2014. október 12., vasárnap

Orosz Nagydíj

Nem nagyon lehet szépíteni, ez volt az idei év legunalmasabb versenye. Az időmérőn megint behúzták a Mercedesek az első sort. Bottas az utolsó kanyarban kicsit besokallt, így „csak” harmadik lett, Button előtt. Kvyat otthon az ötödik helyre kvalifikálta magát.
A rajt utáni második kanyarban Rosberg megelőzte a pole-ból induló Hamiltont, de vissza kellett adja a pozíciót. Nico olyannyira elfékezte gumijait, hogy rögtön bement a boxba. Magnussen rajtolt nagyot, a tizenegyedik helyről feljött a hatodikra. 


A 3. körben Vergne és Magnussen előzgette egymást, végül a francia elengedte a dánt, túlmelegedtek az abroncsai. A 29. körben Grosjean és Sutil kicsit összeért, a német ennek következtében megpördült a pályán. Romain ezért kapott plusz 5 másodpercet. Két körrel később Rosberg megelőzte Bottast. Valtteri kiszélesítette a kanyart, hogy Nicoval ne érjenek össze. Így Rosberg a mezőny végéről feljött a második helyre Hamilton mögé. Kvyatnak a versenye sajnos nem sikerült olyan jól, mint az időmérője. A tizenkettedik helyen autózott, amikor Perez és Massa is megelőzte. Nem sokra rá Hulkenberggel vívott harcot. A 41. körtől Ricciardo próbált egyre közelebb kerülni a hatodik Alonsohoz, de messze volt tőle.
Hamilton megnyerte az első forma 1-es orosz nagydíjat, Rosberg és Bottas előtt. Ezzel a Mercedes csapata konstruktőri világbajnok. Button lett a negyedik, Magnussen előtt. Őket Alonso, Ricciardo és Vettel követte. Pontszerző még Raikkönen és Perez lett. 

A futam előtt a versenyzők összeálltak egy körben, így kifejezve támogatásukat Bianchiért. A Marussia tiszteletből csak egy autóval vágott neki a futamnak. 


Három hét múlva Austin következik.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése