2018. augusztus 29., szerda

Spa-Francorchamps és Misano

Jó pár előző bejegyzésemben hangot adtam annak, hogy mennyire nem kedvelem a Halo-t és mennyi hátránya van. De a Spa-i futam ütközései után belátom szükség van rá és jó, hogy ott volt. Azért azt hangsúlyoznám, hogy továbbra sem gondolom, hogy a glória minden helyzetben meg tudná előzni a katasztrófát. Massa, Senna esetében a baj így is bekövetkezne… szóval lenne még hova fejleszteni. Az viszont tény, hogy a jól véd a nagyobb tárgyak ellen, repülő gumi vagy autó ellen. Örülök, hogy Leclerc-nek nem esett baja! Milyen ironikus, hogy az az eszköz védte meg, amit a keresztapjával történt tragédia után vezettek be. Mondhatni Bianchi fentről vigyázott Charles-ra. Nyilván a két baleset nagyon eltérő, de jó, hogy az élet nem ismételte önmagát.
A pilóta keringőt elnézve egy vicc lenne, ha Ocon nem kapna ülést jövőre vagy ha már idén elvennék tőle. Nagyon tehetséges versenyző és nem csak a belga időmérőn elért eredménye miatt mondom. Gokartban is többször volt bajnok, de a Forma 3 és a GP3 bajnoki címeit is megnyerte. gusztustalan lenne, ha ő is a pénzesek miatt esne el a lehetőségtől. Ebbe a Force Indiás történetbe nem szeretnék nagyon belemenni, de az nagyon gáz, hogy most már nem csak bevásárolják magukat a versenyzők egy-egy csapatba, hanem az egész csapatot megveszik. Apuci meg nem fog a fiacskája ellen dönteni. Biztos velem van a baj, de ha mondjuk én lennék Lance Stroll helyében nekem ez kellemetlen lenne. Rendben, hogy a szülők ahogy tudják támogatják a gyereküket, hogy elérjék álmaikat, de azért van egy határ. Az jó, hogy a csapat megmenekült a csődtől, de ha Stroll (aki szerintem egyébként nem teljesen tehetségtelen, de semmiképp sem egy bajnok alkat) és egy az új főnöknek a talpát nyaló versenyző, Perez marad (akinek nagyon szép manőverei vannak, de ő sem tűnik ki annyival jobban a többiek közül) és olyan pilóták, mint Ocon eshetnek ki a Forma 1 mezőnyéből, akkor szinte mindegy. Persze ez erős túlzás, de többször elmondtam mennyire undorítónak tartom azt, amikor valaki a pénze miatt jut előrébb és ez a tehetségesektől veszi el a lehetőséget!
Visszatérve Oconra szerintem jól tette, hogy nem kísérelte megelőzni Vettelt, még ha így vissza is esett. Ha megcsinálta volna az előzést és az élre állt volna biztos sok piros pontot kapott volna és mindenki erről beszélne, ami a jövőjét befolyásolhatja. De ugyanúgy az is, ha nem sikerült volna és az igencsak kínos lenne. Utóbbi esetbe nem vetne rá jó fényt, hogy „ennyire nem mérte fel a helyzetet?!” Biztos, ami tuti. Megmutatta milyen jól rajtolt és hogy ha kell az élmenőkkel is tudna harcolni. Szerintem jól döntött Esteban.

A DTM-ben ugyanezen a hétvégén a mezőny az olaszországi Misano-ba látogatott, ahol mindkét verseny este fél 11-kor indult. Ez volt az első ilyen alkalom. Mivel a versenyek esősek is voltak, így sok izgalmat hozott. Nem fogom kronologikusan leírni melyik körben mi történt, de jó volt nézni, ahogy a körülmények felkavarták a dolgokat. Így, hogy sötétedés után rajtoltak a vizes aszfalt nem úgy szárad fel és ugyan a Német Túraautó Bajnokságban csak slick és eső gumi van még sem volt teljesen egyértelmű ki melyiket tesz fel. Nagyon sok volt a csúszkálás, főleg a vasárnapi futamon. Szegény Auer egyik versenyt sem tudta befejezni. A leglátványosabb eset Juncadella-é volt, először túlcsúszott a box bejáratán, majd a következő körben is megcsúszott és farral előre bepördült a pit-hez. A slicekeken egy korcsolya bemutatóhoz hasonlított, kicsit vicces is volt a helyzet. Vasárnap a kiállások után Eriksson állt az élre, Mortara előtt. A futamot végül a svéd nyerte, ezzel megszerezte első DTM-es győzelmét, az olasz picivel lemaradva lett a második. Kár, hogy nem volt még 1-2 kör, izgalmas csatát láthattunk volna a vizes aszfalton a győzelemért. Kiemelném, hogy a csak erre a hétvégére nevezett Alex Zanardi ezen a futamon az 5. helyen ért célba.


2018. augusztus 13., hétfő

33. Magyar Nagydíj

Több, mint 2 hét telt el a Magyar Nagydíj óta, de szeretném az élményeimet megosztani veletek.
Sajnos idén nem volt lehetőségem kimenni a Hungaroringre Forma 1 idején. De ettől még próbáltam ugyanúgy részese lenni az eseményeknek. Ilyenkor kihagyhatatlan a városban való császkálás. Mindig van 2-3 ember, akikkel nagyon szeretnék találkozni, néhány, akikkel jó lenne, de nem dől össze a világ, ha nem sikerül és vannak a mázlik, akikre nem is gondolok majd szembejönnek velem.

Van egy útvonal, amit ilyenkor végig szoktam járni kisebb megszakításokkal. Egy ilyen várakozásnál láttam meg békésen az egyik szálloda felé sétálva Chase Carey-t. Pár ember odament hozzá, de szerintem sokan nem hitték el, hogy tényleg ő az. Én persze vettem a bátorságot és mellé léptem. Nagyon barátságos volt, lehet, hogy ez az amerikai stílus, de mindenképp pozitív volt. Továbbra sem értek egyet az ő és a Liberty Media által hozott döntések nagyrészével és ellenzem azokat. De az vitathatatlan, hogy mint civil ember nagyon szimpatikus. Remélem, a közeljövőben a határozatai is azok lesznek.

Másik nap, egy másik hotelnél a Sainz család érkezett meg. Most ők voltak a mázlik. A fiatalabbikat először 2011-ben láttam az első WSR-emen. Akkor még elég kezdő voltam és tudtam ki ő, de nem tudtam róla semmit, így nem mentem oda divatdrukkerkedni. Ezt a mai napig tartom! Csak ahhoz megyek oda, akiről képben vagyok és tényleg fontos nekem a találkozó. Pl. a F3-as hétvégén júniusban Daniel Ticktum nagyon jól ment és most is jól áll a bajnokságban, lehet, hogy egy nap nagy versenyző lesz és persze akkor lehetne büszkélkedni a közös képpel, de nem mentem oda hozzá, mert az eredményein kívül semmit sem tudok róla. Nagyon felületes lenne úgy vigyorogni vele. Másik ilyen példa Hamilton, nem tudok róla mindent, de azért évek óta nézem, ahogy versenyez, ahogy változik a vezetési stílusa, az életéről is sok mindent tudok a közösségi médiából (tudom nem szabad mindent elhinni), de Lewis, akihez, ha lehetőségem lenne se mennék oda. Nagyon jó versenyző, de mint ember, ő nekem nem szimpatikus és nem mennék oda hozzá. Milyen lenne már, hogy ott „teszem magam”, pedig soha nem szurkoltam neki és igazából nem is kedvelem. Álszentség lenne.

És elérkeztünk ahhoz a dologhoz, ami a legizgalmasabb volt a Forma 1 során. Leclerc-rel mindenképp szerettem volna újra találkozni, emellett alig vártam, hogy Svájcból megérkezzen a hivatalos sapka, olyan amilyen neki is van. Sokáig nem volt raktáron, a honlap azt jelezte július 23-ától lehet rendelni leghamarabb. Vasárnap este ránéztem, már elérhető volt. Gyorsan megrendeltem és bíztam benne minél hamarabb megérkezik. Egész héten vártam, de semmi. Reméltem, hogy Charles tesztelni fog és akkor megoldható lesz, hogy a sapit még aláírja. Aztán rájöttem, ő bizony nem fog, de drukkoltam, hogy nem menjen rögtön haza. Hétfő reggel megjött a sapka, írtam Leclercnek, hogy ugye még nem utazott el?! Végül sikerült este találkoznom vele és aláíratni a sapkát. Viccesen lereagálta a levelemet. Jól sikerült a találka és igazán boldog vagyok azóta is! Szerencsésen alakultak a dolgok – ugyan nem időben jött meg a rendelésem és félő volt, hogy nem marad a teszt idejére, de a végére minden összejött. Nagyon örülök!

Az én szemszögemből nagyon eredményes Magyar Nagydíjat és Budatest-et tudhatok magam mögött. Remélem, jövőre egy régóta dédelgetett álmom is megvalósul!