2013. november 24., vasárnap

Brazil Nagydíj

Izgalmas, eseménydús versenyt láthattunk az idény utolsó futamán. A verseny első fele az első öt helyről rajtoló pilótáról szólt, Vettelről, Rosbergről, Alonsoról, Webberről és Hamiltonról. 

video

Sebastian nem vette túl jól a rajtot, így Nico vette át a vezetést, Lewis feljött a harmadik helyre, míg Massa a kilencedikről a hatodikra. Azonban az 1. kör végére Vettel megelőzte Rosberget és Alonso Hamiltont, majd Webber is elment a brit mellett. A 4. körben Grosjean V8-as motorja elfüstölt, ezzel véget ért a versenye. Rosberg a 15. körre a hatodik helyen autózott, miközben Webber feljött a második helyre. Cseréjük után Webber Alonso mögé jött ki a pitből, de két kör múlva az ausztrál visszavette helyét. A 32. körben Hamilton Massát támadta, Felipe négy kerékkel átlépte a boxba vezető aszfaltcsíkot, ezért áthajtásosat kapott. A 47. körben Bottas kiesett, a bal hátsó kereke lerepült és Hamilton is defektet kapott, miután összeértek. A brit ezért áthajtásosat kapott, miközben a boxban nagy tumultus volt, szinte mindenki kiment gyorsan cserére. Hét kör múlva van der Garde is kapott egy „box-látogatást”, nem vette figyelembe a kék zászlót. A 60. körben Pic megpördült, be kellett fejeznie a futamot. A 65. körben Maldonado is megpördült, összeért Vergne autójával, mikor szinte teljesen le akarta tolni a pályáról. 
Vettel az év utolsó nagydíján is nyerni tudott, Webber Forma 1-beli utolsó futamán második lett, Alonso hat verseny után újra felállhatott a dobogóra. A pódiumról Button csúszott le, aki a tizenötödik helyről indult. Mögöttük Rosberg és Perez végzett. Büntetésükkel Massa hetedik, Hamilton kilencedik lett. Köztük Hulkenberg, az utolsó pontszerző-helyen Ricciardo végzett.

2013. november 17., vasárnap

Egyesült Államok Nagydíja

Vettel a rajtot követően meg tudta őrizni első helyét, Webber visszacsúszott a negyedikre, míg Grosjean szépen feljött a másodikra, Hamilton a harmadikra. Sutil kiesett, miután kicsit összeértek Maldonadoval. 

video

Bejött a Safety Car. A 9. körre olyannyira lelógott Pastor elsőszárnya, hogy belengették neki a fekete-narancssárga zászlót, Maldonado kiment a boxba lecserélni. A 13. körben Webber külső íven megelőzte a harmadik Hamiltont. Ricciardo, Rosberg és a Raikkönent helyettesítő Kovalainen harcolt a tizenegyedik helyért, majd a finn kiment cserére – jó ötletnek tűnt, hogy pitben előzze meg a többieket, de a 32. körben orrkúpot kellett cserélnie. Közben Rosberg megelőzte Ricciardot, Daniel megpróbálta visszavenni pozícióját, de nem sikerült. A hetedik Vergne-t Gutierrez és Perez is megelőzte. A 27. körben kerékcseréje után Alonso Gutierrez és Perez közé tért vissza, néhány kör múlva megelőzte Estebant. A 35. körben Bottas nagyon szépen megelőzte Gutierrezt. Tíz kör múlva Alonso előzte meg az ötödik Hulkenberget. Újabb tíz kör elteltével Ricciardo és Button harcolt a tízedik helyért, majd megérkezett rájuk Vergne is, de Jenson megelőzte Danielt. A utolsó, 56. körben Alonso és Hulkenberg csatázott még egy kicsit, de nem változott a sorrend. Vergne és Gutierrez kicsit összeakadt, a francia ezért utólag +20 másodpercet kapott, ami annyit változatott, hogy így nem tizenkettedik, hanem tizenhetedik lett. 
Vettel győzött a ma is kiválóan teljesítő Grosjean és Webber előtt. Hamilton és Alonso a negyedik és ötödik helyen zárta a futamot. Őket Hulkenberg, Perez és Bottas követte – Nico és Valtteri nagyon szépen ment egész hétvégén. Rosberg és Button lett még pontszerző.

Az év utolsó futama egy hét múlva, Brazíliában. 

2013. november 3., vasárnap

Abu Dhabi Nagydíja

A rajtrácson a Red Bullok foglalhatták el az első sort, őket a Mercedesek követték. Az ötödik helyről Hulkenberg rajtolhatott, mellőle Grosjean. Webber nem vette jól a rajtot, így a Mercik is megpróbáltak az élre törni. A sorrend Vettel, Rosberg, Webber, Grosjean és Hamilton lett. Raikkönen – aki az utolsó helyről indult (szabálytalan padlólemeze miatt) – jobb első kereke összeért van der Gardéval, ennek következtében megsérült a felfüggesztése és véget ért számára a verseny. 

video

A 16. körtől indultak be kicsit az események, a 6-7. helyen Sutil és Grosjean csatázott egymással, majd Romain elment Adrian mellett. Eközben a Gutierrez Hamilton párosra megérkezett Hulkenberg. A 20. körben di Resta, Rosberg és Webber üldözte egymást, majd az ausztrál megelőzte a németet. A 26. körre Sutilból, Hamiltonból és Massából álló hármas jött össze. A brit megelőzte a németet, de elrontotta és Sutil és Massa is elment mellette. Közben Alonso Hulkenberget támadta, akit meg is előzött. Pár kör múlva Sutilt már Alonso is megelőzte. Közben a boxban Hulkenberget nem teljesen biztonságosan engedték el és kicsit közel volt Perezhez, de nem értek össze. Nico áthajtásosat kapott, én továbbra is fenntartom, hogy ilyenkor a csapatnak járna a büntetés, nem a pilótának. Sutil visszacsúszott Maldonado és Perez közé, majd Pastor kivezette Adriant a pályáról, de ő is elhagyta az aszfaltcsíkot, aztán mikor visszatért a venezuelai a pályára közel volt, hogy találkozzon Sergioval. A 46. körben Alonso a boxból kijövet a pályát elhagyva előzte meg Vergne-t. Szerintem be tudott volna sorolni Jean-Éric és Massa közé, aztán a két autó közti erőkülönbségből kiindulva meg tudta volna előzni a franciát, ahogyan később Felipe is tette. Két körrel a vége előtt Hulkenberg a két Toro Rosso között elmenve előzte meg Ricciardot és Vergne-t. 
Ezúttal is Vettel léphetett fel a dobogó legfelső fokára, mellé Webber és Rosberg állhatott. Grosjean lett a negyedik, Alonso az ötödik. 

Következő helyszín Austin két hét múlva.