2012. szeptember 2., vasárnap

Belga Nagydíj

Azok a versenyzők, akik a szezon első felében nem szerepeltek olyan jól, most jó eredményeket értek el. Ilyen például Button, aki a pole-ból rajtolva megnyerte a versenyt – a 11. helyről rajtoló – Vettel és Raikkönen előtt. 
Jó volt három vidám srácot – beleértve Kimi-t is – látni a dobogón. (Button és Vettel csak egyszer volt a boxban.) A Toro Rosso két versenyzője pontszerző lett. Schumacher a 7. lett – ki kellett mennie kerékcserére -, pedig jó darabig esélyes volt a dobogóra is.  
A Sauber-nek viszont nem ez volt a legjobb versenye, mindkét versenyzőjük az első sorokból indulhatott. Kobayashi autója füstölni kezdett a rajt előtt, de nem történt baj. A startnál Maldonado kiugrott, Grosjean Hamilton-t leszorította, összeértek és ez megdobta a franciát, aki átrepült Alonso-n és Perez-en. 


Előbbi nem szállt rögtön ki az autóból, de nem történt nagy baj, csak kicsit fájlalja a hátát. Grosjean ezért a manőveréért egy versenyről való eltiltást kapott. Bejött a Safety Car. Négyük számára véget ért a verseny. Alonso első futama az évben, amikor nem szerzett pontot. Az 5. körben Maldonado kiesett, ütközött Petrov-val. A kiugrásért és ezért 10 rajthelyes büntetést kapott jövő hétre. Hulkenberg megelőzte Raikkönen-t. A 10. körben Webber próbálta megelőzni a 8. helyen autózó Senna-t, de ehelyett Vettel előzte meg Mark-ot, pár kör múlva Bruno-t is. A 16. körben Kovalainen-t rosszul engedték el a kerékcseréről és nekiment Karthikeyan-nak. Ricciardo és Webber megelőzte a 7. Rosberg-et, majd Mark Daniel-t. A 20. körben a 2. Schumacher maga mögött tartotta Vettel-t, aztán Michael kiment a boxba. Kicsit veszélyes volt, de nem annyira, mint Monaco-ban Perez és Kimi esete. Webber-t is kicsit rosszul engedte el a Red Bull kerékcseréről, Mark és a boxba beérkező Massa elég közel volt egymáshoz. A 32. körben Karthikeyan saját hibájából a falban kötött ki. Ugyanebben a körben Raikkönen megelőzte Schumacher-t, aki visszaelőzte. De a 34. körben Kimi az Eau Rouge-ban gyönyörűen ment el Schumi mellett. Egy kör múlva a német az oda-vissza előzgetést Hulkenberg-gel is eljátszotta, de most Michael maradt elöl. Massa megelőzte az 5. Webber-t. A verseny vége előtt Vergne és Ricciardo megelőzte Rosberg-et és Senna-t is.
Izgalmas volt ez a verseny, bár csúnya volt az elején az a baleset, de így nyíltabb lett a bajnokság. 

Az Olasz Nagydíjra csak egy hetet kell várnunk!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése