2012. június 11., hétfő

Kanada Nagydíja

A rajtnál mindenki simán elrajtolt, ezúttal nem történt baleset, de helycsere sem sok. Massa viszont nagyon tapadt Rosbergre, majd megelőzte, később di Resta is. A 6. körben Felipe megcsúszott és visszaesett a 12. helyre az 5.-ről. A 16. körben Hamilton Vettel-hez, Alonso pedig Lewis-hez került nagyon közel. Ők a boxban előzték meg egymást, így a sorrend Alonso, Hamilton és Vettel lett. Aztán a brit DRS-sel megelőzte a spanyolt. (A 24. körben Karthikeyan megint „alkotott”; kicsúszott, majd pár kanyarral később kiállt. Csapattársának, de la Rosa-nak a fékje melegedett túl, füstölésig.) A 41-42. körig húzta Raikkönen és Perez a kerékcserét. A 41.-ben Schumacher megelőzte Kobayashi-t, de Kamui visszaelőzte. Kimi Rosberg elé jött vissza, de a német megelőzte. A 45. körben Schumi kiállt a boxba, a hátsószárnya nem csukódott vissza. 
Kár, hogy ez az éve eddig ilyen szerencsétlenül alakult, pedig idén nagyon jó lehetne. Button-nak sem a legszerencsésebb ez az év. Remélem most már csak jobb lesz, és ők is ott lesznek az élmezőnyben! Vergne áthajtásosat kapott, túl gyorsan ment a boxban. Az 57. körben Rosberg levágta a kanyart, vissza akarta engedni Massa-t, aki így feltartotta Perez-t. Aztán mindketten megelőzték a brazilt – ki is ment a boxba. Hamilton kerékcseréje után megelőzte Vettel-t, így második lett. Sebastian a 64. körben kiment a pitbe, 5.-nek jött vissza. Ugyanebben a körben a brit Alonso-t is megelőzte.
Fernando-t sorban előzték meg, a Ferrari egy kiállással próbálkozott, de most neki fogytak el a gumijai, mint pár hete Kiminek. Alonso 5. lett Vettel mögött – aki megkoccintotta a Bajnokok falát, majd megfutotta a verseny leggyorsabb körét. 
A 7. futamon egy 7. versenyző nyert, ezúttal Hamilton győzött, Grosjean és Perez előtt. Mind a három srác nagyon örült a dobogónak. 
Ebben az évben amellett, hogy eddig mindig más nyert, az is jó, hogy a 2, 3. helyezettek is változóak.

Következő helyszín két hét múlva Valencia, Európa Nagydíj.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése