2019. március 11., hétfő

Race week

Furcsa, csak 1-2 hete kezdtem el lelkesedni, hogy hamarosan kezdődik az új szezon. Engem úgy lelombozott a tavalyi év, örültem is, hogy vége a szezonnak és nem veszi el a vasárnapokat. Ettől még nagyon szeretem a Forma 1-et és az autósportot úgy általában, de kellett ez a szünet, szerintem. No persze volt, van Forma e, ami hozza az izgalmakat és örülhetek Mortara dobogós helyezéseinek. Az legalább jól alakult eddig, de nem akarom elkiabálni.
A Hong Kong-i verseny kapcsán láttam olyan szalag-, és alcímeket, hogy „Bird nyert Hong Kongban Massa csapattársa előtt” vagy „Sam Bird büntetésével a Venturi versenyzője, Felipe Massa csapattársa lett a hongkongi verseny győztese.”. Micsoda? Azért kiírták Mortara nevét is, de a lényeg, hogy ő csak másodlagos Felipe mögött. Rendben, hogy Massa több, mint 10 évet lehúzott a királykategóriában, de csak ő lenne a név, a sztár? Olyannyira, hogy a másik csak a „csapattárs” és nem érdemli meg, hogy a saját nevével hozzák le az eredményét?! Félreértés ne essék, nem Massára vagyok pipa, hanem a cikk íróira. Meg lehet említeni, hogy egy csapatnál vannak, de ne így, ilyen lenézően. Mellesleg, aki nem csak a Forma 1-et követi pontosan tudja, ki az a Mortara. Aki meg nem, annak teljesen mindegy. De akkor már Birdöt is lehetett volna úgy írni, hogy „Bianchi egykori GP2-es csapattársa”. Szerintem a Bianchi nevet többen ismerik – sajnos, a tragédia miatt, pedig nagy bajnok lett volna (még mindig felfoghatatlan, mi történt, nyugodjon békében!) – vagy az már sok lett volna. Ericssonnak is volt Bird a csapattársa, de az mondjuk tényleg nem lenne hír értékű, sehogy. Mindegy, kidühöngtem magam, kiírtam magamból.

Forrás: @venturi_fe

Visszatérve, ahogy megkezdődtek az F1-es autó bemutatók, a tesztek, úgy kezdett megjönni a hangulatom, a lelkesedésem. Már nagyon kíváncsi vagyok milyen lesz az év. Természetesen az is kedvcsináló, hogy a két nagy kedvencem egy csapatban van. Álomcsapat!  Remélem a versenyzők és a csapatok végsőkig küzdeni fognak a bajnoki címért. Nem kell, hogy a Ferrari minden versenyt megnyerje (igaz, bevallom, engem az sem zavarna), de abból kiindulva, én mennyire untam a tavalyi év végét, az is jó lesz, ha minden másodikat/harmadikat nyerik meg. Nyerjen a Mercedes, Red Bull is és az se lenne rossz, ha lenne egy igazi meglepetés csapat, mondjuk az Alfa Romeo vagy a McLaren.  Legyen végre egy izgulós idény! Amikor nem alszok be (mikor elkezdtem anno nézni a Forma 1-et évekig nem fordult elő, hogy elaludtam volna és nem csak a Vettel időszakban, hanem utána sem), nem azt nézem, hogy még hány kört kell kibírni, hanem „azta, már csak 5 kör van hátra!” és az embernek pislogni se legyen ideje. Olyan szezont szeretnék, amiért beleszerettem ebbe a világba. Szerintem nem olyan nagy kérés.


Ami a bajnokság alakulását illeti szerintem, továbbra is Vettel, Hamilton között fog eldőlni a cím sorsa. Bízok benne, hogy Leclerc is beleszól a harcba, valamint Verstappen tanult a hibáiból és ott lesz ő is Gaslyval együtt az élmezőnyben. Pierrenek új közeg lesz a topcsapat, de mutassa meg, megérdemli az ülést! Ricciardoban, Norrisban és természetesen Raikkönenben látok még potenciált. Bottasban egyáltalán nem, nem rossz versenyző és mondja idén tökösebb lesz. De én nem hiszem. A Merci nem az a csapat. Aztán lehet ő lesz az új Rosberg és mindenkit legyőz, de erre nagyon kicsi esélyt látok. Itt mindenki gondolhatja, hogy a Ferrarinál Leclerc is csak másodhegedűs lehet, de ezt sem hiszem. Az olaszoknak a monacói az első olyan pilótájuk, akit ők neveltek ki és bejött, mert nagyon tehetséges. Ha visszafogják/elnyomják olyan lesz, mint Bottas vagy Massa és sose lesz bajnok, akkor se mikor kéne, mikor majd Vettel nyugdíjba megy. (Igen, tudom most sok tagja van az akadémiájuknak, köztük Mick Schumival, de az egy másik sztori.) Nem fog a Ferrari saját magával kitolni. Most az a fontos, hogy Vettel legyen a bajnok, egálba legyen Hamiltonnal. Biztos lesz az olaszoknak olyan döntése, ami Sebastiannak fog kedvezni Charles-lal szemben, de elnyomni nem fogják.
Így aztán reményeim szerint 4-5 versenyző harcolhat majd a bajnokicímért, köztük két kiemelten esélyes pilóta, Hamilton és Vettel.  


Régen évekig voltam olyan elvetemült, hogy fennmaradtam az első – éjszakai – szabadedzést megnézni, majd aludtam 2 órát és keltem a másodikra, hajnalban. Aztán persze egy hétig fel voltam borulva, de megérte. Ma már örülök, ha a rajtra ki tudom nyitni a szemeimet. De meg van ennek a bája. Ha idény nyitó, akkor Melbourne, Ausztrália, reggel hatkor. Így tökéletes!

Szóval ébresztőt beállítani, kávét bekészíteni és jó szurkolást mindenkinek a 2019-es Forma 1-es világbajnoksághoz! 
Forrás: Scuderia Ferrari Facebook

Ui.: Forza Ferrari!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése