2011. szeptember 25., vasárnap

Szingapúr Nagydíja

A zöld lámpák felvillanása után Vettel maradt az élen, Button és Alonso előtt. Hamilton -Webber lassú rajtja miatt - visszaesett a 7. helyre. A 8. körben Vettel annyira ellépett Buttontól, hogy nem voltak együtt egy képen. Rá két körre Webber megelőzte Alonso-t, így a 3. lett. A 12. körben Hamilton megpróbált elmenni Massa mellett, de ez nem sikerült. Nekiment a brazilnak, aminek eredménye egy törött első szárny és egy jobb hátsó defektes gumi lett, plusz a britnek egy boxutca áthajtásos büntetés. 

video

Mindennek ellenére a 26. körben Hamilton már a 10. volt. A 28. körben Rosberg és Perez csatázott keményen egymással. Nico kicsit kilökte Sergio-t a pályáról – ezt a versenybíróság vizsgálta, de senkit nem büntettek meg – a német maradt elől. Utána már Schumacher harcolt Perezzel. Schumi mikor kigyorsított, belement a mexikóiba és repült egyet. Szerencsére nem úgy sült el a dolog, mint tavaly Valenciában Webberrel.

video

A Safety Car tett néhány kört, míg letisztították a pályát. Miután kiment, az élmezőnynek meggyűlt a baja a lekörözött versenyzőkkel. A 39. körben Hamilton már az 5. volt, megelőzte di Resta-t, Rosberg-et és Sutil-t is. Az 50. körben Vettel és Kovalainen egyszerre ment ki a pitbe. Heikki-t rosszkor engedték ki, így majdnem nekiment Sebastiannak. A csapatot ezért 10.000 euróra megbüntették. Az 56. körtől Button eltökélten elindult Vettel után, de nem sikerült olyan szinten beérje – ebben közrejátszottak a lekörözések is. Mindenesetre azért izgalmassá tette az utolsó néhány kört.
Vettel tűzijátékos győzelmet aratott, Button és Webber előtt. Őket Alonso és Hamilton követte.
Hamilton szépen feljött az 5. helyre, ehhez tényleg nagyon ért, de én már unom, hogy ha nem sikerül, akkor és úgy elmennie valaki mellett, ahogyan elképzelte, akkor átvált túl agresszívbe. Nem azt mondom, hogy változzon meg, de kicsit lehetne finomabb.

A világbajnokság még nem dőlt el. (Vettelnek még 5 Button futamgyőzelem esetén szüksége van egy 10. helyre). Két hét múlva Japánban, Suzukában tovább folytatódik a küzdelem.

2011. szeptember 11., vasárnap

Olasz Nagydíj

Az utolsó európai helyszínen a rajtot követően Alonso feljött az első helyre, Schumacher pedig a harmadikra Vettel mögé. Liuzzi megcsúszott és beletalált Petrov, Rosberg autójába. Mind hárman fel kellett adják a versenyt. Barrichello és Buemi autójában is kárt okozott. Ezért Vitantonio öt rajthelyes büntetést kapott a következő futamra.

video

Az 5. körben Webber ütközött Massával, Vettel visszaelőzte Alonso-t. Rá egy körre Mark nem tudott megállni és a falba csúszott. Hamilton régóta támadta Schumi-t, de csak a 13. körben tudta megelőzni a DRS segítségével, de néhány másodperc múlva a német (simán) visszaelőzte. 

video

Nemsokára Button is megérkezett rájuk. Gyönyörű volt, amit műveltek. Jenson jött ki győztesen hármuk harcából. Michael, majd Lewis is kiment a boxba. Hamilton Schumacher mögé tért vissza, tehát minden maradt a régiben. Button olyannyira elment, hogy a 27. körben már Alonso-t támadta. A következő körben Hamilton újra megelőzte Schumit, ezúttal maradt ez a felállás. A 34. körben Button a lekörözött Barrichello mellett akart elmenni, de ő nem engedte el, még a pitben sem. A 36. körben Jenson megelőzte Alonso-t. A 38. körben Senna megelőzte Buemit.
A futamot Vettel nyerte, aki három éve itt szerezte első pole-ját és győzelmét. Láthatóan meg is hatotta ez az emlék. A második Button lett, a harmadik az olasz Ferraris Alonso – rá az utolsó körökben megérkezett Hamilton. 
Schumacher ötödik lett, így az öt világbajnok egymást követően ért a célba. Alguersuari a hetedik lett, Senna pedig a kilencedik, ezzel megszerezte első 2 pontját. 9-en sajnos nem tudták befejezni a versenyt. 

A következő nagydíj már Ázsiában, Szingapúrban lesz, szeptember 25.-én! :)

2011. szeptember 7., szerda

Schumacher - Schumix

Schumacher 20 éves Forma 1-es jubileumát ünnepelték, pedig már több, mint 2000 éve is rajthoz állt...
video
Részlet Thomas Langmann és Frédéric Forestier Asterix az Olimpián c. 2005-ös filmjéből.