A szezon előtt nagyobb dominanciára számítottam a Red
Bull-tól és a a tavalyi év alapján Vettel-től. Idén Webber jobban tud
érvényesülni, mint tavaly – igaz két első helyét leszámítva nem állt dobogón,
de a pontversenyben ennek ellenére második. Itt-ott lehetett olvasni, hogy az
idei Red Bull hol van a 2011-eshez képest és, hogy valamit elrontottak,
szerintem nem, csak a többi csapat kiválóan felzárkózott. Az egyik jó példa
erre a McLaren, Hamilton ötször állt fel a pódiumra és szinte állandóan pontszerző,
ugyan a 4. helyen áll a világbajnokságban, de jó darabig vezetett. Button év
elején nyert, aztán nem túl jó versenyek következtek a számára, a szezon
feléhez érve azonban kezdtek kicsit felfelé ívelni az eredményei. A Ferrari
nagyon összeszedte magát – most nem Massa-ra gondolok, aki már örül, ha
pontszerző, hanem Alonso-ra. Három győzelmet tudhat a magáénak és eddig minden
versenyen szerzett pontot, így nem csoda, hogy 40 ponttal a többiek előtt
vezet. A Lotus is nagyon jó, egy győzelem már nagyon kijárna nekik. Raikkönen
is szinte mindig benne van a tízben és Grosjean is ha nem esik ki. Rosberg a
Mercedes-szel megszerezte első győzelmét és ennyi. Schumacher-t nagyon
sajnálom, 11 versenyből 6-on kiesett, pedig volt harmadik és nyert időmérőt is
idén. A Sauber-nél Perez villantott két dobogós helyével. A Williams-nél is
hasonló a helyzet, Maldonado nyert a pole-ból indulva Spanyolországban, a többi
versenyeken meg töri a többieket. A Force India-nál mindkét pilóta a 10. hely környékén
ér célba. E csapatok között folyik igazán a harc. Úgy nézett ki év elején, hogy
a Toro Rosso is közéjük fog tartozni, mert mindkét versenyző szerzett pontot -
azóta nincsenek pontszerző hely környékén. A Caterham valamivel jobb, mint
tavaly, de nem tudtak pontot szerezni. A Toro Rosso-hoz gyengébbek, de jobbak,
mint a sereghajtók. A Marussia kicsit jobb, mint a Hispania, de a tavalyi évhez
képest nincs változás.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése