Berlin és Monaco

Négy napra elutaztam Berlinbe. Nagyon szeretem Németországot, sokszor voltam már ott, de a fővárosban még nem. Kíváncsian vártam, milyen lesz a város, ugyanazt a hangulatot adja-e majd vissza, mint a többi hely, ahol jártam. Kellemesen csalódtam benne, arra számítottam a nagyváros jellege miatt elveszíti a báját, de nem. Teljesen élhető, jó város. De mivel ez nem egy utazási napló, így rátérek a lényegre. Berlinben számos helyszín van, mely így vagy úgy a Forma 1-hez köthető.

Brandenburgi Kapu. 2010. november 27-én, miután megnyerte a bajnokságot, Vettel ott parádézott Red Bull-jával. Emlékszem mennyire szerettem volna ott lenni, együtt ünnepelni és az volt az az időszak, amikor nagyon szerettem volna olyan téli sapkát, mint amilyet Sebastian viselt. Több, mint 6 évvel később eljutottam Kapuhoz, hát nagyon jó lehetett akkor ott a hangulat!

Sony Center. Itt mutattam be az azévi autóját a McLaren 2011. február 4-én. A valaha volt legkirályabb bemutató. Eleve a helyszín nagyon különleges. Ők ezt még tetézték azzal, hogy a csapat tömegközlekedési eszközök igénybevételével darabokban hozta meg az autót és rakta össze az épület komplexum közepében. Ha valaki csak képeken nézi meg a felhőkarcolót, értheti miről beszélek. Egy álom, mondhatni bakancslistás pont volt, hogy egyszer oda eljussak. Ez pár hete sikerült. A látvány napfény mellett is ámulatba ejti az embert, nemhogy éjjel. A kupola változó színekben tündököl és éttermek, bárok, kávézok jobban meg vannak telve, mint nappal. Fantasztikus!

Ez a kis kiruccanás pont a Monacoi Nagydíj hetén volt, de vasárnapra már itthon voltam és meg   tudtam nézni a futamot. Monte Carlo utcáit nézve, vegyes érzések fognak el. A miniállam lenyűgözően gyönyörű és hálás vagyok, hogy néhány évvel ezelőtt eljuthattam a Hercegségbe. Jó érzés tudni, mi van a pályán túl, pl. a Portier-hez közel van egy benzinkút és egy versenyautó szobor. Vagy tudom, hogyan néz ki belülről a Sainte Devote, a kápolna, amiről a kanyart elnevezték. Vagy, hogy a Casinoval szemben milyen helyes kis park található, amit a közvetítésben a lelátótól nem is látunk. Vagy, hogy az alagút elején van egy kis shop, ahol mi üdítőt és emlékérmet vettünk - na nem a gagyi tekergetőst. Tehát a verseny során minden kanyarnál, egy emlék, egy olyan plusz, amit nem mindenki ismer. Önmagában is élmény Monaco, nemhogy ilyen eseménnyel. Nekem pl. a Casino térre vezető butiksor is egy amolyan kipipálandó pont volt a listámon. És pont ezekből adódóan úgymond fájdalmas nézni, hogy egy újabb év telt el mióta ott voltam és most nem lehetek. De egyszer visszamegyek versenyt nézni, nem csak a várost a nyár közepén! Monte Carlo igazi gyöngyszem.

Ráadásul most már a Forma 1-es mezőnyt erősíti Charles Leclerc is (a gyengébbek kedvéét - mivel már ő is elmondta - "Sárl Lökler"). 2011 óta drukkolok neki és vártam, mikor jön el a nap, amikor ülést kap a királykategóriában. És most úgy szurkolni neki, hogy monacóiként a Monacoi Nagydíjon versenyez, aminek minden szegletét te is bejártad... Kicsit furcsa, de nagyon jó érzés! Csórikám meg megint pórul járt otthon. Tavaly sem úgy sikerült neki a F2-es hétvége, mint tervezte. Idén meg ez a fék hiba... Szakkommentátorunk kivételével szerintem mindenki látta mi történt. Elromlott a fék, 300 km/h közeli, ha nem nagyobb sebességgel jön ki az alagútból, vannak előtte és tudja, nem fog tudni megállni. Az egyetlen, amit tehetett: a lehető legjobban lehúzódik, hátha így elkerülhető az ütközés és az utána következő bukótérben le tud majd lassulni. Még mindig a legszerencsésebben alakult a találkozásuk. Viszont nagyon sajnálom, hogy ez történt és pont otthon. De, aki kicsit ismeri Leclerc-et tudja nem keresi a kifogásokat, kibúvókat. Különben is, fog még ő Monacoban a dobogó tetején állni!

Az idei első

Rettenetesen sok idő telt el az utolsó verseny, október 15 óta. De teljes mértékben megérte kivárni!  Azok a hangok, azok az illatok, az egész hangulat már nagyon hiányzott. A kategóriák és azok versenyzői meg hab a tortán. A DTM az a kategória, amit nem nézek olyan rendszerességgel (értsd: Forma 1-ért képes vagyok programot lemondani, hogy megnézhessem, ennél túlélem, ha nem látom), de ha tudom megnézem és mindig követem a történéseket. No meg vannak ám itt is kedvencek. A Forma 3, ahogyan a többi utánpótlás-nevelő sorozat is, mindig izgalmas. Figyelni, hogy vajon kikből lesznek nagy versenyzők.

Nagyon-nagyon meleg volt délelőtt. De a pálya megközelítése és azon belüli járkálása gondtalanul ment. Jó volt újra belépni a paddockba, a kamionok, sátrak közé. Látni a különböző csapatokat, ahogyan dolgoznak. Nagyon szeretem ezt. Emellett nagyon tetszett, a boxok kialakítása, mindenki beláthat a “garázsajtó” mögé is. Nyilván a versenyek közben nem, de ezzel sokkal közelebb lehet kerülni egy csapathoz és annak működéséhez. Ilyenekre van szükség!

A Német Túraautó Bajnokság szerintem a mostani egyik legjobb sorozat. A versenyzők jó fejek, a versenyek izgalmasak és az ember részese tud lenni az eseményeknek. Legutóbb 4 évvel ezelőtt voltam kint ezen az eseményen - bár nem a DTM volt a fő oka, hanem a kisebb sorozatok. Akkor sikerült Glockot elkapni egy fotóra. Mindig messziről láttam és mire odafutottam pont belépett a motorhome-ba vagy a kamionba, boxba. Egyszer az egyik BMW-s lány észrevette, hogy csak pár pillanaton múlt és kihozott nekem egy aláírt autogram kártyát. Később egy újabb sprint után a az ajtóban álló biztonsági őr szólt neki és így sikerült Timoval a találka. Nagyon aranyosak voltak.

Abban az évben, 2014-ben vált kedvencemmé Mortara. Emlékszem, azon csütörtökön a városban sétálgatva - na jó Petrovra várva az egyik szállodánál - kijött 4-5 srác az egyik dunaparti hotelből. Mondom olyan ismerősek ezek a fiúk, tuti, hogy ismerem őket valahonnan, főleg az egyiket. Nagyon szimpatikusak voltak, ahogyan ott mókáztak. Aztán két nappal később jövök ki a lépcsőházból a Hungaroringen és egy giga nagy kamion oldalán azok az emberek arca virít, akiket én pár napja nem tudtam hova tenni. Címeres ökörnek éreztem magam, de örültem, hogy azért itt se vagyok teljesen elveszve. Összerakva a dolgokat, egyértelművé vált, Neki(k) is fogok szurkolni a hétvégén. Abban az évben az Audi a versenyzők képével ellátott kitűzőket osztogatott. Naná, hogy kellett egy! Sajnos Edoval, találkozni már nem sikerült. Az azt követő évben a sorozat nem jött a Hungaroringre, a későbbiekben meg nem tudtam kimenni. Pedig két éve nagyon akartam. Kitettem egy képet a kitűzővel, hogy nagyon szurkolok és meg is jött az elismerő like. Idén tudtam, ott kell lennem. Próbálkoztam időmérő után elcsípni. Nem sikerült. Azonban a verseny után végre igen! Elkészült a közös kép. Mutattam neki, hogy még mindig őrzőm a kitűzőt. Nagyon meglepődött, de fülig ért a szája. Még váltottunk egy fél mondatott, de sietett tovább. Boldogság!

Olyan jó, amikor ezek a találkozások ilyen jól sülnek el! Akkorát lehet csalódni emberekben, bár a többségre általában nem ez jellemző és nyilván függ az adott szituációtól is, de meg kell becsülni ezeket a szép pillanatokat.

Csak szombaton tudtam ott lenni, de az egész nagyon pozitív volt. Nagyon jól éreztem magam a sok tapasztalt versenyző (pl. Nico Müller) és a szárnyait próbálgató fiatal (pl. Sacha Fenestraz vagy Mick Schumacher) között. Sok életvidám srác. Emellett legendák, mint Gerhard Berger és más sorozatban szereplő versenyzők, mint Jerome d’Ambrosio.

Olyan visszajelzéseket kap az ember egy ilyen hétvége alatt, hogy nem lehet mindent elmondani, de egy életre megmaradnak. És az is biztos, hogy az embert hosszú időre feltölti. Ez már nagyon hiányzott. Ebben a közegben érzem, hogy otthon vagyok!