2013. június 30., vasárnap

Brit Nagydíj

A Mercedesek az első, a Red Bullok a második sorból vághattak neki a futamnak. A rajtnál Vettel megelőzte a második Rosberget, míg Webber a negyedik helyről többet is visszaesett. Massa ellenben a tizenegyedikről indulva feljött az ötödikre, Sutil mögé. A 8. körben az élen álló Hamilton bal hátsó gumija eldurrant, teljesen magától. Rá két körre Massával ugyanez történt. A 14. körtől folyt a harc Vergne, Grosjean és Raikkönen között, majd a csapat beszólt Romainnak, hogy engedje el Kimit. Eközben a Toro Rosso francia versenyzőjének szintén felrobbant a bal hátsó abroncsa. Bejött a Safety Car, valószínűleg inkább a biztonság, mintsem a törmelékek miatt. Charlie Whiting a leállításon gondolkodott. A 28. körben Ricciardo, majd Webber is megelőzte a hatodik Grosjeant. A 33. körben Hamilton haladt a hatodik helyen, akit Alonso és Raikkönen is megelőzött. Három kör múlva Webber megelőzte a negyedik helyen autózó Alonsot. A 37. körben Vergne kiállt a boxba. Hamilton di Restaval harcolt, majd Lewis elment Paul mellett. A 42. körben Vettel autója lelassult, majd megállt, váltóproblémája volt. Újra bejött a biztonsági autó. Azt követően, hogy a Safety Car elhagyta a pályát indultak be az izgalmas események. Webber megelőzte a negyedik Ricciardot. Nem sokra rá egy újabb bal hátsó gumi adta meg magát, ezúttal Perez-é. A 48. körben Webber megszerezte a második helyet, miután megelőzte Sutilt és Raikkönent. Az 50. körre Alonso megérkezett Mark mögé. Az utolsó körben Grosjean kiállt a boxba. 
Rosberg nyerte a brit nagydíjat néhány tizeddel Webber és Alonso előtt. Az utolsó körökben Raikkönen, Sutil és Ricciardo vesztett több pozíciót. Kiminél az volt a hiba, hogy a biztonsági autós szakasz alatt nem hívták ki cserére. 


Ez az egész Pirelli dolog kezd egyre rosszabb és veszélyesebb lenni. Lényegtelen, hogy ez minek köszönhető, de szerintem ez már elfogadhatatlan. Nem normális, hogy egy verseny arról szóljon, hogy a pilótáknak úgy kell versenyezniük, hogy ki tudja mikor durrannak el az abroncsaik. Ezzel együtt Hamilton és Massa ma nagyon szépen ment. Defektjük után Lewis majdnem felért a dobogóra, Felipe pedig a hatodik helyre.

A következő futam egy hét múlva Németországban, a Nürburgringen lesz.

2 megjegyzés:

  1. Szia, teljesen új olvasód vagyok! Nagyon tetszik a blogod és az összefoglaló is. Én azon a véleményen vagyok, hogy mindenki aki kitalálta ezt a 'gumikkaltegyükizgalmasabbáafutamokat' baromságot az mind hülye, pontosan az olyan akciók és előzések kellenek a F1-be amit Webber és Alonso mutatott be az utolsó 5 körben.
    LyA

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia
      Jól esik, hogy tetszik, amit csinálok! :)
      Remélem, hogy ezen a hétvégén nem minden a gumik állapotáról fog szólni (persze a normális kopást leszámítva). Mostanra mondjuk már megbékéltem a mozgatható hátsószárnnyal, de engem az is zavart. Hiszen ezek a srácok azért vannak az F1-ben, mert tehetségesek, és valószínűleg DRS nélkül is boldogulnának...

      Törlés