnokságot 12 városban fogják rendezni 2015. szeptembertől 2016. júniusig.

Forrás: waytof1

2015. június 28., vasárnap

2015. június 23., kedd

Osztrák Nagydíj

A lámpák kialvásakor Rosberg lerajtolta a pole-ból induló Hamiltont. A mezőny hátulján Alonso került a fal mellett Raikkönen autója tetejére – kérdéses, hogy a finn magától csúszott meg, vagy a spanyol kicsit megkoccolta hátulról. 

video

Hat körön át a Safety Car mögött gurult a mezőny. A hetedik körben Sainz és Grosjean érintőse alatt Perez elment a francia mellett, aki hiába próbálta visszavenni helyét. Rosberg a harmincharmadik körben cserélt kereket, egy körrel később követte Hamilton, aki a visszatéréskor átlépte a záróvonalat. Ezért 5 mp büntetést kapott és ettől kezdve csak arra figyelt, hogy a mögötte haladók előtt legalább ekkora előnye maradjon. A harminchatodik körben Vettel kerékcseréjénél adódott egy kis bonyodalom, így a harmadik helyet át kellett adnia Massának. A harmincnyolcadik körben Sainz és Grosjean is feladta a versenyt. A negyvenegyedik körben a Maldonado – Kvyat – Nasr trió, a hatvankettedikben Ricciardo és Nasr előzgetései voltak látványosak. 
A versenyen végül 14 autó látta meg a kockás zászlót, a dobogóra Rosberg, Hamilton és Massa állhatott fel. Mögöttük Vettel, Bottas, Hülkenberg és Maldonado végzett, pontot szerzett még Verstappen, Perez és Ricciardo.
A két McLaren-Honda megint rettenetes hétvégét zárt. Mindkét autójuk 25 rajthelyes büntetéssel indult (kishíján a bejárat melletti parkolóból), Alonso az első körben a baleset, Button a tizedikben az autó hibája miatt állt ki.
Rosberg ismét hozott 7 pontot Hamiltonon, kettejük párharca idén még sok izgalmat ígér.

Következik két hét múlva a Brit Nagydíj Silverstone-ban.

2015. június 15., hétfő

Le Mans 24h

55 autó vágott neki június 13-án a 24 órás versenynek. A rajtlistán 20 Forma 1-ben megfordult pilóta szerepelt, összesen 1081 futammal. Rajtuk kívül jó néhány, az alacsonyabb kategóriákból ismert versenyző ült be az autókba.
24 óra és 395 megtett kör után a 19 rajtszámú Porsche-t intették le a kockás zászlóval.
Az LMP1 kategória (és a teljes verseny) győztese az Earl Bamber – Nick Tandy – Nico Hülkenberg trió lett, második Porsche-val a Timo Bernhard – Brendon Hartley – Mark Webber csapat, a harmadik helyen Audival André Lotterer – Marcel Fässler – Benoît Tréluyer végzett.

2015. június 8., hétfő

Kanada Nagydíja

A rajtrács eleje a megszokott (Hamilton, Rosberg), a vége azonban meglepő volt: 20. Button (alkatrészcserékért 15 hely, az időmérőn nem is indult), 19. Verstappen (a Monaco-i baleset és motorcsere miatt 15 hely), 18. Vettel (piros zászló alatt előzött a P3-ban, az időmérőn 16., 5 rajthely büntetés).
A hibátlan rajt után nem sok változás történt. 


video

Vettel a 4. körben izgalmas körülmények között előzte meg Alonsot, majd beszorult az Ericsson-Massa párharc mögé, és elsőként jött ki kereket cserélni. Közel húsz körön keresztül csak Massa és Vettel előzései jelentettek eseményt, miközben a két Mercedes elhúzott a mezőnytől. Raikkönen a 27. körben jött kereket cserélni és rögtön utána látványosan megpördült és elveszítette a biztos haramdik helyét. A 44. körben Vettel megelőzte Hulkenberget, a sikánban a két autó majdnem összeért, Nico a rázókőre hajtott és megpördült. A 47. körben Alonso autója megadta magát. Az 50. körben Grosjean előzte Stevens-t, még nem haladt el mellette, mikor ráhúzott. A bal hátsó kereke bánta, szerencséjére éppen a boxutca bejáratánál történt az eset. Az 58. körben Button is kiállni kényszerült, így az egyik Mclaren-Honda sem jutott el a kockás zászlóig.
A versenyt rajt-cél győzelemmel Hamilton nyerte Rosberg és Bottas előtt. A további sorrend: Raikkönen, Vettel (13 helyezést javítva), Massa (a 15. rajtkockából), Maldonado (idén először pontszerző), Hulkenberg, Kvyat és Grosjean.

A következő verseny két hét múlva Ausztriában, a Red Bull Ringen lesz.

2015. május 24., vasárnap

Monaco Nagydíja

A piros lámpák kialvása után az élen nem történt nagy változás, csupán a két Red Bull cserélt helyet a negyedik és ötödik helyen. Hulkenberg megkoccolta a falat, miután összeért Alonsoval. A spanyol ezért 5 mp-es büntetést kapott. 

video

Féltávnál a cserék után Vettel maradt harmadik Rosberg mögött, annak ellenére, hogy őt hozták ki hamarabb. Raikkönennek azonban sikerült a boxban megelőzni Ricciardot. Az 56. körben Vettel előzéseit Verstappen is kihasználta, keményen tapadt Sebastianra és így Sainz és Bottas mellett ő is el tudott menni. Kicsit pofátlanul, de gyönyörűen csinálta. A 61. körben Vettel Grosjeant is megelőzte, de a francia szépen kivédte Verstappen próbálkozását. Néhány körrel később Max hátulról belefutott Romainbe a Sainte Dévote-nál. Verstappen mindenképp meg akarta előzni Grosjeant és meggondolatlan volt. Nem számított arra, hogy az előtte haladó dönt az ívről és arról, hogy mekkora féktávra van szüksége. Verstappen az utoléréses balesetért 5 rajthelyes büntetést kapott Kanadára, de szerencsére nem sérült meg falba csapódásakor. Szerintem azt, aki követte a karrierjét már a gokartban is, nem lepte meg mai szereplése – mind a cseles manővereivel, mind a meggondolatlanságba átmenő elszántságával. Így idén is sor került a Safety Car-ra. Hamilton ekkor újra bement kerékcserére, ezzel visszaesett a harmadik helyre. A 73. körben Ricciardo kitolta Raikkönent, majd megelőzte. Ezért az ausztrál semmiféle büntetést nem kapott, pedig ez nem volt korrekt. Aztán Kvyat elengedte Ricciardot, aki így Hamiltont próbálta utolérni. Aztán a végén beszóltak Danielnek, hogy ha nem tud előzni, akkor adja vissza a helyet csapattársának, ezt ő meg is tette. 
Rosberg nyert Monte Carloban, a nagyon boldog Vettel és jogosan csalódott Hamilton előtt. Fontos még megemlíteni, hogy Button megszerezte idei első pontjait, Nasr is kapott pontot és Sainz tizedik lett a boxból rajtolva.

Két hét múlva Montreálban, Kanadában folytatódik a küzdelem.

2015. május 14., csütörtök

Szezon-közi teszt

Május 12-13-án tartották Barcelonában a Forma 1-es szezon-közi tesztet, melyen a csapatok jellemzően a fiatal tehetségeknek adtak lehetőséget. Két versenyző (Gasly és Marciello) két-két csapattal tesztelt. A Manor-Marussia nem vett részt a rendezvényen.

2015. május 12., kedd

Spanyol Nagydíj

A rajt után Rosberg megtartotta első helyét, Vettel azonban megelőzte a gyengébben rajtoló Hamiltont. A első kanyarok végére Raikkönen és Massa lépett előre jó néhány helyet. 

video

A 4. körben Grosjeant előzte meg Maldonado, majd Ricciardo. A 11. körben Ricciardo ment el Verstappen mellett, de a holland azonnal visszavette a helyét. Már ekkor látszott, hogy Rosberget nem lehet megfogni, Vettel és Hamilton között pedig a taktika fog dönteni. Lewis a 14. körben jött először új gumiért (a bal hátsó most is nehezen sikerült), Sebastian a következő körben hibátlan cserével követte. Eközben Maldonado autójának hátsó függőleges vezérsíkja állt igen furcsa szögben, amit a szerelők nagyon lazán oldották meg: egyszerűen letörték a rosszul álló elemet. Alonso fékhibával állt ki a boxba, az emelős szerelő el tudott ugrani a másfél méterrel túlcsúszó spanyol elől. Grosjean szerelője rosszabbul járt, ő ott maradt a túlfutó Lotus előtt, így az el is találta őt. Hamilton második kerékcseréjére a 33. körben került sor, Vettel most nem követte, csak a 41. körben jött ki és Lewis előtt tudott maradni. Valószínűnek tűnt, hogy a brit három, a német két kiállással számol. Hamilton ettől kezdve nagyon jó köröket ment, és mikor az 52. körben harmadszor is cserélt, bőven Vettel elé tudott visszatérni a pályára. Az utolsó kör eseménye volt Sainz és Kvyat látványos összeérintős csatája a kilencedik helyért, a bírók nem láttak szabálytalanságot.
A futamot végül a rajt-cél győzelemmel Rosberg nyerte, a második-negyedik helyen a rajtsorrenddel azonosan Hamilton, Vettel és Bottas érkezett. Raikkönen feljött az.ötödik, Massa pedig a hatodik helyre. Pontszerző lett még Ricciardo, Grosjean, Sainz és Kvyat.

Következik két hét múlva az egyik legklasszikusabb futam Monte Carlo-ban.