Történjen bármi, nekem mindig Te leszel a legnagyobb!

Régen próbáltam objektíven írni a futamokról és úgymond titokban tartani kinek drukkolok. Bár pár bejegyzésből azért ki lehetett következtetni., de most leírom, szinte az első pillanattól kezdve Vettelnek szurkolok. Hogy ez most miért érdekes?

Az idei bajnokság kapcsán több dolog is felmerült bennem. Kicsiként – mikor még nem néztem Forma 1-et, csak apa – szerettem berohanni a pezsgő locsolásra, valamint meghallgatni a német és az olasz himnuszt, melyek Schumachernek és a Ferrarinak szóltak. Nagyon élveztem! Aztán mikor már néztem a versenyeket és Vettelért szorítottam akkor nyilván örültem a győzelmeinek és a sorra jövő bajnoki címeinek. Nem értettem mit nem tudnak ezen az emberek szeretni, miért unnak futamokat nézni. És idén minden világos lett! Persze, volt küzdelem Hamilton és Vettel között, de azért elég egyoldalúvá váltak az esélyek. Ezzel együtt ment el a kedvem. Újra eljátszották az előző évet, izgalmasan indult az idény erre a nyári szünetet követve ellaposodott. Hamilton simán nyer, míg Vettellel történik valami – az már részlet kérdés, hogy a csapat, az ő vagy egy másik versenyző hibájából eredően.  Már úgy ültem le futamot nézni, hogy ha Sebastian megint kiesik, akkor én elkapcsolok. Unalmas volt és szinte vártam, hogy Hamilton bajnok legyen és legyünk túl rajta. Pedig mióta a Merci ennyire megy mondom, hogy „csak ne legyen meg Lewisnak hamarabb az 5. VB cím”. Ezzel együtt nagyon sajnáltam Vettelt. Megjegyezném mekkora butaság volt, amit a kommentátorok mondtak, hogy a német azért akar nyeri, hogy életben tartsa esélyeit. Persze, nyilván próbálkozik az ember ott, ahol tud, de ő is tudta idén ez már elment. Emellett egy versenyző mindig nyerni akar, a sereghajtók is – csak nekik éppen esélyük nincs rá, így adott esetben a reális cél a Top10-be kerülés lesz. Az meg természetes, hogy mikor szembesül vele, hogy ebben az évben már nem lesz bajnok az fáj. Nagyon. Még akkor is ha ekkora a pont különbség.

Érdekes érzés ez nekem is. Mikor Hamiltont mutatták, ahogy az utolsó kanyarban ráfordul a célegyenesre és bajnok lesz, az eszembe juttatta 2010 Abu Dhabit. Sosem felejtem el azt a futamot, öten indultak bajnoki esélyekkel, de végül Vettel lett a világbajnok. Nagyon izgultam, hogy meglegyen és szinte felfoghatatlan volt, mikor megtörtént. Utána héten végig vigyorogtam, mint a vadalma (bár ez most is így van, ha nagyon örülök valaminek). Erre a fajta szurkolásra lehet mondani, hogy nem is ismerem, közöm sincs hozzá stb. De mióta járok hazai sorozatok futamaira és részese is voltam, tudom mennyi munka van benne (bár sokszor szerencsés csillagzat is kell hozzá). Emellett megtapasztaltam testközelből milyen az, ha csak egy kicsin múlik a bajnoki cím megszerzése. Hogy az mennyire hihetetlenül pocsék és mennyire szeretnél segíteni, vigasztalni, de te sem találod a jó szót. Csak ott vagy és próbálsz a nehéz helyzetekben is támasz lenni, nem csak a jó pillanatokban együtt ünnepelni. Így kicsit ebből az irányból is átérzem és most nehezebb szurkolóként Vettel vereségét elfogadni. De az sosem változni, hogy őt támogatom. (Jövőre érdekes lesz egy – szerencsére – mondhatni ismerősnek és a 10 éve tartó nagy kedvencemnek úgy drukkolni, hogy egy csapatban lesznek. De azt hiszem ez legyen a legnagyobb bajom. Izgatottan várom!) 

Ui.: Nagyon durva, hogy Vettel kicsivel volt idősebb, mint most én mikor az első bajnoki címét szerezte és annyi volt, mint most én mikor szurkolni kezdtem neki. Ettől csak jobban becsülőm az eredményeit!

És még valami. Hamilton miért nem tud egész évben olyan szimpatikusan viselkedni, mint a bajnoki cím megszerzését követően?!

