2013. május 26., vasárnap

Monaco Nagydíja

Micsoda hétvége! Forma 1 és az F1 két fő előiskolája, a GP2 és Formula Renault 3.5 érkezett Monte Carlo-ba egy felejthetetlen hétre.
A futam alapvetően nem lett volna izgalmas, ha a közeli falakból eredő szűk helyek nem nehezítették volna meg a versenyzők dolgát. 


Rosberg szerezte meg a pole-t, Mercedes első sor volt, őket a Red Bullok követték, az ötödik helyről Raikkönen rajtolhatott, míg a hatodikról Alonso. A rajtot követően Vettel jól jött el, de nem változott a sorrend. Majd Rosberg jól elment, Hamilton kicsit feltartotta a sort, Vettel próbálta megelőzni. Button megelőzte Sutil-t és egy kicsit nekiment a német első szárnyának. Maldonado van der Garde-val találkozott. A 9. körben Pic KERS-e kigyulladt. Aztán legközelebb a 20. kör után voltak események. Bianchi megelőzte Maldonadot, aki kicsit nekiment a Marussia-nak. A 30. körben Massa összetörte a Ferrarit, ugyanott, ahol a szabadedzésen – a cél „egyenes” után. Úgy tűnt Massa a nyakát fájlalja, de nem történt komoly baja. Bejött a Safety Car. A cserék után Rosberg, Vettel, Webber, Hamilton, Raikkönen és Alonso volt a sorrend. A 38. körben ment ki a biztonsági autó. Kicsivel később Hamilton majdnem megelőzte Webber-t. A 42. körben Alonso próbálta Raikkönen-t megelőzni, de majdnem Button előzte meg a spanyolt. Jenson kicsit koccolta is Fernandot. Néhány kanyarral később Perez előzte meg Button-t, majd megpróbálkozott Alonso megelőzésével is, de a Ferrari pilótája levágta a kanyart. A 46. körben Chilton előzte meg Maldonadot, de rosszul alakult, a venezuelai belerohant a falba, melyet le is bontott, de sértetlenül szállt ki. Az esetnél Bianchi első szárnya betört, valószínűleg eltalálta a biztonsági fal, mikor kivágódott a pályára. Piros zászló. Míg állt a verseny kiderült, hogy Alonso szabálytalan volt Perez 44-ik körbeli előzési kísérleténél, és át kell adja helyét a mexikóinak. Chilton a Maldonado féle baleset okozásáért áthajtásosat kapott. A második rajt természetesen a Safety Car mögül indult. Az 51. körben Sutil megelőzte Button-t. Perez pedig majdnem az ötödik Raikkönen-t, de mindketten levágták a kanyart – maradt a sorrend. Sutil Alonsot is megelőzte. A 60. körben Bianchi feladta a versenyt. Három körrel később Grosjean hátulról megtolta Ricciardot, sőt alámászott. Ha minden igaz az ausztrál korábban fékezett, de a franciának reagálnia kellett volna – bár (annak ellenére, hogy Grosjean ezzel a hétvégén harmadszor törte össze a Lotus-t) a versenyen úgy integettek neki a biztonsági autóból, hogy menjen el mellettük, szerintem ez arra utal, hogy ma egyáltalán nem akart hibázni. Újra bejött a Safety Car. Daniel versenyének vége, úgy tűnt Romain folytatni tudja, de a 65. körben kiállt a boxba és a futam után kapott egy 10 rajthelyes büntetést Kanadára. Tény, hogy a Maldonado, Chilton eset más, (és tulajdonképpen a Marussianal nem oszt nem szoroz), de Max is elrontotta egy – ha nem kettő – pilóta versenyét. Egy körrel később a versenyzők újra zöld utat kaptak. Perez megpróbált bebújni Raikkönen mellé, de nem jött össze és összeértek az alagút után – ott, ahol Sergio egész futam alatt ügyeskedett – Kimi defektet kapott, ezzel visszaesett a tizenhatodik helyre. A 70. körben Button megelőzte Alonsot. Négy körrel a leintés előtt Perez félreállt. 
A monacoi nagydíjat Rosberg nyerte – aki rajt-cél győzelmemmel megszerezte második első helyét –, a második Vettel lett, míg Webber a harmadik. Hamilton lecsúszott a „dobogóról”, őt az ötödik helyen Sutil követte – aki ma szépen autózott. Mögötük Button és Alonso végzett. Az egyetlen versenyben maradt francia, Vergne hetedik lett, szépen ment ő is, ahogyan di Resta is, aki az elrontott időmérő után feljött a 10-be. Az utolsó pontszerző Raikkönen lett. Azok, akik versenyben maradtak valahol mind győztesek szerintem.
Ami érdekes, kiderült, hogy a Mercedes tesztelt a Pirellivel május 15-17-e között az idei autóval. Ez a csapatok nagy része szerint nem fair, nem mondják, hogy ezért mentek ezen a héten ilyen jól, de nem találják sportszerűnek – én sem.

Következő helyszín két hét múlva Montreal, Kanada.

2 megjegyzés:

  1. Szia!
    Nem rossz a blogod de hiányolom az érzéseket belőle. Van 1-2 blog ahol jobban vissza lehet kapni a dolgokat.
    Nem zavaró az, hogy nem kommentelnek? Magamból indulok ki és én már a hajamat tépném ha nem néznék a nem létező blogom.
    Így tovább!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia
      Köszönöm az észrevételedet! :)
      Egyre több látogatóm van, de nem sok visszajelzést kapok. Örömmel fogadom/fogadnám, ha mások is írnának, akár az írásommal, akár a versennyel kapcsolatban.

      Törlés