2016. március 21., hétfő

Melbourne, új időmérő, Halo

Izgalmas versenynek lehettünk szemtanúi. A tavaly már megszokott módon a Mercedesé lett az első sor a rajtrácson, a Ferrarié a második. A piros lámpák kialvása után Vettel, nyomában Raikkönennel az élre tört. Hamilton a hatodik helyre esett vissza. 
Később Gutierrez és Alonso összeért, mely nagyon csúnyán is végződhetett volna, de szerencsére épségben megúszták. A spanyol többször megforgott, majd szinte fejjel lefelé álló autóból mászott ki sikeresen. Ezt piros zászló követte. 
A versenyzők a boxutcában sorakoztak fel. A Mercedes eltérő gumitaktikát választott, melyre szerintem a Ferrarinak reagálnia kellett volna. Később Raikkönen autója füstölt, majd a pitbe érve ki is gyulladt a felső légbeömlő. Vettelnek ki kellett mennie kereket cserélni. Így Rosberg átvette a vezetést, idővel Hamilton feljött a második pozícióba. A futam végéhez közelítve Vettel egyre közelebb ért Lewishoz, de nem volt esélye megelőzni. 
A dobogó legfelső fokára Rosberg állhatott Hamilton és Vettel előtt. Ricciardo otthon negyedik lett. Grosjean az új csapattal, a Haas-szal hatodik, nagyszerű idénykezdés volt, mely számukra felért egy győzelemmel.

Szombaton a kvalifikáció az új időmérés szerint zajlott.
Nekem eleinte tetszett az ötlet. Gyakran a Q1, Q2 unalmas volt, csak az utolsó percekben jöttek ki a pályára. Tulajdonképpen a Q3-ban is csak az idő lejártával kezdődött meg a tűzijáték. Gondoltam így mindig lesz izgalom és autó a pályán. Rosszul hittem. Sokszor az adott versenyző nem is tudta befejezni a körét, később már el sem kezdték csak várták, hogy kiessenek. A Q3-nak sokkal hamarabb vége lett. A Ferrarik ki sem mentek a végén. Az utolsó percekben azt mutatták ki, mit csinál a boxban. Emellett a statisztika is az új rendszer ellen van. Tavaly 18 autó 273 kört tett meg, míg idén a 22 autó 222 kört. Szerencsére a vezetés is belátta, hogy a régi rendszer jobb, így már a következő versenyen visszatérnek a hagyományoshoz.

Akár már jövőre bevezetnék a Halo-t, mely a pilóták fejvédelmét szolgálná. Kérdem én: minek? Bianchi esetében nem enyhítette volna a sérülést. Anno Massát sem védte volna meg, ugyanúgy be tudott volna repülni a rugó a résen. Emellett most, Alonsót is gátolta volna a kimászásban. Ha az autó ránehezedik, akkor nem tudja leszedni. Abba bele se merek gondolni, ha kigyulladt volna az autó és van a Halo, akkor mi van. Minden másodperc számít. Fontosnak tartom a biztonságot, de ez a forma autózásnak a királykategóriája. Ezek a srácok tisztában vannak vele, mire vállalkoztak. Ha valaki fél, bőven akad jelentkező a helyére. Ez ilyen. Senna és Bianchi tragédiája között több, mint 20 év telt el, emellett mindkettejük esete nagyon peches volt. Régen egy Alonsoéhoz hasonló bukást követően nem szálltak volna így ki az autóból és sétáltak volna el. A Forma 1 biztonság évről évre jobb, nyílván igényel még fejlesztést, de nem mindegy milyen áron.

Szerkezet váltás

Egy ideje fogalmazódik bennem a dolog, de mostanra jöttem rá, mit is szeretnék.
Már az érettségi időszakban fellépett ez a helyzet és most az egyetem mellett tovább erősödött. A futamról futamra való verseny-összefoglalók kezdtek teherré válni. Ugyanolyan lelkesen néztem a futamokat, de a megírásuk már nehezemre esett és ezt az elkészülésük is mutatta. Azonban nem szeretném bezárni a blogot, csak módosítani a funkcióján. Továbbra is lesznek bejegyzések, de nem feltétlenül minden nagydíj után. Viszont egy-egy hírrel, történéssel kapcsolatban megosztanám veletek gondolataimat, véleményemet - tehát az egész Forma 1-gyel kapcsolatban és nem kifejezetten a versenyekről. Hatodik évet kezdem meg e bloggal, ezalatt sok minden történt. Én is felnőttem és ezt már ebben a formában erőltettetnek éreztem.
Remélem nem okozok csalódást az új módszerrel! Örülnék a visszajelzéseiteknek! J

További jó szurkolást és olvasást!