Spa-Francorchamps és Misano

Jó pár előző bejegyzésemben hangot adtam annak, hogy mennyire nem kedvelem a Halo-t és mennyi hátránya van. De a Spa-i futam ütközései után belátom szükség van rá és jó, hogy ott volt. Azért azt hangsúlyoznám, hogy továbbra sem gondolom, hogy a glória minden helyzetben meg tudná előzni a katasztrófát. Massa, Senna esetében a baj így is bekövetkezne… szóval lenne még hova fejleszteni. Az viszont tény, hogy a jól véd a nagyobb tárgyak ellen, repülő gumi vagy autó ellen. Örülök, hogy Leclerc-nek nem esett baja! Milyen ironikus, hogy az az eszköz védte meg, amit a keresztapjával történt tragédia után vezettek be. Mondhatni Bianchi fentről vigyázott Charles-ra. Nyilván a két baleset nagyon eltérő, de jó, hogy az élet nem ismételte önmagát.

A pilóta keringőt elnézve egy vicc lenne, ha Ocon nem kapna ülést jövőre vagy ha már idén elvennék tőle. Nagyon tehetséges versenyző és nem csak a belga időmérőn elért eredménye miatt mondom. Gokartban is többször volt bajnok, de a Forma 3 és a GP3 bajnoki címeit is megnyerte. gusztustalan lenne, ha ő is a pénzesek miatt esne el a lehetőségtől. Ebbe a Force Indiás történetbe nem szeretnék nagyon belemenni, de az nagyon gáz, hogy most már nem csak bevásárolják magukat a versenyzők egy-egy csapatba, hanem az egész csapatot megveszik. Apuci meg nem fog a fiacskája ellen dönteni. Biztos velem van a baj, de ha mondjuk én lennék Lance Stroll helyében nekem ez kellemetlen lenne. Rendben, hogy a szülők ahogy tudják támogatják a gyereküket, hogy elérjék álmaikat, de azért van egy határ. Az jó, hogy a csapat megmenekült a csődtől, de ha Stroll (aki szerintem egyébként nem teljesen tehetségtelen, de semmiképp sem egy bajnok alkat) és egy az új főnöknek a talpát nyaló versenyző, Perez marad (akinek nagyon szép manőverei vannak, de ő sem tűnik ki annyival jobban a többiek közül) és olyan pilóták, mint Ocon eshetnek ki a Forma 1 mezőnyéből, akkor szinte mindegy. Persze ez erős túlzás, de többször elmondtam mennyire undorítónak tartom azt, amikor valaki a pénze miatt jut előrébb és ez a tehetségesektől veszi el a lehetőséget!

Visszatérve Oconra szerintem jól tette, hogy nem kísérelte megelőzni Vettelt, még ha így vissza is esett. Ha megcsinálta volna az előzést és az élre állt volna biztos sok piros pontot kapott volna és mindenki erről beszélne, ami a jövőjét befolyásolhatja. De ugyanúgy az is, ha nem sikerült volna és az igencsak kínos lenne. Utóbbi esetbe nem vetne rá jó fényt, hogy „ennyire nem mérte fel a helyzetet?!” Biztos, ami tuti. Megmutatta milyen jól rajtolt és hogy ha kell az élmenőkkel is tudna harcolni. Szerintem jól döntött Esteban.

A DTM-ben ugyanezen a hétvégén a mezőny az olaszországi Misano-ba látogatott, ahol mindkét verseny este fél 11-kor indult. Ez volt az első ilyen alkalom. Mivel a versenyek esősek is voltak, így sok izgalmat hozott. Nem fogom kronologikusan leírni melyik körben mi történt, de jó volt nézni, ahogy a körülmények felkavarták a dolgokat. Így, hogy sötétedés után rajtoltak a vizes aszfalt nem úgy szárad fel és ugyan a Német Túraautó Bajnokságban csak slick és eső gumi van még sem volt teljesen egyértelmű ki melyiket tesz fel. Nagyon sok volt a csúszkálás, főleg a vasárnapi futamon. Szegény Auer egyik versenyt sem tudta befejezni. A leglátványosabb eset Juncadella-é volt, először túlcsúszott a box bejáratán, majd a következő körben is megcsúszott és farral előre bepördült a pit-hez. A slicekeken egy korcsolya bemutatóhoz hasonlított, kicsit vicces is volt a helyzet. Vasárnap a kiállások után Eriksson állt az élre, Mortara előtt. A futamot végül a svéd nyerte, ezzel megszerezte első DTM-es győzelmét, az olasz picivel lemaradva lett a második. Kár, hogy nem volt még 1-2 kör, izgalmas csatát láthattunk volna a vizes aszfalton a győzelemért. Kiemelném, hogy a csak erre a hétvégére nevezett Alex Zanardi ezen a futamon az 5. helyen ért célba.

33. Magyar Nagydíj

Több, mint 2 hét telt el a Magyar Nagydíj óta, de szeretném az élményeimet megosztani veletek.

Sajnos idén nem volt lehetőségem kimenni a Hungaroringre Forma 1 idején. De ettől még próbáltam ugyanúgy részese lenni az eseményeknek. Ilyenkor kihagyhatatlan a városban való császkálás. Mindig van 2-3 ember, akikkel nagyon szeretnék találkozni, néhány, akikkel jó lenne, de nem dől össze a világ, ha nem sikerül és vannak a mázlik, akikre nem is gondolok majd szembejönnek velem.

Van egy útvonal, amit ilyenkor végig szoktam járni kisebb megszakításokkal. Egy ilyen várakozásnál láttam meg békésen az egyik szálloda felé sétálva Chase Carey-t. Pár ember odament hozzá, de szerintem sokan nem hitték el, hogy tényleg ő az. Én persze vettem a bátorságot és mellé léptem. Nagyon barátságos volt, lehet, hogy ez az amerikai stílus, de mindenképp pozitív volt. Továbbra sem értek egyet az ő és a Liberty Media által hozott döntések nagyrészével és ellenzem azokat. De az vitathatatlan, hogy mint civil ember nagyon szimpatikus. Remélem, a közeljövőben a határozatai is azok lesznek.

Másik nap, egy másik hotelnél a Sainz család érkezett meg. Most ők voltak a mázlik. A fiatalabbikat először 2011-ben láttam az első WSR-emen. Akkor még elég kezdő voltam és tudtam ki ő, de nem tudtam róla semmit, így nem mentem oda divatdrukkerkedni. Ezt a mai napig tartom! Csak ahhoz megyek oda, akiről képben vagyok és tényleg fontos nekem a találkozó. Pl. a F3-as hétvégén júniusban Daniel Ticktum nagyon jól ment és most is jól áll a bajnokságban, lehet, hogy egy nap nagy versenyző lesz és persze akkor lehetne büszkélkedni a közös képpel, de nem mentem oda hozzá, mert az eredményein kívül semmit sem tudok róla. Nagyon felületes lenne úgy vigyorogni vele. Másik ilyen példa Hamilton, nem tudok róla mindent, de azért évek óta nézem, ahogy versenyez, ahogy változik a vezetési stílusa, az életéről is sok mindent tudok a közösségi médiából (tudom nem szabad mindent elhinni), de Lewis, akihez, ha lehetőségem lenne se mennék oda. Nagyon jó versenyző, de mint ember, ő nekem nem szimpatikus és nem mennék oda hozzá. Milyen lenne már, hogy ott „teszem magam”, pedig soha nem szurkoltam neki és igazából nem is kedvelem. Álszentség lenne.

És elérkeztünk ahhoz a dologhoz, ami a legizgalmasabb volt a Forma 1 során. Leclerc-rel mindenképp szerettem volna újra találkozni, emellett alig vártam, hogy Svájcból megérkezzen a hivatalos sapka, olyan amilyen neki is van. Sokáig nem volt raktáron, a honlap azt jelezte július 23-ától lehet rendelni leghamarabb. Vasárnap este ránéztem, már elérhető volt. Gyorsan megrendeltem és bíztam benne minél hamarabb megérkezik. Egész héten vártam, de semmi. Reméltem, hogy Charles tesztelni fog és akkor megoldható lesz, hogy a sapit még aláírja. Aztán rájöttem, ő bizony nem fog, de drukkoltam, hogy nem menjen rögtön haza. Hétfő reggel megjött a sapka, írtam Leclercnek, hogy ugye még nem utazott el?! Végül sikerült este találkoznom vele és aláíratni a sapkát. Viccesen lereagálta a levelemet. Jól sikerült a találka és igazán boldog vagyok azóta is! Szerencsésen alakultak a dolgok – ugyan nem időben jött meg a rendelésem és félő volt, hogy nem marad a teszt idejére, de a végére minden összejött. Nagyon örülök!

Az én szemszögemből nagyon eredményes Magyar Nagydíjat és Budatest-et tudhatok magam mögött. Remélem, jövőre egy régóta dédelgetett álmom is megvalósul!

Berlin és Monaco

Négy napra elutaztam Berlinbe. Nagyon szeretem Németországot, sokszor voltam már ott, de a fővárosban még nem. Kíváncsian vártam, milyen lesz a város, ugyanazt a hangulatot adja-e majd vissza, mint a többi hely, ahol jártam. Kellemesen csalódtam benne, arra számítottam a nagyváros jellege miatt elveszíti a báját, de nem. Teljesen élhető, jó város. De mivel ez nem egy utazási napló, így rátérek a lényegre. Berlinben számos helyszín van, mely így vagy úgy a Forma 1-hez köthető.

Brandenburgi Kapu. 2010. november 27-én, miután megnyerte a bajnokságot, Vettel ott parádézott Red Bull-jával. Emlékszem mennyire szerettem volna ott lenni, együtt ünnepelni és az volt az az időszak, amikor nagyon szerettem volna olyan téli sapkát, mint amilyet Sebastian viselt. Több, mint 6 évvel később eljutottam Kapuhoz, hát nagyon jó lehetett akkor ott a hangulat!

Sony Center. Itt mutattam be az azévi autóját a McLaren 2011. február 4-én. A valaha volt legkirályabb bemutató. Eleve a helyszín nagyon különleges. Ők ezt még tetézték azzal, hogy a csapat tömegközlekedési eszközök igénybevételével darabokban hozta meg az autót és rakta össze az épület komplexum közepében. Ha valaki csak képeken nézi meg a felhőkarcolót, értheti miről beszélek. Egy álom, mondhatni bakancslistás pont volt, hogy egyszer oda eljussak. Ez pár hete sikerült. A látvány napfény mellett is ámulatba ejti az embert, nemhogy éjjel. A kupola változó színekben tündököl és éttermek, bárok, kávézok jobban meg vannak telve, mint nappal. Fantasztikus!

Ez a kis kiruccanás pont a Monacoi Nagydíj hetén volt, de vasárnapra már itthon voltam és meg   tudtam nézni a futamot. Monte Carlo utcáit nézve, vegyes érzések fognak el. A miniállam lenyűgözően gyönyörű és hálás vagyok, hogy néhány évvel ezelőtt eljuthattam a Hercegségbe. Jó érzés tudni, mi van a pályán túl, pl. a Portier-hez közel van egy benzinkút és egy versenyautó szobor. Vagy tudom, hogyan néz ki belülről a Sainte Devote, a kápolna, amiről a kanyart elnevezték. Vagy, hogy a Casinoval szemben milyen helyes kis park található, amit a közvetítésben a lelátótól nem is látunk. Vagy, hogy az alagút elején van egy kis shop, ahol mi üdítőt és emlékérmet vettünk - na nem a gagyi tekergetőst. Tehát a verseny során minden kanyarnál, egy emlék, egy olyan plusz, amit nem mindenki ismer. Önmagában is élmény Monaco, nemhogy ilyen eseménnyel. Nekem pl. a Casino térre vezető butiksor is egy amolyan kipipálandó pont volt a listámon. És pont ezekből adódóan úgymond fájdalmas nézni, hogy egy újabb év telt el mióta ott voltam és most nem lehetek. De egyszer visszamegyek versenyt nézni, nem csak a várost a nyár közepén! Monte Carlo igazi gyöngyszem.

Ráadásul most már a Forma 1-es mezőnyt erősíti Charles Leclerc is (a gyengébbek kedvéét - mivel már ő is elmondta - "Sárl Lökler"). 2011 óta drukkolok neki és vártam, mikor jön el a nap, amikor ülést kap a királykategóriában. És most úgy szurkolni neki, hogy monacóiként a Monacoi Nagydíjon versenyez, aminek minden szegletét te is bejártad... Kicsit furcsa, de nagyon jó érzés! Csórikám meg megint pórul járt otthon. Tavaly sem úgy sikerült neki a F2-es hétvége, mint tervezte. Idén meg ez a fék hiba... Szakkommentátorunk kivételével szerintem mindenki látta mi történt. Elromlott a fék, 300 km/h közeli, ha nem nagyobb sebességgel jön ki az alagútból, vannak előtte és tudja, nem fog tudni megállni. Az egyetlen, amit tehetett: a lehető legjobban lehúzódik, hátha így elkerülhető az ütközés és az utána következő bukótérben le tud majd lassulni. Még mindig a legszerencsésebben alakult a találkozásuk. Viszont nagyon sajnálom, hogy ez történt és pont otthon. De, aki kicsit ismeri Leclerc-et tudja nem keresi a kifogásokat, kibúvókat. Különben is, fog még ő Monacoban a dobogó tetején állni!

Az idei első

Rettenetesen sok idő telt el az utolsó verseny, október 15 óta. De teljes mértékben megérte kivárni!  Azok a hangok, azok az illatok, az egész hangulat már nagyon hiányzott. A kategóriák és azok versenyzői meg hab a tortán. A DTM az a kategória, amit nem nézek olyan rendszerességgel (értsd: Forma 1-ért képes vagyok programot lemondani, hogy megnézhessem, ennél túlélem, ha nem látom), de ha tudom megnézem és mindig követem a történéseket. No meg vannak ám itt is kedvencek. A Forma 3, ahogyan a többi utánpótlás-nevelő sorozat is, mindig izgalmas. Figyelni, hogy vajon kikből lesznek nagy versenyzők.

