2014. november 23., vasárnap

Abu Dhabi Nagydíja

Rosberg indulhatott az élről, mellőle Hamilton, a második sorból a Williamsek. A harmadikból a Red Bullok, de Ricciardot és Vettelt kizárták az időmérőről szabálytalan elsőszárny miatt. A Caterhamok is rajthoz tudtak állni a hétvégén, Kobayashival és a WSR 3.5 kategóriájából ismert Will Stevens-szel a volán mögött.
A rajtot követően Hamilton az élre tört, látszólag valami nem úgy működött Rosberg autójában, ahogy kellett volna. 


Bottas visszaesett a nyolcadik helyre, Massa feljött a harmadikra. Később Raikkönent Alonso, Kvyat és Bottas is megelőzte. A 7. körben Stevens nem akarta elengedni a vele versenyben lévő Alonsot. Vergne és Ricciardo harcolt a hatodik helyért, végül elment az ausztrál. A 16. körben Kvyat fel kellett adja a versenyt. A 26. körre Massa 1 mp-en belülre került Rosberghez, akit az azt követő körben meg is előzött, ezzel feljött a második helyre. Maldonado autója füst-felhőket bocsájtott ki, majd kigyulladt – ezt a Lotus elpoénkodta a Twitteren. A 30. körben Button szépen maga mögött tartotta Alonsot, de a brit lecsúszott az ívről. Hamilton kerékcseréje után Rosberg mögé tért vissza, de simán elment Nico mellett. Rosberget sorban előzték még, a 38. körben már csak a nyolcadik volt, a 42. körben egy pillanatra le is állt az autója. Közben Vettel és Perez harcolt, Hulkenberg pedig megelőzte Alonsot. A 44. körben Massa az első helyről kiállt cserére, a második helyre jött vissza, míg Hamilton átvette a vezetést. Rosberg ekkor hetedik volt. Vettel a tízedik helyről feljött a nyolcadikra. Rosberg három körrel a vége előtt nagyon lelassult és visszaesett a tizenharmadik helyre.
Az idényzáró Abu Dhabi nagydíjat Hamilton nyerte és ezzel megérdemelten megszerezte második világbajnoki címét.
A dobogóra még Massa és Bottas állhatott fel. Ricciardo negyedik lett – a boxból rajtolva, Button ötödik – akinek kérdéses a jövője, szerintem kellene, hogy legyen még helye. Hulkenberg és Perez is pontszerző lett. A top10-et Vettel, Alonso és Raikkönen zárta.
Rosberg is szépen bizonyította a mai napon, hogy igazi sportember. Az utolsó körökben a csapat be akarta hívni, de ő inkább végig ment és nem adta fel. Aztán felment Hamiltonhoz gratulálni, még a díjkiosztó előtt.


A Ferrari a héten bejelentette, hogy Alonso elhagyja az istállót, és leigazolták Vettelt. Egyelőre még nincs hivatalos információ arról, hogy hol folytatja tovább a spanyol.


A következő futam 111 nap múlva lesz Melbourne-ben, Ausztráliában.

2014. november 19., szerda

2014. november 9., vasárnap

Brazil Nagydíj

A szezon utolsó előtti versenyén is Rosberg nyerte a kvalifikációt. A további felállás is hasonlított az előző hetihez, mellőle Hamilton indulhatott, őket Massa és Bottas követte. A harmadik sorból Button és Vettel indulhatott. A többiek a Q3-ban Magnussen, Alonso, Ricciardo és Raikkönen sorrendben végeztek.
A rajt után nem volt nagy változás, Vettel és Raikkönen veszített két-két pozíciót. 


Hamar megkezdődtek a kerékcserék. Massa valószínűleg olyannyira örült, hogy otthon esélye lehet a dobogóra, hogy kicsit sietett a boxutcában, amiért 5 mp-et kapott. Hulkenberg és Kvyat nem ment ki a pitbe, így ők vezették a futamot, majd Rosberg és Hamilton megérkezett rájuk és megelőzték őket. Ekkor Nico szerzett egy kis plusz előnyt. A 23. körre a többségnek nagyon hólyagosodtak az abroncsai. Bottas kiállása kicsit hosszabb volt a megszokottnál, feltehetően a biztonsági övét kellett meghúzni. A 28. körben Hamilton nagyon megcsúszott, rendesen elhasználódtak a gumijai. Rosberg így a cserék után is meg tudta tartani vezető pozícióját. Raikkönen autója a kerékcserénél lecsúszott az emelőről, ma bőven volt történés a boxban – és volt még hátra. Ricciardo fel kellett adja a versenyt bal első fékprobléma miatt, de lehet, hogy más is közrejátszott ebben – a belső kamerából látszik, hogy az egész kerék hirtelen mozdul/ugrik egyet. A 42. körben Bottas és Hulkenberg csatázott. Nico beesett Valtteri elé, aki így lement inkább pályáról. Ezt követően Hulkenberg megelőzte Bottast, majd Raikkönen is. Magnussen visszaverte Alonso támadásait, de végül megelőzte a dánt a spanyol. Az 52. körben Massa véletlenül a McLarenhez akart beállni cserére. Button megelőzte Raikkönent,  Vettel is kapott a lehetőségen és kívülről megelőzte a finnt. Grosjean leparkolt a pálya szélén. Alonso körök óta támadta Raikkönent végül megelőzte a 68. körben. Az utolsó jó pár körben Rosberg és Hamilton közel volt egymáshoz, de Lewis nem is (tudott) próbálkozott előzéssel.
Interlagosban Rosberg nyert, Hamilton és a hazai hős Massa előtt. Button és Vettel lecsúszott a pódiumról. Őket a Ferrarik követték Alonso és Raikkönen – sajnálom Kimit, hogy csak az évvégére találta meg az összhangot az autójával. Hulkenberg, Magnussen és Bottas fért be még a top10-be.

A Caterham és a Marussia ezen a versenyen sem tudott elindulni és kérdéses, hogy jövőre visszatérnek-e. Így egyre többször merül fel a három-autós ötlet. De egyelőre senki sem tud semmit. Ahogyan azt is csak sejteni lehet, hogy Vettel és Alonso hová igazolt, de még semmi sem hivatalos. Ellenben jövőre Ericssont és Nasr-t a Sauber volánja mögött láthatjuk majd.  

Két hét múlva következik a szezonzáró Abu Dhabiban, ahol eldől a világbajnoki cím sorsa. 

2014. november 3., hétfő

Egyesült Államok Nagydíja

Anyagi okok miatt a Caterham és a Marussia nem utazott el Austinba.
Ezúttal Rosberg indulhatott a pole-ból, mellőle Hamilton. A második sorba Bottas és Massa kvalifikálta magát. Őket Ricciardo és Alonso követte.
A piros lámpák kialvása után Felipe megelőzte Valtterit, míg Daniel visszaesett a hetedik helyre. Perez megkoccolta Raikkönent, majd neki csúszott Sutilnak. A mexikói és a német fel kellett adja a versenyt. Pedig a Sauber bejutott az időmérőn a Q3-ba és ez nagy lehetőség lehetett volna a pontszerzésre. Bejött a Safety Car. 


A 5. körben Ricciardo megelőzte Alonsot, aki próbálta visszaszerezni pozícióját, de hiába. Közben Bottas Massa-t akarta megelőzni, de nem sikerült. Gutierrez és Vergne is kapott +5mp-et, mert gyorsan mentek a biztonsági autó mögött. A kerékcserék után Ricciardo Bottas elé került. A 18. körben Alonso megelőzte a kilencedik Vettelt. Hulkenberg leparkolt a pálya szélére. A tizenkettedik Gutierrezt Grosjean és Vergne is megelőzte. Alonso és Button harcolt egymással, majd Fernando megelőzte Jensont – aki próbált utána tapadni a spanyolra. A 24. körben Hamilton átvette a vezetést Rosbergtől. Grosjean megelőzte Vettelt, majd Vergne is elment mellette. A 41. körben Sebastian Magnussennel küzdött, amikor megcsúszott, de két körrel később a német sikerrel járt. Közben Button kicsit kivezetve előzte meg Grosjeant. Alonso megelőzte Vettelt, de Sebastian előtte szépen védekezett. A 49. körben Raikkönen elment Kvyat mellett, de az orosz visszaelőzte a finnt. Vergne bevetődött Grosjean elé – aki épp Buttont akarta megelőzni – Romain szépen kivédte az esetleges ütközést. Az utolsó három körben Vettel három pozíciót javított, így feljött a nyolcadik helyre – a boxutcából rajtolva.
Hamilton nyert, Rosberg és Ricciardo előtt. Őket a Williamsek követték, Massa, Bottas sorrendben. Mögöttük Alonso, Vettel és Magnussen végzett. A két pontot végül Maldonado szerezte meg és Vergne kapta az egyet. 

Egy hét múlva Sao Pauloba, Brazíliába utazik a mezőny.