2014. augusztus 24., vasárnap

Belga Nagydíj

Rosberg megnyerte az időmérőt, ezúttal Hamilton előtt. Vettel és Alonso a második sorból indulhatott. Az ötödik és hatodik helyről Ricciardo és Bottas vághatott neki a futamnak.
A felvezető kör indításakor Alonso állva maradt, de a mezőny után ment és visszaállt rajthelyére – így azért ő jobban fel tudta melegíteni az abroncsait. A rajtot követően Hamilton az élre tört, nyomában Vettelel. A német mikor a britet próbálta megelőzni besokallt, így visszaesett a harmadik helyre. Egy körrel később Hamiltonnak már Rosberggel szemben kellett védekezni, de versenybaleset lett belőle (– bár állítólag Nico elismerte, hogy szándékos volt). 


Összeértek, Rosberg első szárnyából letört egy darab, Hamilton defektet kapott. A 6. körre Ricciardo már a második helyre jött fel, miután megelőzte Alonsot és Vettelt. Aztán Bottas is elment Alonso mellett, majd a spanyol 5 másodperces stop&go-t kapott a rajti manőveréért. A 17. körben Rosberg támadta a harmadik Vettelt, de Nico hibázott, így Bottas előzte meg Rosberget. Alonso Magnussent támadta, aki nagyon szépen védekezett. A 25-26. körben Raikkönen és Vettel is megelőzte Buttont. Később Bottas előzte meg Vettelt, majd a boxból kijövő Rosberget is. De a német visszavette helyét a finntől, olyannyira, hogy két kör múlva már Raikkönent előzte. A 38. körben Alonso újra Magnussen mögött találta magát, aki visszaverte a spanyol próbálkozásait. A 40. körben Hamilton kiállt a pitbe, feladta a versenyt. A 41. körtől az ötödik helytől a nyolcadikig beállni látszott a vonat Magnussen, Alonso, Button és Vettel között. 


De Jenson megelőzte Fernandot, majdnem Sebastiant is, de Alonso visszavette helyét. Ezt helyzetet kihasználva Vettel is elment a brit mellett. Alonso még mindig nagyon támadta Magnussent, olyannyira, hogy Kevin kicsit le is terelte Fernandot a pályáról, így végül Vettel előzte meg a spanyolt. Az utolsó körben Vettel még Magnussent, míg Button Alonsot előzte meg. Tehát három kör alatt Vettel, Magnussen, Button és Alonsora módosult a sorrendjük.
Ricciardo közben a belga nagydíjat is megnyerte, begyűjtve ezzel harmadik győzelmét, Rosberg második lett, a dobogóra még Bottas állhatott fel. Raikkönen lett a negyedik, őt az utolsó körök akcióinak résztvevői követték. De Magnussent 20 mp-es időbüntetést kapott, mert nem hagyott elég helyet Alonsonak, így tizenkettedik lett – szerintem ez kicsit túlzás. Pontszerző még Perez és Kvyat lett és így a tízbe bekerülő Hulkenberg. A versenyt hamar feladta a Kobayashi helyére beültetett Lotterer és Maldonado is. Grosjean is kiállt a boxba, ahogyan a tizenhatodik helyről rajtoló Bianchi is. 

Két hét múlva Monza következik.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése