2014. június 22., vasárnap

Osztrák Nagydíj

Az időmérőn az első sort ezúttal a Williamsek szerezték meg, Massa és Bottas sorrendben. No persze azért a rajtrács harmadik kockájára Rosberg állhatott fel. Alonso indult a negyedik helyről, Ricciardo az ötödikről. Hamilton körét elvették – kanyar kiszélesítésért –, így csak a kilencedik helyről rajtolhatott. Vettel a Q2-ben kiesett.


A rajtot követően Rosberg megelőzte Bottast, de az első kör végére újra Massa, Bottas és Rosberg volt a sorrend és Hamilton feljött a negyedik helyre. Vettel lelassult, de a 4. körben újra meg volt a versenytempója. A 15. körben a cserék után Massa Rosberg és Hamilton közé tért vissza, de néhány kanyar múlva már Hamilton is előtte volt. Egy kör múlva Bottas jött vissza a két Mercedes közé. A 20. körben Gutierrez 10 mp-es stop&go-t kapott a nem biztonságos kiengedésért. Rosszul rögzítették a jobb hátsó gumiját, de még a boxutcában megállt, az abroncs nem gurult/repült le és nem lett baj. De azért kapott még Silverstone-ra 10 rajthelyet is. Kvyatnak a fékje meghibásodott, lett egy jobb hátsó defektje is, a versenye véget ért. Az élre kerülő Perezt Rosberg és Bottas is megelőzte a 27. körben. A 30. körben Valtteri már Nicot támadta. Vettel kiállt a pitbe, nem folytatta tovább a versenyt. Az újabb cserék után Bottas a Mercik mögé került. Vergne-nek is tönkrement a fékje, kiállt a boxba. Az utolsó körben Hamilton egy másodpercen belülre került Rosberghez, de nem tudta megelőzni - nem úgy, mint Ricciardo Hulkenberget.
A tizenegy év kihagyás után újra megrendezett osztrák nagydíjat Rosberg nyerte, a kilencedik helyről szépen feljövő Hamilton és az első dobogóját megszerző Bottas előtt. Massa negyedik lett, Alonso előtt. Perez a tizenhatodik helyről rajtolva feljött a hatodik helyre. Magnussen, Ricciardo, Hulkenberg és Raikkönen lett még pontszerző. 

Két hét múlva Silverstone következik.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése