2012. november 18., vasárnap

Egyesült Államok Nagydíja

A közvetítés szerintem elég pocsék volt (sok mindenről lemaradtunk), de eseményben/előzésben nem volt hiány, mondjuk ilyen gyors, látványos pálya mellett nem csoda. 
A rajtnál Webber megelőzte Hamilton-t, így a két Red Bull vezetett az élen, Alonso – aki Grosjean és Massa(!) váltócseréje miatt – a 9. hely helyett a 7.-ről rajtolhatott, feljött a 4. helyre. Raikkönen a 4. helyről három pozíciót vesztett. 


Schumacher-t, aki az 5. helyről indult – megelőzte Hulkenberg, Raikkönen, majd Grosjean is. Mikor a Romain előzte meg, a Kimi Michael mögé került. A 4. körben Hamilton visszavette második helyét. A 7. körben Grosjean kicsúszott a bukótérbe, utána kicsit lelassult. A 10. körben Button megelőzte Schumacher-t, de a német nem nagyon akarta elengedni maga mellett. A 16. körben Raikkönen az 5. volt, Massa a 6, mögöttük a két Force India. Vergne kiesett – ő sem a legszerencsésebb ebben az évben. Egy körrel később Webber versenye is véget ért – Alonso így már a 3. volt. A 21. körben Fernando kerékcseréje 6.1 másodperc volt, míg Vettel-nél simán ment minden. A 23. körben Button megelőzte az 5. Alonso-t. A 24. körben Hamilton megelőzte a 2. Raikkönen-t, aki ki is ment ugyanabban a körben a boxba. Kimi Alonso mögé jött vissza, de Ricciardo megelőzte – bár Daniel ekkor még nem volt kinn kerékcserén. A 39./40. körben Button megelőzte Grosjean-t, míg Massa Raikkönen-t. A 42. körben Hamilton megelőzte az élen autózó Vettel-t. 


A 46. körben 12. helyről rajtoló Button megelőzte az 5. Raikkönen-t. Senna Hulkenberg-gel harcolt, de pár körrel később Maldonado keményen elment csapattársa mellett. 
Hamilton nyerte meg az első Austin-i Nagydíjat, Vettel második lett, míg Alonso a harmadik. A világbajnokság az utolsó futamon fog eldőlni, jelenleg Vettel 13 ponttal vezet Alonso előtt. A Red Bull egy futammal a szezon vége előtt megnyerte a konstruktőrök bajnokságát, zsinórban harmadszor!

Jövő héten a mezőny Brazíliába utazik a fináléra!

(Az oldalt már a Facebook-on is követheted!)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése