2014. július 27., vasárnap

Magyar Nagydíj

Az időmérő sokban hasonlított az előző hetihez. Most Rosberg volt a leggyorsabb, majd Vettel, Bottas, Ricciardo és Alonso következett. Hamilton autója a Q1-ben először füstölni kezdett, majd lángolt is. A Q3 elején kicsit esett az eső, ami pont arra volt elég, hogy többen is megcsússzanak az egyes kanyarban. A legrosszabbul Magnussen járt, aki a gumifalba vágódott.
Körülbelül egy órával a verseny kezdete előtt a Hungaroringet elérték a felhők. Dörgött, esett, villámlott – ugyan már bőven a rajt előtt elállt, de a pálya vizes maradt.

video

A piros lámpák kialvása után a sorrend Rosberg, Bottas, Alonso és Vettel lett. De Sebastian hamar visszaelőzte Fernandot. A 9. körben Ericsson megcsúszott és csúnyán összetörte Caterham-jét. Beküldték a biztonsági autót. Közben a kerékcseréknél Vettel és Alonso is megelőzte Bottast. Már épp úgy volt, hogy lejön a pályáról a Safety Car, de Grosjean is összetörte kicsit az autóját, ott ahol Ericsson. A 14. körben Button megelőzte az első Ricciardot, míg Magnussen Rosberget. A következő körben Nico visszatámadta Kevint, de végül Vergne és Alonso előzte meg Rosberget. Hulkenbergnek is fel kellett adnia a versenyt, miután elfékezte magát és eltalálta kicsit Perezt. A harmadik helytől szorosan autózott egymás mögött Alonso, Vergne, Rosberg, Vettel és Hamilton. A 18. körben Maldonado megkoccolta Bianchit. A 21. körtől Hamilton nagyon támadta Vettelt. Perez a célegyenesben nagyon csúnyán összetörte az autóját, miután megcsúszott. Újra bejött a Safety Car. A 26. körben Alonso, Vergne, Rosberg, Vettel, Hamilton és Ricciardo volt a sorrend. A 33. körben Vettel hasonlóan csúszott meg, mint Perez, de ő csak épphogy érintette a falat. Hamilton megelőzte a második Vergne-t, aki jó darabig szépen védekezett. Rosberg megelőzte a kilencedik Bottast, a 60. körben a Massa mögé beszoruló Raikkönent, majd a brazilt is. Az első három Alonso, Hamilton és Ricciardo közel került egymáshoz. A 65. körben Daniel majdnem meg is előzte Lewist. Két körrel később Ricciardo zseniálisan előzte meg Hamiltont. Néhány kanyarral később Alonso-t is megelőzte az ausztrál. Közben Rosberg a 14 mp-es hátrányát olyannyira lefaragta, hogy már DRS nyitási távolságra volt Hamiltontól. A német megkísérelte megelőzni csapattársát, de Hamilton kiterelte Rosberget.

Az idei magyar nagydíjat a második győzelmét megszerző Ricciardo nyerte, Alonso és a boxból rajtoló Hamilton előtt. Mindhárman szépen mentek és boldogan mehetnek a nyári szünetre. Rosberg nem sokkal maradt le a dobogóról. Massa lett az ötödik, a tizenhetedik helyről induló Raikkönen előtt. Őket Vettel és Bottas követte. Vergne és Button szerzett még pontot. 

A nyári szünet után, augusztus 24-én Spa következik.

2014. július 20., vasárnap

Német Nagydíj

A pole-t ezúttal is Rosberg szerezte meg, csak most Bottas és Massa előtt. Magnussen lett a negyedik, a harmadik sorból Ricciardo és Vettel indulhatott. Hamiltonnak az időmérőn meghibásodott a fékje és ennek következtében a gumifalba csapódott. Váltót kellett cserélnie, így a huszadik helyről vághatott neki a 67 körös futamnak.

video

A rajtot követően Massa és Magnussen összeütközött, Felipe fejjel lefelé csúszott autójával, de visszafordult. Ez versenybaleset volt, de szerintem is inkább Massa volt a ludas, akinek nem esett baja. Bejött a pályára a Safety Car. A sorrend Rosberg, Bottas, Vettel, Alonso, Hulkenberg és Button lett. A 9. körben Kvyat próbálta megelőzni Perezt, de nem hagyott elég helyet és megpördült az orosz. Ricciardo Hamiltont támadta, mikor utolérték Raikkönent. Daniel a rosszabbik ívről szépen megelőzte Kimit, míg Lewis beragadt a Jégember mögé. Két kör múlva Raikkönen vette volna vissza pozícióját Ricciardotól, de Hamilton beérte őket. A brit megkoccolta a finnt, végül mindkettejüket megelőzte. A 15. körben Vettel és Alonso – a cserék után – két oldalról megelőzte Raikkönent. Bottas megelőzte a második Hamiltont. A 30. körben Hamilton próbálta megelőzni Buttont, de vele is összeért. Néhány kanyar múlva már meg tudta előzni honfitársát és jelezte is felé bocsánatkérését. Az újabb boxkiállások után Alonso megelőzte Vettelt. A 46. körben Kvyat autója kigyulladt és egyre jobban lángolt, de időben ki tudott szállni – kicsit dühösen, de épségben. Hamilton megelőzte az addig harmadik Alonsot. Az 50. körben Sutil a célegyenes elején megpördült, nem tudta folytatni a versenyt. Igaz, hogy szinte a pálya közepén volt az autó, de nem hívták be a biztonsági autót.  Meg lehetett anélkül is oldani, de úgy még fokozódhattak volna az izgalmak. Ricciardo szépen megelőzte Buttont. A 60. körtől kezdve Ricciardo és Alonso oda-visszaelőzgette egymást és szépen tartotta az ausztrál maga mögött a spanyolt. De csak három körig, ekkor Alonso megelőzte Ricciardot, ugyan a manőver után elfékezte magát, de Daniel már nem tudta visszaelőzni. Az utolsó körökben Hamilton próbált közel kerülni Bottashoz, de messze volt.
Rosberg gond nélkül nyerte meg hazai versenyét, a sorozatban harmadszor dobogóra álló Bottas, és a huszadik helyről feljövő Hamilton előtt. Őket Vettel, Alonso és Ricciardo követte. Daniel a célegyenesben újra centikre volt Fernandotól, de már nem sikerült megfognia. Hulkenberg, Button, Magnussen és Perez szerzett még pontokat.

Jövő héten Magyarországra, a Hungaroringre látogat a mezőny!

2014. július 6., vasárnap

Brit Nagydíj

Egy kicsit őrült, olykor esővel tarkított időmérőn Rosberg szerezte meg a pole-t, Vettel és Button előtt. Hamilton a hatodik helyről, Ricciardo a nyolcadikról indulhatott. Bianchi a tizenkettedik helyet szerezte meg. A két Ferrari és a Williamsek még a Q1-ben kiestek.

video

A rajtnál Vettel visszaesett az ötödik helyre és Hamilton is megelőzte. Raikkönen lecsúszott a fűre, majd mikor nagy gázzal visszatért a pályára a rázókő megdobta, becsapódott a falba, majd megpördült. Massa fékezve próbálta kikerülni a finnt, de nem sikerült, eltalálta Raikkönen keresztben pörgő autóját. Kobayashi szépen kikerülte Raikkönent, de mégis összeért vele. Kimi szerencsére csak kisebb sérüléseket szenvedett, de jól van és a csapat szerint a német nagydíjon rajthoz fog tudni állni. Behívták a Safety Cart, de végül megállították, majd bő egy óra múlva újraindították a versenyt. Biztonsági autó mögül rajtolt újra a mezőny. Hamilton hamar feljött a második helyre, Rosberg mögé. Őket követte Button, Magnussen, Vettel és Bottas. A tízben még Hulkenberg, Ricciardo, Kvyat és Alonso volt. Alonso megelőzte Kvyatot. Aztán Ricciardo akarta Hulkenberget, de végül Fernando előzte meg Danielt. Nem sokkal később Hulkenberg mellett is elment Alonso. A 10. körben Gutierrez összeért Maldonadoval, Pastort kicsit megdobta. Alonso rosszul állt fel a rajtrácsra (még az első rajtnál) ezért 5 mp-et kapott. A 17. körben a negyedik Bottas kívülről előzte meg a harmadik Buttont. A 29. körben Rosberg váltója meghibásodott és lelassult, majd némi próbálkozás után feladta a versenyt. Így Hamilton az élre tört. A 35. körben Vettel a pitből kijövet a másodikról az ötödikre csúszott, Alonso elé. De a spanyol hamar megelőzte. Azonban Sebastian tapadt Fernandora és sokszor közel került hozzá, de nem tudta megelőzni. Végül a 48. körben az eddigieknél is keményebben nyomta Vettel és megelőzte Alonsot. Igaz, hogy közben egymást jelentgették csapataiknak pálya elhagyásért, de nagyon szép, fantasztikus harcot vívtak.
Hamilton otthon nyerni tudott, Bottas és Ricciardo előtt. Mindhárman nagyot mentek ma. Őket Button (– aki ha lett volna még egy kör lehet, hogy meg tudta volna előzni Danielt), Vettel és Alonso követte. Magnussen, Hulkenberg, Kvyat és Vergne lett még pontszerző.

A következő futam Hockenheimben, Németországban lesz két hét múlva.