2013. október 28., hétfő

India Nagydíja

Vettel győzött, a pole-ból indulva és ezzel megszerezte sorozatban 4. világbajnoki címét. Rosberg a második helyről rajtolva második lett. Harmadikként végzett a tizenhetedik helyről rajtoló Grosjean. Mindhárman nagyon boldogok voltak és ezt nem is féltek kimutatni. 
A rajtot követően Massa feljött a második helyre, míg Webber a negyedik helyről hátracsúszott és összeért Raikönennel, majd Alonsoval. A spanyol ezek után kitette Buttont a pályáról. 


Már a 3. körtől elkezdődtek a boxkiállások, Vettel kezdte a sort Alonsoval, akinek orrkúpot kellett cserélni. A hatodik helyen autózó Gutierrez áthajtásosat kapott, miután kiugrott a rajtnál. A 20. körben Alonso megelőzte Estebant, de a mexikói nem hagyta magát és visszavette pozícióját. Fernando néhány körrel ezelőtt ez Vergne-nyel is eljátszotta. A 30. körben Gutierrez Grosjean előtt cikázott, de ezért nem kapott büntetést. A 33. körben Button és Alonso oda-vissza előzgette egymást, végül a spanyol jött ki győztesen kettejük harcából. Hét körrel később Webber kiállni kényszerült a pálya szélére, generátor hiba miatt. A 10. helyért Sutil, Gutierrez, Bottas, Ricciardo és Alonso csatázott. Az 52. körben Rosberg megelőzte a második Raikkönent. Néhány kör múlva már Grosjean harcolt Kimivel, majd Massával együtt mindketten megelőzték a finnt. Hamilton és Perez is megérkezett Raikkönenre, annyira elfogytak a Jégember abroncsai, hogy mindketten elmentek mellette. Sergio Lewist is megelőzte. Di Resta, Sutil és Ricciardo lett még pontszerző. Alonso a tizenegyedik helyen végzett.

November 3-án Abu Dhabi következik.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése