2011. május 29., vasárnap

Monaco Nagydíja

Más néven lehetne akár „A balesetek hétvégéje”. A szabadedzéseken Rosberg, Petrov és Liuzzi törte össze az autóját, az időmérőn pedig Perez. Megszakították a Q3-at, mentősök szedték ki az autóból. Hála az égnek nem történt komolyabb baja, de ma nem ülhetett autóba. Nem indult túl jól a hétvége.


Az élről induló Vettel megtartotta első helyét. Mögötte Alonso feljött a második helyre, Button pedig visszaesett a harmadikra. Ez a sorrend sokszor változott a boxkiállások, előzések révén. Hamiltonnak sok csatája volt, például Schumacherrel. Di Resta ütközött Alguersuarival és ugyanott Hamilton Massával. Paul és Lewis is boxutca áthajtásos büntetést kapott. Nem sokkal később Massa az alagútban eltalálta a falat és fel kellett adnia a versenyt. Körül-belül az 58. körtől támadta Alonso Vettelt, majd pár kör múlva Button is megérkezett. A spanyol és a brit is használhatta a DRS-t, itt azonban tényleg semmit nem értek vele. Úgy nézett ki, hogy a német nem jön ki második kerékcserére, azonban 70. körben Sutil defektet kapott és ez elindította a „lavinát”. Hamiltonba hátulról belerohant Alguersuari, aki ettől nekiment a falnak. Petrov is belecsapódott a falba. A 72. körben megállították a versenyt. Vitaly orvosi segítséget kért a kiszálláshoz. Lábfájásra panaszkodott - ahogyan tegnap Perez is –, az orvosok nem állapítottak meg komolyabb sérüléseket. Remélem, hamar meggyógyulnak!  Míg Petrovot elvitték, addig a versenyzők felsorakoztak a rajtrácson. A többség kereket cserélt, köztük Vettel, Alonso. Az újraindításkor annyi változott, hogy Webber megelőzte Kobayashit. A győztes idén immáron ötödször Vettel lett, őt Alonso és Button követte. 
Izgalmakban a hétvégén nem volt hiány, de jobb lett volna ha nem az ütközések, balesetek miatt rágjuk le a körmünket.

A következő futam Montrealban, Kanadában lesz június 12-én! :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése