2013. november 24., vasárnap

Brazil Nagydíj

Izgalmas, eseménydús versenyt láthattunk az idény utolsó futamán. A verseny első fele az első öt helyről rajtoló pilótáról szólt, Vettelről, Rosbergről, Alonsoról, Webberről és Hamiltonról. 


Sebastian nem vette túl jól a rajtot, így Nico vette át a vezetést, Lewis feljött a harmadik helyre, míg Massa a kilencedikről a hatodikra. Azonban az 1. kör végére Vettel megelőzte Rosberget és Alonso Hamiltont, majd Webber is elment a brit mellett. A 4. körben Grosjean V8-as motorja elfüstölt, ezzel véget ért a versenye. Rosberg a 15. körre a hatodik helyen autózott, miközben Webber feljött a második helyre. Cseréjük után Webber Alonso mögé jött ki a pitből, de két kör múlva az ausztrál visszavette helyét. A 32. körben Hamilton Massát támadta, Felipe négy kerékkel átlépte a boxba vezető aszfaltcsíkot, ezért áthajtásosat kapott. A 47. körben Bottas kiesett, a bal hátsó kereke lerepült és Hamilton is defektet kapott, miután összeértek. A brit ezért áthajtásosat kapott, miközben a boxban nagy tumultus volt, szinte mindenki kiment gyorsan cserére. Hét kör múlva van der Garde is kapott egy „box-látogatást”, nem vette figyelembe a kék zászlót. A 60. körben Pic megpördült, be kellett fejeznie a futamot. A 65. körben Maldonado is megpördült, összeért Vergne autójával, mikor szinte teljesen le akarta tolni a pályáról. 
Vettel az év utolsó nagydíján is nyerni tudott, Webber Forma 1-beli utolsó futamán második lett, Alonso hat verseny után újra felállhatott a dobogóra. A pódiumról Button csúszott le, aki a tizenötödik helyről indult. Mögöttük Rosberg és Perez végzett. Büntetésükkel Massa hetedik, Hamilton kilencedik lett. Köztük Hulkenberg, az utolsó pontszerző-helyen Ricciardo végzett.

2013. november 17., vasárnap

Egyesült Államok Nagydíja

Vettel a rajtot követően meg tudta őrizni első helyét, Webber visszacsúszott a negyedikre, míg Grosjean szépen feljött a másodikra, Hamilton a harmadikra. Sutil kiesett, miután kicsit összeértek Maldonadoval. 


Bejött a Safety Car. A 9. körre olyannyira lelógott Pastor elsőszárnya, hogy belengették neki a fekete-narancssárga zászlót, Maldonado kiment a boxba lecserélni. A 13. körben Webber külső íven megelőzte a harmadik Hamiltont. Ricciardo, Rosberg és a Raikkönent helyettesítő Kovalainen harcolt a tizenegyedik helyért, majd a finn kiment cserére – jó ötletnek tűnt, hogy pitben előzze meg a többieket, de a 32. körben orrkúpot kellett cserélnie. Közben Rosberg megelőzte Ricciardot, Daniel megpróbálta visszavenni pozícióját, de nem sikerült. A hetedik Vergne-t Gutierrez és Perez is megelőzte. A 27. körben kerékcseréje után Alonso Gutierrez és Perez közé tért vissza, néhány kör múlva megelőzte Estebant. A 35. körben Bottas nagyon szépen megelőzte Gutierrezt. Tíz kör múlva Alonso előzte meg az ötödik Hulkenberget. Újabb tíz kör elteltével Ricciardo és Button harcolt a tízedik helyért, majd megérkezett rájuk Vergne is, de Jenson megelőzte Danielt. A utolsó, 56. körben Alonso és Hulkenberg csatázott még egy kicsit, de nem változott a sorrend. Vergne és Gutierrez kicsit összeakadt, a francia ezért utólag +20 másodpercet kapott, ami annyit változatott, hogy így nem tizenkettedik, hanem tizenhetedik lett. 
Vettel győzött a ma is kiválóan teljesítő Grosjean és Webber előtt. Hamilton és Alonso a negyedik és ötödik helyen zárta a futamot. Őket Hulkenberg, Perez és Bottas követte – Nico és Valtteri nagyon szépen ment egész hétvégén. Rosberg és Button lett még pontszerző.

Az év utolsó futama egy hét múlva, Brazíliában. 

2013. november 3., vasárnap

Abu Dhabi Nagydíja

A rajtrácson a Red Bullok foglalhatták el az első sort, őket a Mercedesek követték. Az ötödik helyről Hulkenberg rajtolhatott, mellőle Grosjean. Webber nem vette jól a rajtot, így a Mercik is megpróbáltak az élre törni. A sorrend Vettel, Rosberg, Webber, Grosjean és Hamilton lett. Raikkönen – aki az utolsó helyről indult (szabálytalan padlólemeze miatt) – jobb első kereke összeért van der Gardéval, ennek következtében megsérült a felfüggesztése és véget ért számára a verseny. 


A 16. körtől indultak be kicsit az események, a 6-7. helyen Sutil és Grosjean csatázott egymással, majd Romain elment Adrian mellett. Eközben a Gutierrez Hamilton párosra megérkezett Hulkenberg. A 20. körben di Resta, Rosberg és Webber üldözte egymást, majd az ausztrál megelőzte a németet. A 26. körre Sutilból, Hamiltonból és Massából álló hármas jött össze. A brit megelőzte a németet, de elrontotta és Sutil és Massa is elment mellette. Közben Alonso Hulkenberget támadta, akit meg is előzött. Pár kör múlva Sutilt már Alonso is megelőzte. Közben a boxban Hulkenberget nem teljesen biztonságosan engedték el és kicsit közel volt Perezhez, de nem értek össze. Nico áthajtásosat kapott, én továbbra is fenntartom, hogy ilyenkor a csapatnak járna a büntetés, nem a pilótának. Sutil visszacsúszott Maldonado és Perez közé, majd Pastor kivezette Adriant a pályáról, de ő is elhagyta az aszfaltcsíkot, aztán mikor visszatért a venezuelai a pályára közel volt, hogy találkozzon Sergioval. A 46. körben Alonso a boxból kijövet a pályát elhagyva előzte meg Vergne-t. Szerintem be tudott volna sorolni Jean-Éric és Massa közé, aztán a két autó közti erőkülönbségből kiindulva meg tudta volna előzni a franciát, ahogyan később Felipe is tette. Két körrel a vége előtt Hulkenberg a két Toro Rosso között elmenve előzte meg Ricciardot és Vergne-t. 
Ezúttal is Vettel léphetett fel a dobogó legfelső fokára, mellé Webber és Rosberg állhatott. Grosjean lett a negyedik, Alonso az ötödik. 

Következő helyszín Austin két hét múlva.

2013. október 28., hétfő

India Nagydíja

Vettel győzött, a pole-ból indulva és ezzel megszerezte sorozatban 4. világbajnoki címét. Rosberg a második helyről rajtolva második lett. Harmadikként végzett a tizenhetedik helyről rajtoló Grosjean. Mindhárman nagyon boldogok voltak és ezt nem is féltek kimutatni. 
A rajtot követően Massa feljött a második helyre, míg Webber a negyedik helyről hátracsúszott és összeért Raikönennel, majd Alonsoval. A spanyol ezek után kitette Buttont a pályáról. 


Már a 3. körtől elkezdődtek a boxkiállások, Vettel kezdte a sort Alonsoval, akinek orrkúpot kellett cserélni. A hatodik helyen autózó Gutierrez áthajtásosat kapott, miután kiugrott a rajtnál. A 20. körben Alonso megelőzte Estebant, de a mexikói nem hagyta magát és visszavette pozícióját. Fernando néhány körrel ezelőtt ez Vergne-nyel is eljátszotta. A 30. körben Gutierrez Grosjean előtt cikázott, de ezért nem kapott büntetést. A 33. körben Button és Alonso oda-vissza előzgette egymást, végül a spanyol jött ki győztesen kettejük harcából. Hét körrel később Webber kiállni kényszerült a pálya szélére, generátor hiba miatt. A 10. helyért Sutil, Gutierrez, Bottas, Ricciardo és Alonso csatázott. Az 52. körben Rosberg megelőzte a második Raikkönent. Néhány kör múlva már Grosjean harcolt Kimivel, majd Massával együtt mindketten megelőzték a finnt. Hamilton és Perez is megérkezett Raikkönenre, annyira elfogytak a Jégember abroncsai, hogy mindketten elmentek mellette. Sergio Lewist is megelőzte. Di Resta, Sutil és Ricciardo lett még pontszerző. Alonso a tizenegyedik helyen végzett.

November 3-án Abu Dhabi következik.

2013. október 13., vasárnap

Japán Nagydíj

Mindenki jól vette a rajtot, úgy tűnt Hamilton különösen. Azonban Webber kicsit ráhúzott, így ő Vettelre, aminek következtében összeértek. A brit defektet kapott, majd a 9. körben kiállt a boxba. Grosjean rajtolt a legjobban, észrevétlenül került az élre, Webber és Vettel elé.


A 12. körben Hulkenberg a boxban előzte meg Massát. Egy körrel később a pitben Rosberget rosszul engedték ki – Perez elé, szerencsére nem találkoztak. Nico áthajtásosat kapott. Szerintem ez nem a versenyző hibája, a csapatot kellett volna pénzzel megbüntetni. Ricciardo, Hulkenberg, Massa és Alonso csatázott egymással. Fernando megelőzte csapattársát, néhány kanyar múlva Felipe megpróbálta visszavenni helyét, de nem sikerült. Hulkenberg és Alonso is megelőzte Ricciardot. A 28. körben Daniel megelőzte di Restat, majd kicsit kiment a bukótérbe, ezért áthajtásosat kapott. Pedig csak manővere után hagyta el az aszfaltcsíkot, és ezzel nem szerzett úgy előnyt. A második cserék után Webber, Grosjean és Vettel lett a sorrend. Néhány kör múlva Sebastian már Romaint támadta, majd megelőzte. Webber kiment harmadszor is kerékcserére, Vettel és Grosjean mögé jött vissza. A 44. körben Rosberg és Perez összeért, Sergio bal hátsó defektet kapott. Két kör múlva Alonso megelőzte Hulkenberget. Egy körrel a vége előtt Webber hosszas üldözés után megelőzte Grosjeant. 
Vettel nyert, Webber lett a második, Grosjean a harmadik. Sokáig úgy nézett ki a francia behúzza első győzelmét. Őket Alonso és Raikkönen követte. Mindkét Sauber pontszerző lett. A tízbe még Rosberg, Button és Massa fért be.

Két hét múlva India, ahol eldőlhet a bajnokság.

2013. október 6., vasárnap

Korea Nagydíja

Vettel indulhatott a pole-ból, mellőle Hamilton. Webber szerezte meg a harmadik helyet a rajtrácson, de szingapúri büntetése miatt Grosjean vághatott neki a versenynek Sebastian mögül. 


A rajtot követően Romain megelőzte Lewist. Massa megpördült. A 9. körben Raikkönen megelőzte a hatodik Alonsot. A 11. körben a cserék után Hamilton támadta Grosjeant, de a francia szépen védekezett. A 18. körtől a hatodik helytől Hulkenberg, Alonso, Raikkönen és a tőlük 1 mp-re levő Webber sokáig vonatozott, de nem változott a sorrend. Di Resta műszaki hiba miatt fel kellett adja a versenyt. A 28. körben Rosberg megelőzte Hamiltont, de amint kibújt csapattára mögül lebillent az orrkúpja és látványosan szikrázni kezdett. Pereznek egy durvább fékezése után néhány méterrel jobb első kerekének futófelülete leszakadt. Bejött a Safety Car. Később Sutil megpördült és eltalálta Webbert, akinek kigyulladt az autója – a pályabírók kicsit lassan reagáltak rá, de az ausztrál nem tűnt idegesnek. Raikkönen megelőzte a második Grosjeant. A 45. körben Gutierrez, Maldonado, Perez és Massa előzgette egymást. Hamilton a negyedik Hulkenberget próbálgatta megelőzni, de nem sikerült. Majd Alonso is megérkezett rájuk, de maradt a sorrend. Az 54. körben Grosjean 0.7 mp-re volt Raikkönentől, miután a csapat bíztatta, hogy harcoljon vele. Eközben Hamilton továbbra is Hulkenberggel küzdött. 
Vettel ezúttal is hibátlanul nyert Koreában, őt Raikkönen és Grosjean követte. Érdekes az, amit ma a Lotus csinált, az hogy még a csapatfőnök is hajtotta Romaint. A verseny szempontjából ez csak izgalmasabbá teszi a futamot, de ezt egy top csapattól hallani furcsa. Lehet, hogy ennyire nem tetszettek nekik a Jégember nyilatkozatai, és ezzel már jövőre készülnek… Ha ez az oka, akkor szokatlan módját választották a visszavágásra. Hulkenberg nagyon nagyot ment ma – a hetedikről lett a negyedik. Eszméletlen, hogyan védekezett az egész verseny során és tartotta meg a helyét, ezzel bizonyította megérdemli az ülést jövőre is. Mögötte Hamilton és Alonso végzett.

Jövő héten Japán, Suzuka.

2013. szeptember 23., hétfő

Szingapúr Nagydíja

Összességében nem volt túl izgalmas verseny, de az utolsó körökre feléledt a mezőny.
Vettel indult a pole-ból, őt Rosberg és Grosjean követte. Nico az első kanyarban megelőzte Sebastiant, de lecsúszott és maradt második. Alonso nagyon nagyot rajtolt, a hetedik helyről feljött a harmadikra, Webber maradt a negyedik, Grosjean lecsúszott az ötödikre. 


A 17. körben a tizenegyedik Maldonado mögött Hulkenberg és Perez csatázott egymással, kicsit összeértek, ennek következtében a német elhagyta a pályát. Oda kellett adja a német a tizenkettedik helyet a mexikóinak. A 25. körben Ricciardo nekiment a falnak, majd bejött a Safety Car. Az első négy – Vettel, Rosberg, Webber és Hamilton _ kivételével szinte mindenki kiment kerékcserére. A 34. körben Grosjean kiment a boxba, motorjából szökött a levegő, utolsóként tért vissza a pályára, de később beállt a boxba, nem tudta befejezni a versenyt, érthetően csalódott volt. A 41. kör utáni körökben Webber, Rosberg és Hamilton kiment a pitbe, a tízedik hely környékére jöttek vissza. A 44. körben Vettel is letudta második kerékcseréjét, majd visszaállt az élre, nagyon szépen kiautózott egy kiállást. Az 52. körben a első tíz sorrendje Vettel, Alonso, Button, Raikkönen, Perez, Hulkenberg, Webber, Rosberg, Hamilton és di Resta volt. Néhány kör múlva Webber megelőzte Hulkenberget. Raikkönen gyönyörűen kívülről elment Button mellett, miközben di Resta megkoccolta a falat. Az 56. körre a sorrend Vettel, Alonso, Raikkönen, Webber, Button, Perez, Rosberg, Hamilton, Massa és Hulkenberg lett. Rosberg megelőzte Perez-t, majd Buttonnal harcolt, őt is megelőzte. Sergio mellett többen is elmentek. Webbernek tönkrement a váltója így Rosberg, Hamilton és Massa is megelőzte. Marknak az utolsó méterekben kigyulladt az autója, végül Alonso taxizta be az ausztrált. 
2011-ben a német nagydíjon ez fordítva történt meg, akkor mindketten megúszták, most csak a spanyol. Webber 10 rajthelyes büntetést kapott Koreára. Szerintem ez így ebben a formában hülyeség, ezt el lehetett volna intézni pénzbüntetéssel, mindkettejük számára. 
Vettel ezúttal is nyert Szingapúrban, Alonso és a 13. helyről rajtoló Raikkönen állt fel még a dobogóra. Mindhárman mosolyogtak, örültek. Kíváncsi vagyok jövőre is lesz-e ilyen a hangulat, mikor a finn és a spanyol egy csapatban lesz.

Két hét múlva Korea, kelhetünk korán. :)

2013. szeptember 8., vasárnap

Olasz Nagydíj

Az időmérő alapján a két Red Bull indulhatott az első sorból, őket a Sauberes Hulkenberg követte, majd a Ferrarik jöttek. A rajtot követően Vettel megtartotta vezető pozícióját, mögé feljött Massa, Webber egy helyet vesztett, majd jött Alonso és Hulkenberg. Di Resta egy ütközés következtében fel kellett adja a versenyt. Raikkönennek első szárnyat kellett cserélnie, mivel hátulról eltalálta Perezt az első kanyarnál. A 3. körben Alonso szépen megelőzte Webbert, bár kicsit összeértek. Öt kör múlva a spanyol Massa mellett is elment, így feljött a második helyre. Button megelőzte a tízedik Hamiltont, aki ezúttal csak a tizenegyedik helyről vághatott neki a futamnak – Sutil az utolsó gyorskörén feltartotta a britet (amiért 3 rajthelyes büntetést kapott), nyilván ennek is köszönheti Lewis, hogy nem tudott bejutni a Q3-ba. A 12. körben Hamilton lassúdefektet kapott, kiment kerékcserére, igaz, egy körrel később – valószínűleg nem hallotta a csapatrádiót. Vergne ismét műszaki probléma miatt kiállni kényszerült. A kerékcserék után Vettel és Alonso helye változatlan maradt, de Massa és Webber helyet cserélt. Hamilton a 29. körben megelőzte Rosberget, majd néhány kör múlva Hulkenberget is. Grosjean a tízedik Perezt előzte meg. A 45. körben Sutilt Raikkönen és Hamilton is megelőzte. Ezt követően a brit a Jégembert vette üldözőbe, akit második próbálkozása meg is előzött.


A következő két körben Hamilton Perez és Button mellett is elment. Az 52. körben Kimi is megelőzte Sergiot. 
Az olasz nagydíjat Vettel hibátlanul nyerte, Alonso és Webber előtt. A 3. helyről rajtoló Hulkenberg az ötödik lett Massa mögött, ami nagyon szép eredmény tőle/tőlük. Őket Rosberg, a Red Bullhoz aláírt Ricciardo és Grosjean követte. Hamilton és Button lett még pontszerző.

Két hét múlva a mezőny Szingapúrba utazik.

2013. augusztus 25., vasárnap

Belga Nagydíj

Szombaton nagyon izgalmas volt az időmérő, melyen úgy tűnt di Resta megszerzi első pole pozícióját, de a leintés utáni utolsó gyors körökben megelőzték. Ezúttal is Hamilton indult az élről, őt a két Red Bull követte.


A rajt után néhány kanyarral Vettel megelőzte Hamiltont. Rosberg javított egy helyet így harmadik volt, őt Button és Alonso követte. Jensont hamar megelőzte Fernando és Webber is. Alonso a 6. körben már Hamilton mögött autózott. A 8. körben Perez támadta Grosjeant, majd kicsit le is tolta a pályáról, így megelőzte. Néhány körrel később Sergio ezért áthajtásosat kapott. A 13. körtől Hamilton és Grosjean csatázott egymással, egy körrel később a brit elment a francia mellett, később Alonso is. A 15. körben Hamilton elengedte Alonso-t, hogy érzékelési pontnál ő legyen hátrább és nyithassa a DRS-t. Frappáns ötlet volt, de nem tudta visszaelőzni. A 18. körben a két Force India harcolt Perezzel. Sutil Perez és di Resta lett hármuk sorrendje. Hosszú üldöző körök után úgy tűnt 26. körben Raikkönen megelőzi Massát, de a finnek nem működött jól a fékje – állítólag eltömődött a bal első fékhűtő-csatorna –, behajtott a boxba, befejezte a versenyt. Két kör múlva Sutil támadta Maldonado-t, de elrontotta és ezt használta ki Gutierrez, aki megelőzte Adriant. Esteban még Pastorral is próbálkozott, de az nem jött már össze. Később Maldonado Sutil autójának hátulját koccolta meg, majd di Restaval ütközött, a skót versenye véget ért. A venezuelai ezért 10 mp-es stop&go-t kapott, ami szerintem kicsit erős. Tény, hogy tönkretette egy másik pilóta versenyét, de nagy volt ott a torlódás, ami nem mentség, de ha durván fékez akkor hátulról mennek bele és ugyanúgy baleset. Nem tudom mi lett volna a jó megoldás ennek elkerülése érdekében, de nem mondanám, hogy Maldonado-tól ez olyan jellegű hiba lett volna, mint amilyeneket tavaly láthattunk tőle. Úgy tűnt a harmadik helyen autózó Button egy kiállásos taktikán van és esélyesnek tűnt a dobogóra, de végül a 35. körben kiment a pitbe. Vergne Hulkenberget támadta, mindketten letolták egymást a pályáról, végül Jean-Éric elment Nico mellett. A 40. körben Gutierrez áthajtásosat kapott pályaelhagyásból származó előnyszerzésért. Később mikor Massa üldözte Grojeant, a brazil is elhagyta az aszfaltcsíkot és előzte meg a franciát. 
Vettel győzőtt, Alonso lett a második, míg Hamilton a harmadik. Sebastian és Lewis boldog volt, de Fernando csalódottnak tűnt, pedig a 9. helyről rajtolva szép eredményt ért el.

Két hét múlva Monza, Olaszország.  

2013. július 29., hétfő

Magyar Nagydíj

Hamilton indult az élről, őt Vettel és Grosjean követte a rajtrácson. 


Sebastian kicsit beragadt a rajtnál, de megőrizte pozícióját, Lewis és Romain között. Massa és Rosberg összeértek, aminek következtében a német a negyedik helyről visszaesett a hetedikre. Később Grosjean üldözte Vettelt, míg Raikkönen Massa-t. Vettel kerékcseréje után beragadt Button mögé. Néhány kör múlva Grosjean is megérkezett rájuk. A 17. körben a német és a francia is megpróbálkozott az előzéssel, de nem lett belőle semmi. A csapat szólt Vettelnek, hogy kicsit maradjon le, de így Grosjean még közelebb került hozzá. A 19. körre Alonso is beérte őket. A 24. körben Vettel, Grosjean és Alonso is megelőzte Buttont. Sebastian a négyes kanyarban előzte meg a britet. Romain összeért Jensonnal, amiért a verseny után 20 mp-es büntetést kapott – ez nem változtatott pozícióján. Ráadásul szerintem fölösleges volt, hiszen ha Button elsőszárnya sérült, akkor Grosjean már előrébb volt. A 29. körben Grosjean kívülről előzte meg Massa-t a négyes kanyarban. Ezért a manőverért áthajtásosat kapott, mert elhagyta a pályát és így előnyhöz jutott. A szabály az szabály, de sajnálom - néhány versenye tényleg jól megy, ilyenkor meg megbüntetik. Olyanért is, amire még Massa is azt mondta, hogy „Ez egy nagyon rossz döntés volt”. Szerintem szép előzés volt és inkább az ilyenekre van szükség, mint a DRS-esekre. Vettel a második cseréje után újra Button mögé érkezett, de két kör múlva megelőzte. Az 51. körben Hamilton boxkiállása után Webber mögé jött vissza. A brit kivezette az ausztrált a pályáról és ezzel megelőzte. Vettel utolsó kiállása után Raikkönen mögé került, aki két cserével tudta le a versenyt. A futam végéig próbálkozott Sebastian, de nem tudta megfogni a Jégembert. A 65. körben Rosberg autója elfüstölt, kicsit meg is gyulladt. 
A 28. Magyar Nagydíjat Hamilton nyerte Raikkönen és Vettel előtt. Webber a tízedik helyről rajtolva negyedik lett, őt Alonso és Grosjean követte. Button és Perez közrefogta a nyolcadik Massa-t. A Williams, Maldonadoval megszerezte első pontjait.

Augusztus 28-án Spa-ban folytatódik a harc.

2013. július 19., péntek

Young Driver Test - Silverstone

A Pirelli teszt miatt a Mercedes nem vehetett részt, ellenben a többi csapat tetszés szerint foglalkoztathatta aktív Forma 1-es versenyzőit is.


2013. július 7., vasárnap

Német Nagydíj

Hamilton indult a pole-ból, őt a két Red Bull és a Lotusok követték. A rajtnál Vettel, Webber és majdnem Raikkönen is elment Hamilton mellett. Néhány kör múlva Massa kiesett. A 9. körben Webber jobb hátsó kerekét nem tudták jól rögzíteni és úgy engedték el. 


Még a boxutcában le-, majd elgurult Mark gumija és eltalált egy operatőrt – agyrázkódást okozott, eltört a válla, néhány bordája megrepedt és kisebb serüléseket is szenvedett, de jól van. A 14. körben Grosjean harmadik volt, Vettel és Button mögött, nem sokra rá megelőzte Jensont – bár ő még nem volt kinn cserén. Eközben Raikkönen is sorban javított pozícióján a hetedik helyről, a 18. körben már a negyedik volt miután megelőzte Hamiltont. Pár kör múlva már Alonso támadta Lewist, de a brit nagyon szépen védekezett, végül kiment a pitbe. A 24. körben Bianchi autója elfüstölt, majd a pályaszélén hagyott Marussia átgurult a pályán, szerencsére akkor nem járt arra senki. 


Bejött a Safety Car. A 35. körben Grosjean és Raikkönen egyre közelebb került az élen álló Vettelhez. A 40. körben Romain kiment a boxba, rá egy körre Sebastian is. Kimi csak az 50. körben ment ki cserére. A boxkiállások után hármuk sorrendje változatlan volt. Az 55. körben Grosjean második felszólításra elengedte csapattársát. Alonso a franciához került egyre közelebb, míg Raikkönen Vettelhez. Az utolsó körökben próbáltak még közelebb kerülni üldözöttjeikhez, de már nem sikerült megelőzniük őket. 
Vettel megnyerte hazai futamát, Raikkönen és Grosjean előtt. Sebastian érthetően nagyon boldog volt, Kimi most sem vitte túlzásba az örülést, Romain pedig kicsit csalódottnak tűnt – vélhetően a csapatutasítás miatt. Valószínűleg Rosberg sem örült, mikor ma megint beszóltak neki, hogy engedje el Hamiltont. Lewis 5. lett, Alonso mögött. Ezúttal mindkét Mclaren pontszerző lett, közre fogták Webbert, aki hetedik lett. A tízbe még Rosberg és Hulkenberg fért be.
Szerencsére a gumik ma nem durrantak el, csak a cseréknél volt probléma, a Williams mindkét versenyzőjénél gond volt a jobb első cseréjével, bár valószínűleg ott a pisztoly volt a hibás. Nekem ez az egész Pirelli ügy kezd unalmassá válni. Rendben, hogy azt kérték tőlük, hogy csináljanak könny(ebb)en kopó abroncsokat, de ez talán sok lett. Akartak változtatni az első problémák után, de érthetően néhány csapat nem egyezett ebbe bele. Aztán a múlt heti eldurranások után jött, hogy elveszik a fiatal pilóták tesztjét és az idei autókkal gumiteszt lesz. Szerencsére ezt azóta módosították és mindkettő meg lesz tartva. Miközben az FIA szabályt változtatott, hogy a Pirelli módosíthasson a gumikon. Ezenkívül a gumigyártó most meghatározta a kerékdőlést, az abroncsok nyomását és letiltotta a kerekek közötti oldalcserét. Legközelebb mit határoznak meg?! Nem akarom őket kritizálni, de jó lenne, ha végre megoldódna ez a gumikérdés. 

Három hét múlva következik a Magyar Nagydíj!! 

2013. június 30., vasárnap

Brit Nagydíj

A Mercedesek az első, a Red Bullok a második sorból vághattak neki a futamnak. A rajtnál Vettel megelőzte a második Rosberget, míg Webber a negyedik helyről többet is visszaesett. Massa ellenben a tizenegyedikről indulva feljött az ötödikre, Sutil mögé. A 8. körben az élen álló Hamilton bal hátsó gumija eldurrant, teljesen magától. Rá két körre Massával ugyanez történt. A 14. körtől folyt a harc Vergne, Grosjean és Raikkönen között, majd a csapat beszólt Romainnak, hogy engedje el Kimit. Eközben a Toro Rosso francia versenyzőjének szintén felrobbant a bal hátsó abroncsa. Bejött a Safety Car, valószínűleg inkább a biztonság, mintsem a törmelékek miatt. Charlie Whiting a leállításon gondolkodott. A 28. körben Ricciardo, majd Webber is megelőzte a hatodik Grosjeant. A 33. körben Hamilton haladt a hatodik helyen, akit Alonso és Raikkönen is megelőzött. Három kör múlva Webber megelőzte a negyedik helyen autózó Alonsot. A 37. körben Vergne kiállt a boxba. Hamilton di Restaval harcolt, majd Lewis elment Paul mellett. A 42. körben Vettel autója lelassult, majd megállt, váltóproblémája volt. Újra bejött a biztonsági autó. Azt követően, hogy a Safety Car elhagyta a pályát indultak be az izgalmas események. Webber megelőzte a negyedik Ricciardot. Nem sokra rá egy újabb bal hátsó gumi adta meg magát, ezúttal Perez-é. A 48. körben Webber megszerezte a második helyet, miután megelőzte Sutilt és Raikkönent. Az 50. körre Alonso megérkezett Mark mögé. Az utolsó körben Grosjean kiállt a boxba. 
Rosberg nyerte a brit nagydíjat néhány tizeddel Webber és Alonso előtt. Az utolsó körökben Raikkönen, Sutil és Ricciardo vesztett több pozíciót. Kiminél az volt a hiba, hogy a biztonsági autós szakasz alatt nem hívták ki cserére. 


Ez az egész Pirelli dolog kezd egyre rosszabb és veszélyesebb lenni. Lényegtelen, hogy ez minek köszönhető, de szerintem ez már elfogadhatatlan. Nem normális, hogy egy verseny arról szóljon, hogy a pilótáknak úgy kell versenyezniük, hogy ki tudja mikor durrannak el az abroncsaik. Ezzel együtt Hamilton és Massa ma nagyon szépen ment. Defektjük után Lewis majdnem felért a dobogóra, Felipe pedig a hatodik helyre.

A következő futam egy hét múlva Németországban, a Nürburgringen lesz.

2013. június 10., hétfő

Kanada Nagydíja

Nem igazán volt izgalmas a futam, de valahogy gyorsan eltelt a 70 kör. Vettel, Hamilton a rajt után megtartotta helyét az első sorban, míg a harmadik helyről induló Bottast sorban előzték meg – ez várható volt. Ricciardo megelőzte a 10. Raikkönent – mindketten két hellyel hátrébbról indultak, szabálytalanul hagyták el az időmérőn a boxutcát. 


A 6. körben Vergne is megelőzte a hatodik Bottast, Sutil is megpróbálta, de a német megpördült és visszaesett a 13. helyre. Majd Maldonado csúszott kicsit bele Sutilba, a venezuelai ezért áthajtásosat kapott. Ricciardo és Raikkönen csatázott egymással, amibe Massa is megérkezett. A 12. körben Kimi megelőzte Danielt, majd Ricciardo kiment a pitbe. Az első cserék után az első öt sorrendje Vettel, Hamilton, Rosberg, Webber és Alonso volt. A 23. körben Vergne megelőzte a hatodik Raikkönent, majd Kimi kiment a boxba, amit kicsit elrontottak – eléggé amatőr hiba volt, hamarabb tették le az autót, minthogy feltették volna az új abroncsokat. A 31. körben Webber és Alonso is megelőzte a harmadik helyen autózó Rosberget. A 37. körben Webber és van der Garde összeértek – amiért a holland 10 mp-eset kapott -, így Alonso közelebb került az ausztrálhoz. Néhány körrel később Fernando meg is előzte Markot. A 47. körben Hulkenberg és van der Garde összeértek, Nico defektet kapott és ezzel véget ért a versenye, Giedo maga alá gyűrte az első szárnyát, ő se tudta folytatni. Van der Garde emellett a következő versenyre 5 rajthelyes büntetést kapott, mert az incidens előtt kék zászló ellenére nem engedte el Hulkenberget. A 61. körben Sutil áthajtásosat kapott, mert nem vette figyelembe a kék zászlót -, amit én nem teljesen értek, mert pont döntés nyilvánosságra hozása előtt mutatták, hogy milyen szépen engedte el a többieket, mikor lekörözték. A 63. körben Alonso támadta a második Hamiltont, aki a spanyol első próbálkozását szépen hárította, de a másodikat már nem tudta kivédeni. Két körrel később Lewis közel ért Fernando-hoz, kicsit össze is értek, de nem tudta megelőzni. Gutierrez négy körrel a vége előtt a gumifalban kötött ki. Az utolsó pillanatban Massa megelőzte Raikkönent. 
Vettel győzött Montrealban, Alonso és Hamilton előtt. Nagyon szépen ment ma Vergne, a hatodik helyen végzett és di Resta, aki a hetediken. Massa is sokat javított ő nyolcadikként ért a célba. A mai verseny nem igazán Raikkönené volt – annak ellenére, hogy egy kiállással megoldotta a futamot és, hogy beállította Schumacher (24 egymást követő versenyen való pontszerzés) rekordját (bár ez sem izgatta túlságosan a Jégembert) – „simán” mentek el mellette többször is.

Sajnos a hétvégén egy pályabíró súlyosan megsérült, mikor a Gutierrez autóját szállító vontatójármű átment rajta. A marshall belehalt sérüléseibe. Nyugodjon békében!

Legközelebb 30-án fog a mezőny rajthoz állni Silverstone-ban.

2013. május 26., vasárnap

Monaco Nagydíja

Micsoda hétvége! Forma 1 és az F1 két fő előiskolája, a GP2 és Formula Renault 3.5 érkezett Monte Carlo-ba egy felejthetetlen hétre.
A futam alapvetően nem lett volna izgalmas, ha a közeli falakból eredő szűk helyek nem nehezítették volna meg a versenyzők dolgát. 


Rosberg szerezte meg a pole-t, Mercedes első sor volt, őket a Red Bullok követték, az ötödik helyről Raikkönen rajtolhatott, míg a hatodikról Alonso. A rajtot követően Vettel jól jött el, de nem változott a sorrend. Majd Rosberg jól elment, Hamilton kicsit feltartotta a sort, Vettel próbálta megelőzni. Button megelőzte Sutil-t és egy kicsit nekiment a német első szárnyának. Maldonado van der Garde-val találkozott. A 9. körben Pic KERS-e kigyulladt. Aztán legközelebb a 20. kör után voltak események. Bianchi megelőzte Maldonadot, aki kicsit nekiment a Marussia-nak. A 30. körben Massa összetörte a Ferrarit, ugyanott, ahol a szabadedzésen – a cél „egyenes” után. Úgy tűnt Massa a nyakát fájlalja, de nem történt komoly baja. Bejött a Safety Car. A cserék után Rosberg, Vettel, Webber, Hamilton, Raikkönen és Alonso volt a sorrend. A 38. körben ment ki a biztonsági autó. Kicsivel később Hamilton majdnem megelőzte Webber-t. A 42. körben Alonso próbálta Raikkönen-t megelőzni, de majdnem Button előzte meg a spanyolt. Jenson kicsit koccolta is Fernandot. Néhány kanyarral később Perez előzte meg Button-t, majd megpróbálkozott Alonso megelőzésével is, de a Ferrari pilótája levágta a kanyart. A 46. körben Chilton előzte meg Maldonadot, de rosszul alakult, a venezuelai belerohant a falba, melyet le is bontott, de sértetlenül szállt ki. Az esetnél Bianchi első szárnya betört, valószínűleg eltalálta a biztonsági fal, mikor kivágódott a pályára. Piros zászló. Míg állt a verseny kiderült, hogy Alonso szabálytalan volt Perez 44-ik körbeli előzési kísérleténél, és át kell adja helyét a mexikóinak. Chilton a Maldonado féle baleset okozásáért áthajtásosat kapott. A második rajt természetesen a Safety Car mögül indult. Az 51. körben Sutil megelőzte Button-t. Perez pedig majdnem az ötödik Raikkönen-t, de mindketten levágták a kanyart – maradt a sorrend. Sutil Alonsot is megelőzte. A 60. körben Bianchi feladta a versenyt. Három körrel később Grosjean hátulról megtolta Ricciardot, sőt alámászott. Ha minden igaz az ausztrál korábban fékezett, de a franciának reagálnia kellett volna – bár (annak ellenére, hogy Grosjean ezzel a hétvégén harmadszor törte össze a Lotus-t) a versenyen úgy integettek neki a biztonsági autóból, hogy menjen el mellettük, szerintem ez arra utal, hogy ma egyáltalán nem akart hibázni. Újra bejött a Safety Car. Daniel versenyének vége, úgy tűnt Romain folytatni tudja, de a 65. körben kiállt a boxba és a futam után kapott egy 10 rajthelyes büntetést Kanadára. Tény, hogy a Maldonado, Chilton eset más, (és tulajdonképpen a Marussianal nem oszt nem szoroz), de Max is elrontotta egy – ha nem kettő – pilóta versenyét. Egy körrel később a versenyzők újra zöld utat kaptak. Perez megpróbált bebújni Raikkönen mellé, de nem jött össze és összeértek az alagút után – ott, ahol Sergio egész futam alatt ügyeskedett – Kimi defektet kapott, ezzel visszaesett a tizenhatodik helyre. A 70. körben Button megelőzte Alonsot. Négy körrel a leintés előtt Perez félreállt. 
A monacoi nagydíjat Rosberg nyerte – aki rajt-cél győzelmemmel megszerezte második első helyét –, a második Vettel lett, míg Webber a harmadik. Hamilton lecsúszott a „dobogóról”, őt az ötödik helyen Sutil követte – aki ma szépen autózott. Mögötük Button és Alonso végzett. Az egyetlen versenyben maradt francia, Vergne hetedik lett, szépen ment ő is, ahogyan di Resta is, aki az elrontott időmérő után feljött a 10-be. Az utolsó pontszerző Raikkönen lett. Azok, akik versenyben maradtak valahol mind győztesek szerintem.
Ami érdekes, kiderült, hogy a Mercedes tesztelt a Pirellivel május 15-17-e között az idei autóval. Ez a csapatok nagy része szerint nem fair, nem mondják, hogy ezért mentek ezen a héten ilyen jól, de nem találják sportszerűnek – én sem.

Következő helyszín két hét múlva Montreal, Kanada.

2013. május 13., hétfő

Spanyol Nagydíj

Rosberg rajtolt az élről, mellőle Hamilton, a második sorból Vettel és Raikkönen indulhatott, Alonso az ötödik helyről vághatott neki a futamnak. Alonso jól rajtolt, közben Vettel feljött a 2. helyre, pár kanyarral később Fernando már a harmadik volt. 


Hamilton visszaesett, a 8. körben már csak a hatodik volt. A 9. körben Grosjean jobb hátsókerekének felfüggesztése eltört, végetért a versenye. Sutilnak – a boxban – a fékje füstölni kezdett, de folytatni tudta. A 11. körben a cserék után Alonso bejött Rosberg és Vettel közé – ekkor Gutierrez vezetett kiállás nélkül. Néhány körrel később Fernando és Sebastian is megelőzte Nicot – Vettel DRS használata nélkül ment el. Ricciardo megelőzte Hamiltont és di Restát is, ezzel a nyolcadik helyen autózott. Van der Garde bal hátsó kereke legurult, a holland ezután kiállt a boxba. A második cserék után Alonso, Massa, Vettel és Raikkönen volt a sorrend az élen. A 32. körben Kimi megpróbálta megelőzni Sebastiant, de a német visszaverte a finn támadását, egészen a következő körig, mikor Raikkönen elment Vettel mellett. A 36. körben a pitben nem a legjobbkor engedték el Hulkenberget, Vergne épp akkor jött be a boxba, a német nekiment hátulról a franciának. Ezután Hulkenbergnek első szárnyat cseréltek és kapott egy 10 mp-eset. Alonso és Massa egymás után volt kinn kerékcserén, ezt követően a sorrend Raikkönen, Alonso, Vettel és Massa lett. Pár körrel később Fernando megelőzte Kimit. Vergne jobb hátsó kerekéről elrepült a futófelület, így újra ki kellett menjen a boxba. A 40. kör környékén Button harcolt kicsit Gutierrezzel, akit végül megelőzött. Az 59. körben Perez megérkezett Buttonra. Di Resta is elég közel került a végére Rosberghez. Alonso nagyszerűen nyert hazai közönség előtt, a második a kicsit csalódott Raikkönen lett, a harmadik helyen a büntetés miatt kilencedik helyről rajtoló Massa végzett. Mindhárom srác megérdemelte a dobogót. 
Vettel a negyedik lett – nála az első kerékcserét rontották el, szerintem pár körrel előbb kellett volna kihozni. Mögötte Webber végzett, őt Rosberg és di Resta követte. Button lett a nyolcadik. Az utolsó pontszerző-helyeken Perez és Ricciardo ért be. Gutierrez a tizenegyedik lett, Hamilton előtt.

A harc két hét múlva Monte Carlo-ban folytatódik. 

2013. április 21., vasárnap

Bahrain Nagydíja

A rajtot követően Rosbergnek sikerült megtartania első helyét, Vettel-t Alonso megelőzte. Sutil összeért Massa-val és defektet kapott. Vergne kereke is kilyukadt, vele van der Garde találkozott. Két körrel később már Vettel vezetett. A 7. körben Alonso DRS-e nem záródott vissza, így kiment a boxba, hogy visszacsukják neki. Nem sokkal ezután újra használta a nyitható hátsószárnyat, de ezúttal sem tudta visszazárni. A Ferrarinak az ilyen jellegű hibája már a második volt az idényben. A 18. körben Massa jobb hátsó kerekének futófelülete „elszállt”, miközben Vergne-t kitolták a boxba. A 24. körben Rosberget próbálta megelőzni Perez, a csatához Button is csatlakozott, végül megelőzték Nicot. Néhány körrel később a két McLaren Hulkenberggel ugyanezt eljátszotta. Ezalatt Vettel az első helyen egy kerékcserényi időt autózott ki. Button és Perez sok körön keresztül csatázott egymással. Egyszer a mexikói ért hozzá a brit gumijához, de nem lett defekt, máskor Jenson terelte le Sergiot. 


A 33. körben Grosjean megérkezett a McLarenekre, mindkettőjüket megelőzte (Perez kicsit meg is taszította). A 37. körben Massa jobb hátsókereke defektet kapott magától, valami nagyon nem jól volt beállítva a Ferrarin. A 44. körben Grosjean megelőzte a negyedik Webber-t. Két körrel később lett vége a McLarenek csatájának, mikor Perez, majd Alonso is megelőzte Button-t. Grosjean egyre közelebb került di Resta-hoz, akit az 52. körben meg is előzött. Perez még néhány körrel a vége előtt kiterelte Alonsot és ezzel megelőzte. Hamilton és Webber harcolt még egymással jó pár körön keresztül. A végeredmény a tavalyi évhez hasonló lett. Vettel végzett az első helyen, őt Raikkönen és Grosjean követte. 
Én személy szerint örülők Romain dobogójának, megint bizonyította, hogy ő igenis tud. A negyedik di Resta lett, akinek komoly esélyei voltak a pódiumra és az egész versenyen nagyon szépen ment. Őt Hamilton és Perez követte. Webber lett a hetedik, mögötte Alonsoval. Kilencedik lett a pole-ból induló Rosberg, az utolsó pontszerző helyen Button ért be. A dobogón ezúttal is három boldog srácot láthattunk, emellett remek, izgalmas csatákat. Tény, hogy Button és Perez sincs túlságosan elől a világbajnoki tabellán, de szerintem ahogyan nekik hagyták, hogy harcoljanak egymással, úgy kellett volna a maláj nagydíjon a Red Bulloknak és a Mercedeseknek. A mexikói kicsit agresszívan, de szépen csatázott ma a többiekkel. Szerintem az ilyen eseménydús versenyekre van szükség. A héten Kovalainen visszatért a Caterhamhoz, valószínűleg ennek köszönhető, hogy idén először végzett Pic a legelőrébb a két sereghajtó csapatból. 

Három hét múlva Barcelonába utazik a mezőny.

2013. április 14., vasárnap

Kína Nagydíja

Hamilton a rajt után is megtartotta vezető pozícióját, Raikkönen azonban a második helyről visszaesett, így Alonso és Massa feljött a brit mögé. 


Néhány kör múlva a két Ferrari megelőzte Hamiltont. A 6. körben Gutierrez belement Sutilba, Adrian kiment a boxba, de a versenyt már nem tudta folytatni. Az esetért Esteban 5 helyes rajtbüntetést kapott Bahrain-re. Egy darabig Hulkenberg vezetette a versenyt, mögötte Vettellel. A 15. körben kimentek kerékcserére, Sebastian a boxutcában előzte meg Nicot. Ugyanebben a körben Webber meg akarta előzni Vergne-t, de a francia előrébb volt – a kanyarban is – és az ausztrál eltalálta a Toro Rossot. Webber lelassult és elindult a boksz felé, de jobb hátsókereke elgurult, melyből szerencsére nem lett baj, Mark a manőverért 3 rajthelyes büntetést kapott jövő héti futamra. Még a 16. körben Perez letolta Raikkönent a pályáról, Kimi kicsit belecsúszott Sergioba, majd megelőzte. Rosberg a 23. körben feladta a versenyt. Alonso Hulkenberget és Vettelt is szép taktikával előzte meg. Vettel a kerékcseréje után sorban előzte meg a többieket, a 36. körben Button-t, ezzel feljött a harmadik helyre. Hulkenberg és Massa a boxban harcolt egymással, de Nico elengedte Felipe-t. Hamilton előbb ment ki kerékcserére, mint Raikkönen – mindkettejük cseréje után már a finn volt elől. A 43. körben Alonso megelőzte az első helyen autózó Vettelt, a németnek még egyszer ki kellett mennie a pitbe. Raikkönen, majd Hamilton is megelőzte a harmadik Button-t, de még neki is volt egy kiállása. 5 körrel a vége előtt Vettel kerékcsere után a negyedik helyre jött vissza, Hamilton mögé, kb. 12 mp. hátránnyal. Sebastian annyira elindult, hogy 2 tized mp-cel Lewis mögött ért célba, még pár méter és ki tudja mi történt volna. 
A versenyt Alonso nyerte Raikkönen és Hamilton előtt. Még érdemes megemlíteni Ricciardot, aki a 7. helyről rajtolt és ott is végzett.  

A következő futam jövő héten Bahrainben lesz.

2013. március 24., vasárnap

Maláj Nagydíj

A mai verseny nagyon izgalmas volt, nem csak a pályán volt sok történés, de a boxban is és az utolsó bő 10 kör végképp nem elhanyagolható. A múlt héthez hasonlóan Vettel indult a poleból, Massa a második helyről, csapattársa Alonso a harmadikról, őket Hamilton és Webber követte. A rajtot követően Sebastian megtartotta vezető pozícióját, Felipe nem rajtolt a legjobban, így Fernando feljött a második helyre, míg Webber a harmadikra. Alonso és Webber egymással csatáztak, de a 2. kör elején a spanyol sérült első szárnya leszakadt és ezzel véget ért a versenye. Taktikailag érthetően kinn akart maradni, de az a szárny csúnyán sérült volt. A 6. körben megkezdődtek az első kerékcserék, az intermediate-ket cserélték slickekre. A két Force India egyszerre ment ki a boxba, Sutil cseréje nem ment simán, így di Resta-nak is várnia kellett. Hamilton a pitben kicsit eltévedett, véletlenül a McLarenhez állt be először.


Vergne-t rosszkor engedték el a boxban, így a bejövő Pic-kel összeértek, a Toro Rosso versenyzőjét visszatolták szárnycserére. A cserék után Webber, Vettel, Hamilton, Rosberg és Button volt a sorrend. Raikkönen próbálta megelőzni a 9. Perez-t, de csak körökkel később sikerült. A 22. körben di Resta bal első kerekével szenvedtek a boxban, két kör múlva feladták. Pár körrel később Sutil is kiment a pitbe, számára is véget ért a verseny. A 32. körben mikor Hamilton – Vettel mögülről – ki akart menni a boxba, majdnem eltalálta a Red Bull hátulját, de szépen kivédte. A 33. körben Button vezette a maláj nagydíjat – ugyan eggyel kevesebb cseréje volt – mikor kiment új abroncsokért a jobb elsőt rosszul illesztették fel, Jenson még a boxban megállt, de mire visszatolták, addigra rég elveszett az 5. hely vagy, hogy benne legyen a 10-ben – pedig ma jól ment. Az érdekes az, hogy a McLaren ezt tavaly is eljátszotta párszor. Hulkenberg és Raikkönen sokat harcolt egymással, még a boxban is. A 44. körben mikor Webber jött ki a pitből Vettel nagyon közel volt hozzá, de nem sikerült megelőznie. Rosberg viszont megelőzte a harmadik Hamiltont, de a brit a célegyenesben visszavette helyét. Webber és Vettel nagyon keményet csatázott az első helyért, a német végül megelőzte az ausztrál pilótát. A két Mercedes még egyszer eljátszotta a az oda-visszaelőzést. Massa, Raikkönen és Hulkenberg között volt egy látványosabb harc. Az 51. körben Rosberg szólt a csapatnak, hogy gyorsabb, mint Hamilton, de Ross Brawn nem engedte meg Niconak, hogy megelőzze Lewis-t. A német többször is jelezte, hogy megelőzné csapattársát, de csak nemleges választ kapott. 
A futamot Vettel nyerte, Webber és Hamilton előtt, Rosberg negyedik lett. Az én véleményem a két csapaton belüli harcról, hogy nem volt fair, amit Rosberggel csináltak. Érthető, hogy a csapatszámára fontos a pont – főleg, ha ilyen pozícióban vannak, de felnőtt, tapasztalt versenyzők, csak meg tudják oldani. Ami pedig a Red Bullokat illeti, nagyon izgalmas volt, amit Webber és Vettel csinált és fair play volt.


Lehet mondani, hogy a német nem hallgatott a csapatra, de ne csináljunk úgy, mintha először történt volna ilyen (- az ilyen esetekből általában nem lett probléma). Logikus, hogy a csapat nem akarta, hogy baj történjen, de rájuk is igaz ami a Mercikre. Örülniük kellene az első, második helynek, nem azt sulykolni Sebastianba, hogy rossz, amit tett, emellett Webber szerintem elég idős ahhoz, hogy feldolgozza, hogy ma „csak” második lett. Ilyen a versenyzés, a dolgok néha nem úgy alakulnak, ahogyan azt tervezzük. Massa ötödik lett, mögötte a két Lotus végzett. Őket Hulkenberg, Perez és Vergne követte. A két sereghajtó csapatból megint Bianchi végzett a legelőrébb, a tizenharmadik helyen. 

A következő futam április 14-én lesz Kínában.

2013. március 17., vasárnap

Ausztrál Nagydíj

Az idei év első időmérője közel sem volt zökkenőmentes. A szombati kvalifikációt a Q1 után hosszas halogatás után megszakították – az eső miatt – és az időmérő többi részét vasárnapra, a futam elé tették.


A pole-ból Vettel indulhatott, mellőle csapattársa Webber, a harmadik helyről Hamilton a Mercedesszel. Őket a két Ferrari követte, Massa, Alonso sorrendben. Sebastian, ahogyan azt már tőle megszokhattuk jól rajtolt, Mark már kevésbé. Massa és Alonso felzárkózott Vettel mögé. Raikkönen támadta Hamiltont, majd simán körbeautózta. Már a 6. körben elkezdődtek a kerékcserék, a többség három kiállásos taktikán volt. Azonban volt néhány kivétel, pl. Raikkönen és a visszatérő Sutil, akik kettővel számoltak. Szinte körről körre változott, hogy éppen ki vezeti a mezőnyt, általában attól függően, hogy az adott pillanatban kinek volt kevesebb boxkiállása. A második kerékcserénél Alonso megelőzte Vettel-t – a boxban. A 25. és a 27. körben Maldonado és Rosberg versenye is véget ért, Pastor meg-, majd kicsúszott, míg Niconak műszaki hibája adódott. A 31. körben Alonso nagyot csatázott a második Hamiltonnal, Lewis nagyot fékezett, ezáltal nem tudott jól ráfordulni az ideális ívre, ezt használta ki Fernando. A 40. körtől az első helyen autózó Sutil esélyesnek tűnhetett volna a dobogóra, de még ki kellett mennie szuperlágyért – bár a csere után azok is hamar elhasználódtak.
Az ausztrál nagydíjat Raikkönen nyerte, Alonso lett a második, Vettel a harmadik. Mindhárman megérdemelték a dobogót, szemmel láthatóan ők is örültek neki. Mögöttük Massa végzett és az egyelőre nem túl megbízható Mercédesszel Hamilton, majd Webber. Utánuk a két Force India ért célba. Button és Perez közre fogta a 10. Grosjean-t. Az első versenyből nem szabad következtetést levonni, de ha a McLaren így folytatja, akkor jók lesznek a középmezőnybe. Grosjean remélhetőleg nem azért szerepelt így mert „bele lett verve”, hogy vigyázzon a többiekre. Vergne ma szintén szépen ment, míg csapattársa Ricciardo kiállt a boxba, ezzel befejezve a versenyét. A franciát három újonc követte Gutierrez, Bottas és Bianchi. Mögöttük Pic, Chilton és van der Garde végzett. Hulkenberg nem állt ma rajthoz üzemanyag-rendszeri hiba miatt.
A mai napon elég meghatározó volt a gumikopás és az ebből eredő kiállások. Valószínűleg idén is nagy, esetleg nagyobb szerepük lesz az abroncsoknak és a velük levő taktikának. 

Jövő héten Malajzia a helyszín, ugyanígy korán reggel.

2013. február 8., péntek

2013. január 20., vasárnap

Challenge of the Stars

Felipe Massa szervezésében a múlt hétvégen rendezték meg Brazíliában a „Challenge of the Stars” jótékonysági go-kart versenyt.
Az eseményen jó néhány mai és egykori Forma 1-es pilóta is részt vett: Jaime Alguersuari, Fernando Alonso, Enrique Bernoldi, Sebastien Buemi, Luciano Burti, Lucas di Grassi, Kamui Kobayashi, Vitantonio Liuzzi, Felipe Massa, Nelsinho Piquet, Antonio Pizzonia, Bruno Senna, Ricardo Zonta.
A első versenyt Jules Bianchi nyerte megelőzve di Grassit és Liuzzit, a másodikon Felipe Nasr lett az első, Piquet és Monteiro előtt.
Az összetett verseny győztese a Ferrari Driver Academy pilótája, Jules Bianchi lett, második a tavaly GP2-ben versenyző Felipe Nasr, harmadik Lucas di Grassi.

2013. január 11., péntek

F1 szabályváltozások – 2013

A videó-animáció a legfontosabb technikai szabálymódosítások némelyikét szemlélteti: orrkúp megváltoztatása, első szárnyak mozgása, aktív DDRS.

 Forrás: auto-motor-und-sport.de

2013. január 3., csütörtök

A cheerful champion // Egy mindig vidám bajnok

Albert Costa Balboa in 2012 at the Hungaroring won both races and at the end of the year he has become the champion in the Eurocup Megane Trophy series.
He was born in Barcelona, Spain, 2nd of May, 1990. He’s a cheerful guy who is open, kind, friendly and partner in the fun. I think, anyone who has met him, agree with me that's for sure.
His father was motorcycle champion of Spain, his brother took part in the 250cc world championship, so it is understandable that he soon began racing in various motorbike races. He started karting at the age of 10 and in the first year he won races. In 2007 he sat into single-seater car. Because of his sponsor problems he hasn't achieved always the results which he would be able to.
Now, at the beginning of the year, not to know which series we can see him this year.

Career highlights:
2005: Italian Open Masters (kart) - champion
2007: British Formula 3 – 11th
2008: Formula Renault 2.0 – 8th
         Formula Renault 2.0 West European Cup – 5th
2009: Formula Renault 2.0 - champion
         Formula Renault 2.0 West European Cup - champion
2010: Formula Renault 3.5 - 5th
2011: Formula Renault 3.5 - 4th
2012: Eurocup Megane Trophy – champion


At first You raced motorbike, then You raced go-kart. Why did You change for four wheels??
I just try 4 wheels and I love it!

How do You remember your first kart race??
That was cool, I went there with no idea what is a go kart and I won the race!

Nowadays how often You ride motorcycle??
I been racing in moto a lot of years sign 10 years old.

Later You started in the F3, then WSR. Which was your favourite category??
WSR.

Which is your prize You're proudest??
Eveything!

Which was your most memorable race??
Motorland 2009, winning the Eurocup.

What do You feel/think when You stand up on the grid and then You start??
I’m just max concentrate!

The most of pilots have mascot. Do You have too, which always must be with You??
Dog and cat!!

Have You ever feared on the track??
Never.

Was any race where You couldn't start?? (penalty, injury)
No pain no gain, always I raced.

What’s your dream??
To be a professional driver in some good championship.

Do You have an idol, who You admire??
Valentino Rossi.

What does Barcelona mean to You??
It's fantastic!!

What do You do on the weekend when You haven’t race??
Relax and training with my moto.

What did teachers say about you in your school report??
They told me that I’m crazy! But always they give me all support.

What was your favourite subject??
Crazy..

Most of pictures You are happy, fun and smiling. Where are this energy and joy from??
I try to be happy always, it's much easy to work like this!

When was the last time you were furious??
Saturday, just before winning the championship.

How did You feel yourself when You won the championship?? (What do you feel when you think back to that moment??)
I smile, and of course it’s good feeling! You work so much to be here on top..

What your plans and possibilities for next year(s)??
Nothing, I’m working hard to be in good championship.

Which three words You use to describe yourself??
Happy, seriously, friendly.

Thank You for the interview. I wish You can drive in a really good series this year!


Albert Costa Balboa 2012-ben a Hungaroringen mindkét futamot megnyerte, majd az év végén a bajnoki címet is megszerezte a Eurocup Megane Trophy sorozatban.
1990. május 2.-án született Barcelonában, Spanyolországban. Nagyon életvidám srác, aki nyitott, kedves, barátságos és vevő a poénra. Aki találkozott már vele, az biztos egyetért velem.
Édesapja motorkerékpárban spanyol bajnok volt, bátyja részt vett a 250cc világbajnokságban, így érthető, hogy ő is hamar motorra ült és indult különböző versenyeken. 10 évesen kezdett go-kartozni és első évében már versenyeket nyert. 2007-ben ült Forma autóba. Szponzor gondjai miatt nem mindig tudott képességeinek megfelelő eredményt elérni.
Most, az év elején még nem lehet tudni, melyik sorozatban láthatjuk őt idén.

Kiemelt eredmények:
2005: Italian Open Masters go-kart bajnok
2007: Brit Forma 3 tizenegyedik helyezett
2008: Formula Renault 2.0 nyolcadik helyezett
         Formula Renault 2.0 Nyugat Európa Kupa ötödik helyezett
2009: Formula Renault 2.0 bajnok
         Formula Renault 2.0 Nyugat Európa Kupa bajnok
2010: Formula Renault 3.5 ötödik helyezett
2011: Formula Renault 3.5 negyedik helyezett
2012: Eurocup Megane Trophy bajnok 


Először motorral, majd go-kart-tal versenyeztél. Miért váltottál négy kerékre??
Csak kipróbáltam és megszerettem!

Hogyan emlékszel az első versenyedre??
Klassz volt, úgy mentem oda, hogy nem is tudtam milyen az, aztán megnyertem!

Manapság milyen gyakran motorozol??
10 éves korom óta gyakran versenyzek.

Később indultál az F3-ban, majd a WSR-ben. Melyik kategória volt a kedvenced??
A WSR.

Melyik díjadra vagy a legbüszkébb??
Mindegyikre!

Melyik a legemlékezetesebb versenyed??
Motorland 2009-ben, amikor megnyertem az Európa kupát.

Mit érzel/gondolsz, amikor felállsz a rajtrácsra, majd mikor elrajtolsz??
Csak koncentrálok!

Sok versenyzőnek van kabalája. Neked is van, ami ott kell, hogy legyen veled??
Kutya és macska!!

Féltél valaha pályán??
Soha.

Volt, hogy nem tudtál indulni versenyen?? (büntetés, sérülés)
Mindenért meg kell szenvedni, szóval mindig versenyeztem.

Mi az álmod??
Hogy profi versenyző legyek egy jó bajnokságban.

Ki a példaképed, akire felnézel??
Valentino Rossi.

Mit jelent számodra Barcelona??
Fantasztikus!!

Milyen egy versenynélküli hétvégéd??
Pihenek és motorozok.

Mit mondtak rólad a tanáraid??
Azt mondták őrült vagyok! De mindig támogattak.

Mi volt a kedvenc tantárgyad??
Őrültség… 

A legtöbb képen boldog, vidám vagy és mosolyogsz. Ez az energia és öröm honnan származik??
Próbálok mindig boldog lenni, így sokkal könnyebb dolgozni!

Mikor voltál utoljára dühös??
Szombaton mielőtt megnyertem a bajnokságot…

Hogyan érezted magad, amikor megnyerted a bajnokságot?? (Mit érzel ha visszagondolsz arra a pillanatra??)
Mosolygok, és természetesen ez jó érzés! Sokat kell dolgozni, hogy ott lehessél a csúcson…

Mik a tervek, lehetőségek a következő évre??
Semmi, keményen dolgozok, hogy ott lehessek egy jó bajnokságban.

Melyik három szóval jellemeznéd magadat??
Boldog, komoly, barátságos.

Köszönöm a beszélgetést. Kívánom, hogy minél rangosabb bajnokságban találkozzunk ebben az évben!