2012. március 25., vasárnap

Maláj Nagydíj

Az eső miatt intermediate gumikkal rajtoltak. Grosjean feljött 3.-nak, de Schumacher-rel összeértek és mindketten megpördültek, Schumi nagyon visszaesett. 


Romain versenye megint véget ért a 4. körben – a kavicságyban kötött ki.  Ismét nem tudtuk meg milyenek igazi versenykörülmények között. A 6. körben a kerékcserék után Perez a 3. volt, Hamilton és Button mögött. A 7. körben bejött a Safety Car, majd 2 kör múlva leállították a versenyt. Kevesebb, mint egy órával később újra indították, mindenkinek esőgumival kellett indulnia – még Vergne-nek és a két HRT-nek is, akik eddig interrel mentek. Button a 15. körben ütközött Karthikeyan-nal, Jenson a boxkiállással sokat veszített. Így a sorrend Alonso, Perez, Hamilton, Rosberg, Vettel és Raikkönen lett. A 9 - 10. helyen Vergne és di Resta előzgette egymást. A 20. körtől lehetett használni a DRS-t, melynek segítségével Vettel és Kimi is elment Rosberg mellett. Webber is megelőzte Nico-t, de saját erőből. Massa-t ma sorban előzték meg, először di Resta, majd Vergne, Button és Ricciardo. Közben Perez a második helyen egyre jobban gyorsult. A 38. kör környékén a versenyzők elkezdték felrakni a közepes gumit, míg Sergio keményet kapott. A 48. körben Karthikeyan kiszúrta Vettel bal hátsó gumiját. 


Az utolsó előtti körben Maldonado kiment a boxba, valószínűleg motorhiba miatt. Schumacher így 10. lett, Vettel előtt, akit ki akartak hívni a pitbe, de szóltak, hogy mégse menjen.
A pódium legfelső fokára Alonso állhatott, a másodikra - az első dobogós helyezését megszerző – Perez, a harmadikra Hamilton. 
Webber 4. lett, Raikkönen és Senna előtt. Vergne 8. lett a két Force India között.
A Ferrari-nál és a Sauber-nél is érthetően kicsordultak a könnyek.
Karthikeyan ma segített két világbajnok dobogóra állási esélyeit tönkre tenni. Tény, hogy az elsőnél Button hibásabb volt, de Vettel-nél egyértelműen az ő hibája volt.
De la Rosa áthajtásost kapott mert az új rajtnál valamelyik szerelője még a rajtrácson volt. A büntetéssel egyetértek, de azzal nem, hogy miért a versenyző kapta (bár nem mintha számított volna), a csapatnak adtam volna - például pénzbüntetést.
A Sauber, a Force India, a Toro Rosso és a Williams rendesen megszorongatták az élmezőnyt.
Button még a piros zászló előtt azt mondta a rádióban: „Olyan, mint egy tó” :)


Három hétig várnunk kell a következő, kínai futamra.

2012. március 22., csütörtök

1 éve...

Pontosan ma 1 éves a Futamról - futamra!!
Eddig 71 bejegyzést tettem fel. Köszönöm a majd’ 6000 látogatót, a számos külföldi megtekintőt.
Örülnék kommenteknek, akár dicsérőnek, akár bírálónak - vagy csak ha valami véleményetek van.
Idén is sok érdekesség vár majd titeket a megszokott futam összefoglalók mellett – ezek elképzeléseim szerint kicsit más jellegűek lesznek. Remélem nem fogtok csalódni. :)

2012. március 18., vasárnap

Ausztrál Nagydíj

Elkezdődött!  Bár az időmérő az erőviszonyok átrendeződését ígérte, de a verseny végére „helyre állt a világ rendje”.


A rajtot követően Button megelőzte Hamilton-t. Vettel pedig a 4. helyre feljött Rosberg-et. Maldonado összetűzésbe keveredett Grosjean-nal, a francia kiesett. Sajnálom Romain-t, meghatározó lehetett volna. Schumacher a 11. körig a 3. volt, de lecsúszott az ívről és Vettel megelőzte. Schumi versenye váltóhiba miatt véget is ért. Perez, aki egész futam alatt csak egyszer volt kinn kerékcserén, jó darabig 2. volt. A 20. kör után sorban előzték meg Sergio-t. A 37. körben Petrov autója megállt a célegyenesben, ezért bejött a Safety Car. Vettel rögtön kiment kerékcserére, Button mögé és Hamilton elé jött vissza. Massa-nak ma Senna-val volt konfliktusa. Bruno-t kitette a pályáról, de be kellett fejeznie a versenyt. Maldonado régóta 6. volt, Alonso mögött, de elszállt az utolsó körben. Ugyanebben a körben nem nagyon láttam át mi is történt Kimi, di Resta, a Toro Rosso-k és a két Sauber között. 
Az idény első csatáját Button nyerte a 6. helyről rajtoló Vettel és a csalódott Hamilton előtt.
A futam során sokszor összeálltak hármas, négyes fogatok. Kimi a 7. lett. Egyelőre a két Ferrari nem bizonyult a legjobbnak. Alonso 5. lett, Massa pedig kiesett, de előtte se volt túl jó pozícióban. A Williams viszont – főként Maldonado – meglepően jónak tűnt, ahogyan a két Toro Rosso is. A két Mercedes is jól indult, de végül egyiküknek sem sikerült pontot szerezni.
Ez az évadnyitó izgalmas, jó hétvégét hozott.   

A következő héten többet fogunk tudni Malajzia-ban.

2012. március 15., csütörtök

Rajt előtt

Ilyen még nem volt: 6 világbajnok a mezőnyben. A 24 versenyző 20 futamon mérheti össze tehetségét, persze ez az autóktól is függ.

Valószínűleg idén is dominálni fog a Red Bull. Kérdés, ha a többiek erősödnek, mit talál még ki Newey. Egyik fő riválisuk a McLaren lehet, láthatóan erősödött. A Ferrari-ról hallani rosszakat, de én nem zárom ki a lehetőségét annak, hogy ez csak hülyítés. Feltehetően a harmadik évében a Mercedes is ott lesz az élmezőnyben.
A Lotus az egyik nagy kérdőjel. Az élmezőnyhöz fognak tartozni (mint tavaly év elején) vagy a középmezőnyhöz (mint tavaly az év többi részében)?
A középmezőny is erősnek tűnik. A Force India, a Toro Rosso és a Sauber biztos meg fogja szorongatni a nagyobbakat. A Williamstől nem várok nagy előreugrást. A Caterham-nak megvan az esélye, hogy elszakadjon a sereghajtóktól. A Hispania-nak és a Marussia-nak a célja, hogy a 107%-on belül legyen.
A vb címért idén is nagy eséllyel indulhat Vettel. Webber csak második lehet a Red Bull-nál, de remélhetőleg jobb lesz az idei éve, mint a tavalyi. Button egy jó autóval biztos megszorongatja a címvédőt. Hamilton is, ha a „butaságait” elhagyja. Alonso képességeit az autó akadályozza meg. Massa-nál kérdés, hogy előre lép magához képest vagy sem. Rosberg-nek már nagyon kéne egy futamgyőzelem, de ha a Mercedes jó lesz, Schumacher is dobogóra állhat néhányszor. És Kimi? Vezetni biztos nem felejtett el - a teszteken a Lotus jól ment – vele mindenképp számolni kell.
A teljesen újoncok közül Vergne (állandó) pontszerző lehet, Pic képességeiről a Marussia-ban szerintem nem fogunk sokat megtudni.

Lesz idén Hamilton – Massa párbaj? Látunk-e ismét „lehetetlen” Kobayashi előzéseket? Fog-e villantani a nehezen a Forma 1-ben maradt Petrov?

A gumik idén is izgalmassá tehetik a versenyeket. Az új keverékek kitapasztalására a tesztek biztos kevesek voltak.
Az új szabályok miatt biztos ebben az évben is lesz vizsgálat, tiltás – visszaengedélyezés (kipufogók, w csatornák stb.), lesznek vitatott versenyzői büntetések (cikázás, akadályozás stb.). A KERS most már talán minden csapatnál működni fog és a DRS-sel ismét sok „előzést” fogunk látni (remélhetőleg azért lesz igazi előzés is).
Új pályát is avatnak Texas-ban, Austin-ban.

És hogy szépek-e az új autók? Schumacher szerint az a szép, amelyik gyors. Ő csak tudja!
Már csak néhány óra, kialszanak a piros lámpák és RAJT!! :D

2012. március 11., vasárnap

Szezon előtt 7 ...

A Marussia teljesítette az FIA töréstesztjét.

Ecclestone új ötlete: a kisebb csapatok kapják meg a Red Bull és McLaren tavalyi autóját.

A Red Bull a „B” autójával fog indulni Ausztráliában.

Maria de Villota hivatalosan a Marussia tesztpilótája.

Jövőre már csak egy futam lesz Spanyolországban. Barcelona és Valencia felváltva rendezi a versenyt.

Raikkönen szerepelt a Top Gear-ben.

Egy hét múlva Ausztrál Nagydíj!!! :D 

2012. március 5., hétfő

Szezon előtt 6 ...

A Hispania átment az összes törésteszten.

A Red Bull és Ferrari sem kapta meg a lehetőséget az eltolt tesztre, mivel a szabályzat egyik cikkelye szerint ez már nem lehetséges.

A csapatok ötlete volt, hogy a boxban csak 60 km/h-val lehessen menni, de az FIA és Charlie Whiting szerint ez fölösleges, marad úgy ahogy volt.

Barrichello az IndyCar-ban folytatja tovább.

Március 5-én mutatták be az új Marussia-t és Hispania-t.

Ha valaki nem tud a Forma 1-ig várni, a hétvégén Auto GP Monzában (az Eurosport 2-n).

2012. március 4., vasárnap

Teszt - Barcelona 2

Márc. 1 - 4.
A pilóták legjobb időeredményei a négy nap összesítése alapján.
A következő helyszín - ahol már minden élesben fog menni - Melbourne, Ausztrália, március 16-18! :D