Nagyon-nagyon meleg volt délelőtt. De a pálya megközelítése és azon belüli járkálása gondtalanul ment. Jó volt újra belépni a paddockba, a kamionok, sátrak közé. Látni a különböző csapatokat, ahogyan dolgoznak. Nagyon szeretem ezt. Emellett nagyon tetszett, a boxok kialakítása, mindenki beláthat a “garázsajtó” mögé is. Nyilván a versenyek közben nem, de ezzel sokkal közelebb lehet kerülni egy csapathoz és annak működéséhez. Ilyenekre van szükség!

A Német Túraautó Bajnokság szerintem a mostani egyik legjobb sorozat. A versenyzők jó fejek, a versenyek izgalmasak és az ember részese tud lenni az eseményeknek. Legutóbb 4 évvel ezelőtt voltam kint ezen az eseményen - bár nem a DTM volt a fő oka, hanem a kisebb sorozatok. Akkor sikerült Glockot elkapni egy fotóra. Mindig messziről láttam és mire odafutottam pont belépett a motorhome-ba vagy a kamionba, boxba. Egyszer az egyik BMW-s lány észrevette, hogy csak pár pillanaton múlt és kihozott nekem egy aláírt autogram kártyát. Később egy újabb sprint után a az ajtóban álló biztonsági őr szólt neki és így sikerült Timoval a találka. Nagyon aranyosak voltak.

Abban az évben, 2014-ben vált kedvencemmé Mortara. Emlékszem, azon csütörtökön a városban sétálgatva - na jó Petrovra várva az egyik szállodánál - kijött 4-5 srác az egyik dunaparti hotelből. Mondom olyan ismerősek ezek a fiúk, tuti, hogy ismerem őket valahonnan, főleg az egyiket. Nagyon szimpatikusak voltak, ahogyan ott mókáztak. Aztán két nappal később jövök ki a lépcsőházból a Hungaroringen és egy giga nagy kamion oldalán azok az emberek arca virít, akiket én pár napja nem tudtam hova tenni. Címeres ökörnek éreztem magam, de örültem, hogy azért itt se vagyok teljesen elveszve. Összerakva a dolgokat, egyértelművé vált, Neki(k) is fogok szurkolni a hétvégén. Abban az évben az Audi a versenyzők képével ellátott kitűzőket osztogatott. Naná, hogy kellett egy! Sajnos Edoval, találkozni már nem sikerült. Az azt követő évben a sorozat nem jött a Hungaroringre, a későbbiekben meg nem tudtam kimenni. Pedig két éve nagyon akartam. Kitettem egy képet a kitűzővel, hogy nagyon szurkolok és meg is jött az elismerő like. Idén tudtam, ott kell lennem. Próbálkoztam időmérő után elcsípni. Nem sikerült. Azonban a verseny után végre igen! Elkészült a közös kép. Mutattam neki, hogy még mindig őrzőm a kitűzőt. Nagyon meglepődött, de fülig ért a szája. Még váltottunk egy fél mondatott, de sietett tovább. Boldogság!

Olyan jó, amikor ezek a találkozások ilyen jól sülnek el! Akkorát lehet csalódni emberekben, bár a többségre általában nem ez jellemző és nyilván függ az adott szituációtól is, de meg kell becsülni ezeket a szép pillanatokat.

Csak szombaton tudtam ott lenni, de az egész nagyon pozitív volt. Nagyon jól éreztem magam a sok tapasztalt versenyző (pl. Nico Müller) és a szárnyait próbálgató fiatal (pl. Sacha Fenestraz vagy Mick Schumacher) között. Sok életvidám srác. Emellett legendák, mint Gerhard Berger és más sorozatban szereplő versenyzők, mint Jerome d’Ambrosio.

Olyan visszajelzéseket kap az ember egy ilyen hétvége alatt, hogy nem lehet mindent elmondani, de egy életre megmaradnak. És az is biztos, hogy az embert hosszú időre feltölti. Ez már nagyon hiányzott. Ebben a közegben érzem, hogy otthon vagyok!

Boldog 7. születésnapot!

Mikor kicsi voltam, apa sokszor nézte a Forma 1-et, már akkor is tetszett a motorhang, tudtam néhány nevet, mint pl. Montoya vagy Trulli és persze mindig berohantam a pezsgő locsolásra és szinte kívülről tudtam a német és olasz himnuszt. Aztán egyszer 2008-ban odaültem és teljesen magával ragadott. Onnantól kezdve nem volt megállás. 2009-ben már nagyon vártam, hogy elkezdődjön a szezon. Apáék mindig tippeltek a versenyekre az év elején, így én is beszálltam. Akkor még a versenyek is izgalmasak voltak. És az év végén, zöldfülűként én nyertem a totót, háhá! A 2010-es évet imádtam, és az utolsó versenyt, ahol eldől a világbajnoki cím sorsa sosem felejtem el. Nem hittem el, hogy 4 hónapot kell várni a következőre. Így hetente visszanéztem azt a futamot (mert, hogy felvettük és azóta az összes futam megvan dvd-n – nem, kicsit sem bolond a család). Majd úgy döntöttem videónaplót csinálok. 70 napon keresztül csináltam, egészen az első futam napjáig – aznap kettőt készítettem így lett 71 felvétel. (Na ez az, amit most nem osztok meg, erre még nem áll készen a világ.) 

Valamint az Ausztrál Nagydíj hetén létrehoztam a blogot. Alapvetően tanulási céllal. Ekkor még általánosba jártam. Még nem tudtam mi, hogyan lesz, de ki akartam fejezni a sport iránti rajongásomat. Bár az alapgondolat az volt, hogy a saját véleményemet írom. Ez akkor még nem nagyon jött össze. Versenyek közben jegyzeteltem, majd begépeltem szöveggé (eleinte az összefüggő szöveget is a füzetembe írtam). Igazából csak összefoglalók voltak, tényekkel, eléggé objektíven. De abban az időszakban ez boldoggá tett, ebben a formában is. Ezt csináltam évekig, közben néhány interjúval. Majd az érettségi táján nagyon teherré vált, de még a 2015-ös évet befejeztem. 2016-ban még év elején próbáltam az eddig megszokott menetet követni. Ez az első verseny után meghiúsult (ebben az egyetem is közrejátszott). Jött még egy interjú, majd 2017 nyarán újra belevágtam és most már tényleg az én meglátásaimat írom és azt, ami engem foglalkoztat, amit én élek meg. Végül is 6 évvel később sikerült megvalósítani az eredeti célt. Egyébként én ezt pozitívan fogom fel. Mindig elolvastatom apával, amit írok, régen volt, hogy szinte az egészet át kellett fogalmazni és azzal is annyi, de annyi idő ment el. Ma már max egy-két szócsere és ennyi. Nyilván ez azért korral is jár, de én tényleg érzem a fejlődést. Emellett, amikor visszagondolok ezekre az évekre, erőt ad. Amikor látom egy-egy cikk megtekintési számát (vagy összetételét), akkor érzem, hogy az a sok-sok év nem volt hiábavaló. Nem utolsó sorban jól is hangzik. Viccet félre téve szerintem az is nagyon jó, hogy már 2012-ben is csináltam interjút, ráadásul nem is akár kikkel és ha már akkor sikerült így bele nyúlni, hogy kivel érdemes, akkor valamit csak jól csináltam. Azokban az időkben hihetetlenül tudtam örülni egy-egy olyan jellegű visszajelzésnek. Mármint volt olyan, hogy kitettem egy posztot – mondjuk egy tesztről –, utána megosztottam és betaggeltem az adott versenyzőt, majd volt egy megtekintés abból az országból nem sokkal a közzétételem után. Az ilyeneket sosem felejtem el. Persze ezek a dolgok manapság is megvannak és ugyanúgy tudok neki örülni, de akkor egy csodának tűnt 15-16 éves fejjel. Rengetek pozitív visszajelzést kapok mostanában is, sokszor olyan helyről jön, ahonnan nem is várnám.
Szóval csak szeretném megköszönni Nektek a több, mint 30.000 kattintást és remélem a következő években is velem tartotok!

Boldog 7. szülinapot Futamról-futamra!

Most már Facebookon is

Néhány éve már létrehoztam a Futamról-futamra Facebook oldalt, egy darabig használtam is. Később aztán nem láttam értelmét és innen a blogról is levettem a rámutató ikont.

De most úgy érzem, újra felélesztem, egyrészt lehet, hogy így könnyebb elérnem azokat az embereket, akiket nem ismerek, de érdekelheti őket. Jól esne, ha azok az emberek, akik elolvassák az írásaimat akár rendszeresen, akár alkalomadtán, vagy csak érdekli őket az autósport, nyomnának egy „Tetszik”-et. Fontos számomra a visszajelzés, az, hogy ti hogyan látjátok a dolgokat. Jó lenne egy kis közösséget létrehozni.

