Juan Manuel Correa's name was known to the world by his shocking F2 accident.
JM was born on 9th of August 1999 in Quito, Ecuador. He lives in the US with his family and now he spends his recovery there. He almost lost his leg after the accident, but he said no to amputation. He revaluated the life but his goals hasn’t changed – he wants to be a professional driver, preferably in Formula 1. This may sound daring, but he handles the situation with incredible optimism. With this determination, his goal is not impossible. Everyone can take an example from him! His attitude inspired me to make this interview with him and get to know more about the real Juan Manuel.
Let's start from the beginning.
You
were born in Ecuador and now you live in the USA. When and why your family
moved? How often do you visit your native country?
We moved to Miami in 2010 because of my
father's work. We visit Ecuador quite often, around 4 or 5 times a year and
usually spend our summer and christmas over there.
You
race under American licence. Why did you choose this?
I
race under an american license because first of all, I am half american. My dad
was born in the USA. Second, it's because my career took off here in the USA,
so I raced in Europe as an American from the beginning.
When
you raced in Europe where did you live?
I have lived in Italy, Switzerland, France and
Spain throughout the past six years.
Which
language do you speak at home with your family? By the way, how many languages
do you speak?
At home I speak spanish. I am fluent in
spanish, english and italian.
How
did you start racing?
My father was very much into motocross and
rallying. I began racing motocross when I was 5 years old and eventually I
moved into go karting.
You
won the Junior World Champion title at Rotax Grand Finals in 2013. How do you
remember?
Yes, it was one of the happiest days of my
life. I was not expecting to win that race, but I did it and it was a very
important step in my career.
What
do You feel/think when you stand up on the grid and then you start?
There is always pressure and nerves. But mainly
concentration and adrenaline, it is an addictive feeling.
Which
race are you most proud of?
Baku and Paul Ricard in the F2 2019
championship.
(He finished second on sprint race at both circuit.)
Last
year you drove Alfa Romeo's Formula 1 car. How did you feel?
It was one of the most joyful experiences of my
life. I loved every second of it.
Who
is your idol?
I don't have one.
What
is your goal in the autosport? Is it changed a bit after the accident?
It hasn't changed. I still dream with F1 but
also strive to be professional in other categories.
Now I would like to ask about the accident.
How
do you feel yourself when you think back?
At this point, thinking about it doesn't
necessarily make me feel anything because I think about it every day so it is
normal. It has just become a fact of my life, kind of like your name. You think
about it everyday but it is just there.
How
did your parents and siblings manage it?
They managed it as best as they could, but it
was hard for them to almost loose me, and to see me suffer as much as I did.
You
were in induced coma for two weeks. How was that? Can you tell me something
about that?
The whole coma is not very clear in my head,
and I wasn't put into it consciously. My lungs failed so it was the only way to
save my life. I just remember having a lot of vivid nightmares while I was in
the coma.
Where
do you get force from and how can you stay positive in this time?
My strength comes from my motivation and my
motivation comes from the goals and challenges I have for myself. Being so
competitive helps.
How
can you manage the worse moments?
I cry, I get angry, sad, whatever, and then I
work harder. I guess it is the way I am.
How
do you feel, this accident has changed you?
It has shown me a dark side of life that many
people never get to experience. This has made me understand life, purpose and
attitude better. I have grown a lot from this.
Do
you believe in destiny?
Yes, very much so.
I have some happier questions by the end.
What
is the funniest thing you’ve ever done?
Saying I was going to pee on my seat during the race in Paul
Ricard. (I didn't)
Which
superpower would you own?
Teletransportation, I hate the process of
traveling.
Do
you have tattoo?
Yes, a few but they're well hidden.
You
have two little dogs. We could see one of
them supported you while you were virtual racing. Can you tell something about
them?
Yes!
The grey one is six years old and he is a male. The white one is new this year
and she is a one year old female.
How
and where do you imagine your life 10 years later?
Not sure where I will be living, but I am
pretty sure I will be a professional driver. Maybe married or with a
girlfriend, who knows haha. But I always look forward to the future.
Do
you have a motto?
Stay humble, work harder than your competitors,
and ever since the accident I also say you should enjoy what you can because
life is short.
Which
three words would You use to describe yourself?
Funny, motivated, generous.
Thank You so much for the interview. I cross my fingers to see You soon on the circuit.
----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Juan Manuel Correa nevét egy
világ ismerte meg, megrázó F2-es balesete által.
JM 1999. augusztus 9-én született Quito-ban, Ecuadorban. Jelenleg Amerikában gyógyul családja körében. A baleset következtében majdnem elvesztette a lábát, de ő nemet mondott az amputálásra. Ugyan átértékelte az életét, de a céljai nem változtak – profi versenyző szeretne lenne, lehetőleg a Forma 1-ben. Ez merészen hangozhat, de hihetetlen optimizmussal kezeli a helyzetet. Ezzel az elszántsággal nem lehetetlen a cél. Mindenki példát vehet róla! Ez a hozzáállása inspirált, hogy elkészítsem vele ezt az interjút és kicsit megismerjem az igazi Juan Manuelt.
Kezdjük a legelején.
Ecuadorban születtél, de
Amerikában élsz. Mikor és miért költöztettek el? Gyakran haza látogattok?