Ugyan én a személyes Face-emen rendszeresen megosztom a cikkeimet, de a blog profiljáról azonnal értesülhetne mindenki az aktualitásokról.

Ide kattintva éritek el a Futamról-futamra Facebookját.

Köszönöm, ha bizalmat szavazva nekem nyomtok egy „Like”-ot az oldalra!

Vissza Bernie bácsit!

Rettenetesen elegem van a Liberty Mediaból és az idióta döntéseikből.

Kezdjük a grid girl-ök kirúgásával. Mondjuk ez engem igazából nem érint és mint látvány se érdekel. És vonatkoztassunk el attól a riporttól, amit anno láttam, mikor egyik-másik csak Hamiltont tudta megnevezni a mezőnyből. De ezek a lányok nagy része tényleg szereti az autósportot és szerette ezt csinálni. Senki nem kényszerítette őket, ők választották saját akaratukból. Mellesleg minden elismerésem az övék, én tuti összeesnék a forró hungaroringi aszfalton. A rajtrácslányok hozzátartoznak a sporthoz. Emellett felmerül a kérdés, mikor a pilóták mennek fel a dobogóhoz, akkor ott sem lesznek tapsoló lányok? Szerintem az egy kedves gesztus volt, nekem tuti jól esne. Valamint ki fogja a csapat sapkákat átadni a versenyzőknek a főszponzori helyett? Ha már a modern társadalom normáira hivatkozva törlik el ezt a hagyományt, akkor a hétvégi Super Bowl-on sem szeretnék cheerleadereket látni!

De, amit igazán kiverte nálam a biztosítékot az, hogy átteszik a futamok kezdési időpontját későbbre (természetesen a szabadedzéseket és időmérőket is). Most meg kell nézni melyik mikor kezdődik, mert természetesen semmi logika nincs az újban. A Francia Nagydíj 16:10-kor fog kezdődni, míg a többi szintén ilyen időzónában lévő futam 15:10-kor. Logikus, nem? Arra hivatkoznak, hogy az óra 10-es rajt annak érdekében van, hogy nem maradjunk le a start előtti izgalmakról. De a felvezető műsor már gyakran félórával a kezdés előtt indult és ha eddig nem kapcsolták át olyan szinten az élőképekre nem 10 perc csúsztatás miatt fognak. Max a stúdió beszélgetés is 10 perccel később lesz. De ez még igazából nem is érdekel. Azonban, az, hogy azért változtatják meg a 14 órás rajtot, hogy más kontinenseken is kényelmesen tudják nézni egy vicc! Én is felkelek hajnalban mikor Melbourne-ben vagy Ázsiában van verseny. Ők is fenn tudnak maradni, jó másnap hétfő, de én még nem hallottam tőlük erre hisztit. Amerika meg… mármint az USA… nem is érdekli őket az autóversenyzés csak a roncsderbi. Nyilván annyi millió emberből van kivétel, de nem kéne ilyen szinten felrúgni a hagyományokat csak azért mert a nagyfőnök amerikai. Az amerikai emberekkel nincs bajom és szeretnék egyszer eljutni oda, de ezt le kell írnom. Még Webber mesélte, hogy Austinban egy helyi VIP vendég megkérdezte honnan érkezett, „Ausztráliából” jött a válasz, majd a reakció „és ilyen jól beszélsz angolul?”. Nyilván az, hogy valaki buta és szereti-e a sportot, valamint a nemzetisége nem függ össze, de nekem ez szemléletes. És még egy kérdés az időpont csúsztatásokhoz, mi van, ha szakad az eső és folyton halasztják a kezdést, majd egyre sötétebb van a naplemente közeledtével? Akkor elhalasztva és a sok amerikai fölöslegesen ült a tv elé?!

Nem lényegi dolgokat változatnak meg, hanem csak az évtizedes tradíciókat tiporják el.

Egyre több olyan kommentet látok, hogy Ecclestone is jobb volt. Egyébként én szeretem az öreget, voltak nagyon bolond ötletei, mint például a mesterséges eső, de ő ezen gondolatok nagyrészével csak dobálózott és nem valósultak meg. A rajtrács lányos döntésre is az volt a reakciója, hogy prűdök. Sokkal jobb volt míg Ő vezette a Forma 1-et! Különben is nélküle nem lenne mit elrontania a Liberty-nek. Lényegesen többet árt az új vezetés a sportnak, mint amennyit javít rajta. Menjenek haza és hagyják békén a mi kis lassacskán 70 éves szeretett sportunkat!

Azért is lenne jó, ha változtatnának vagy csak visszaadnák a Forma 1-et Bernie bácsinak mert akkor nem tűnnék ilyen mogorvának és negatívnak, akinek semmi sem jó. Szerintem semmit nem szeretek annyira, mint az autóversenyt és csak rossz érzés, hogy tönkre teszik azt, amit ennyire szeretek/szeretünk és nagy ívben tojnak a véleményünkre! Csak remélni tudom, hogy az jön át mennyire elkeserít, amit csinálnak és más is így látja.

#LibertyMediaOut

Kubica vs Sirotkin

Kubica soha nem volt az első számú kedvencem, de mindig szurkoltam neki. Olyan hétköznapi, átlagos srác volt. Figyelemre méltó, hogy Európa keleti feléből is el lehet jutni a Forma 1-ig és szépen helyt állni. De ennek semmi köze nincs a „lengyel, magyar két jó barát” mondáshoz. Ha valaki szimpatikus akkor drukkolok neki, ha nem, akkor nem és ezt nem a nemzetisége határozza meg. Persze jó érzés, ha a „közelből” kerül be versenyző a királykategóriába, de van olyan, akit ezzel együtt nem kedvelek (lehet találgatni ki az). Visszatérve Kubicára nagyon szerettem a vezetési stílusát és a szerénységét. Egyszer még írtam is neki a szülinapján – akkor még csak emailben volt szokás. Aztán 2011 elején megtörtént a baleset. Tisztán emlékszem, egy vasárnap reggel volt és csak meredtem a képernyőre, hogy ilyen van?! Később nem hittem el, hogy egy banális hibán - mint a szalagkorlát nem megfelelő felszerelése – múlt az egész és meg is úszhatta volna sérülés mentesen. Nagyon bíztam benne, hogy minden rendben lesz és felépül. Ugyan időbe tellett, de szerencsére helyrejött és versenyezni is képes. Reméltem, hogy egy nap visszatérhet a Forma 1-be, de őszintén szólva nem hittem ebben. Egészen tavalyig. Úgy tűnt ő lesz a befutó a Williamsnél (persze ha Massa nem gondolja meg magát és mégis marad – csak vicc). Ez a csapat pont megfelelő a visszatérésre, nem top csapat, de azért nem is a legalja és a megtett körei alapján maximálisan megérdemelné. Hihetetlen, szegénynek, hogy néz ki a keze és mégis mire képes vele. Én őt választottam volna!

Hát a Williams nem. Nem elég nekik egy pénzeszsák, nekik kettő kell. (Egyébként Strollt tehetségesnek tartom, nem azért mert dobogós lett, hanem azért voltak olyan előzései, ami nem csak apuci pénze.) Sirotkint választották. Most komolyan? Biztos változott – remélhetőleg előnyére – az évek folyamán, de egy olyan pofátlanul versenyző, mindig is a pénzéből eredményt elérő embert, mint ő, én keveset láttam. A 2012-es idényben az akkor jó sorozatnak számító Auto GP-ben indult. Tipikusan az a srác volt, hogy „ha én nem nyerek, akkor te sem” és ehhez tartotta magát az első körökben is. Akkor a Hungaroringen ennek szemtanúja voltam. Az első kör végén vezető pozícióban lecsúszott az ívről, a mögötte jövők érthetően kaptak a lehetőségen és próbálták az élre törni. Sirotkin mi csinált? Lelökte a pályáról legnagyobb riválisát. Ez a viselkedése az egész szezont végig kísérte és természetesen mindig az ő javára döntöttek, pedig a vak is látta, miket csinált. Végül azért csak igazságos volt az élet és csak a harmadik helyen végzett az év végén. De sokkal nagyobb harc lehetett volna a bajnoki címért, ha nem szólt volna bele ilyen szinten a futamokba. Bicskanyitogató volt a stílusa, nem csoda, hogy akkor a hungaroringi versenynél a félrelökött riválisa majdnem neki ment az orosznak, csak az önuralma állította meg. 2012-öt követő években ellavírozgatott viszonylag az élmezőnyben, de bajnok nem lett. Aztán várt hátha tesztpilótából (amit akkor sem értettem miért?!) rendes Forma 1-es versenyző lehet. És bejött. Nyilvánvaló, hogy nem fogok neki szurkolni.

De igazából nem az a bosszantó, hogy az ő, Sergey Sirotkin álma valóra vált, hanem hogy hogyan és, hogy mennyi-mennyi versenyző alkalmasabb lenne arra az ülésre – beleértve Kubicát is. De ők nem kapják meg a lehetőséget, mert nincs annyi pénzük, holott tehetségesebbek és nem ilyen gátlástalanul erőszakosak.