2010-ben költöztünk Miami-ba,
apukám munkája miatt. Elég gyakran megyünk haza Ecuadorba. Évente körülbelül
négyszer-ötször, általában a nyarat és a karácsonyt ott töltjük.
Amerikai licenccel versenyzel.
Miért ezt választottad?
Először is, mert félig amerikai
vagyok. Apukám az USA-ban született. Másodszor, mert itt indult el a karrierem,
így az elejétől kezdve amerikaiként versenyzek.
Mikor Európában versenyzel
olyankor hol laksz?
Az elmúlt hat évben éltem
Olaszországban, Svájcban, Franciaországban és Spanyolországban is.
Otthon a családoddal milyen
nyelven beszélsz? Apropó, hány nyelven beszélsz?
Spanyolul beszélünk otthon.
Folyékonyan beszélek spanyolul, angolul és olaszul.
Hogyan kezdtél versenyezni?
Apukám motokrosszozott és
ralizott. Így én is motokrosszal kezdtem öt éves koromban. Aztán végül a
gokartozásnál kötöttem ki.
2013-ban Junior világbajnok
lettél a Rotax Grand Finals-en. Hogyan emlékszel vissza?
Életem egyik legboldogabb napja
volt. Nem számítottam rá, de megnyertem. Ez egy fontos lépés volt a
karrieremben.
Mit érzel/gondolsz, amikor
felállsz a rajtrácsra, majd mikor elrajtolsz?
Mindig ott a nyomás és az
idegesség, de alapvetően koncentrálok és elönt az adrenalin. Ez az érzés
függőséget okoz.
Melyik versenyedre vagy a
legbüszkébb?
A tavalyi Baku-i és Paul Ricard-i
F2-es futamokra.
(Mindkét helyszínen második
lett a vasárnapi sprintversenyen.)
Tavaly vezetted az Alfa Romeo
Forma 1-es autóját. Milyen volt?
Életem egyik legörömtelibb napja
volt. Imádtam minden percét.
Van példaképed?
Nincsen.
Mi a célod az autósportban? Ez
a cél változott a baleset után?
Nem, nem változott. Még mindig a
Forma 1-ről álmodom, de arra törekszem, hogy más kategóriákban is profi legyek.
Térjünk kicsit rá a balesetre.
Hogy érzed magad, mikor
visszagondolsz rá?
Most azon a ponton vagyok, hogy ha
visszagondolok nem vált ki különösebben extra érzést, mivel minden nap gondolok
erre, de ez teljesen normális. Ez a dolog az életem részévé vált, csak úgy,
mint a nevem. Minden nap ott van a gondolataidban.
Hogyan kezelték a szüleid és a
testvéreid ezt a helyzetet?
A lehető legjobban. De nehéz volt
nekik, hiszen majdnem elvesztettek és látták, ahogyan szenvedek.
Mesterséges kómában voltál két
hétig. Tudnál erről egy kicsit mesélni?
Az egész nem teljesen világos és
nem tudatosan kerültem ebbe az állapotba. A tüdőm nem működött megfelelően, így
ez volt az egyetlen módja, hogy életben tartsanak. Csak arra emlékszem, hogy
élénk rémálmaim voltak a kóma alatt.
Miből szerzel erőt? Hogyan
tudsz pozitív maradni?
Az erősségem a motivációmból ered,
a motivációm pedig a céljaimból és azokból a kihívásokból, amiket magamnak
állítok fel. Segít a versenyszellem.
Hogyan kezeled a rosszabb
pillanatokat?
Sírok, dühös vagyok, szomorú,
bármi, de aztán még keményebben dolgozom.
Azt hiszem én így vagyok én.
Hogy érzed, a baleset
megváltoztatott téged?
Megmutatta nekem az élet sötét
oldalát, amit a legtöbb ember soha nem fog átélni. Így jobban állok az élet
lényegéhez és céljához. Sokat tanultam ebből.
Hiszel a sorsban?
Igen, nagyon.
Akkor itt, a vége felé következzen néhány vidámabb kérdés.
Mi volt a legviccesebb dolog,
amit valaha tettél?
Hogy azt mondtam be fogok pisilni az ülésembe a verseny alatt Paul Ricard-on. (De nem tettem!)
Ha lehetne, milyen szupererőd
lenne?
Teleportálás, utálom az utazással
járó procedúrát.
Van tetoválásod?
Van néhány, de jól el vannak
rejtve.
Van két kutyusod. Láthattuk az egyik, hogy szurkolt neked a virtuális versenyed közben. Mesélnél róluk?Igen! A szürke hat éves és fiú. A fehér idén lett a családunk része, ő egy éves és lány.
Hogyan képzeled el az életedet
10 év múlva?
Még nem tudom hol fogok lakni, de
abban biztos vagyok, hogy profi versenyző leszek. Talán házas leszek vagy lesz
egy barátnőm, ki tudja, haha. De mindig kíváncsian várom mit hoz a jövő.
Van mottód?
Maradj alázatos és dolgozz
keményebben, mint a versenytársaid. A baleset óta azt is mondom, hogy élvezni
kell, amit csak tudsz, mert az élet nagyon rövid.
Melyik három szóval jellemeznéd
magadat?
Vicces, motivált és nagylelkű.
Nagyon köszönöm a beszélgetést! Nagyon szurkolok, hogy hamarosan viszont lássunk futamokon!
