2020. december 6., vasárnap

Hihetetlen csoda és balszerencse - avagy két futam Bahrainben

Kifejezetten tartalmasra sikeredett a két Bahrain-i futam. Az egyik nagyon ijesztő volt, de jó vége lett. Míg a másiknál biztosra vettük a sikert, de pech lett belőle. 

Múlt héten teljesen az események hatása alá kerültem, sokat gondolkodtam a történeteken.

A rajtnál arra koncentráltam, hogy a Ferrarik épségben jussanak túl az első kanyaron. Aztán látszott, hogy valaki lesodródott a pályáról és közben az autók többsége szikrázott. Ez a fajta szikrázás hihetetlen látványos, de mégis azért adott szituációban tud ijesztőnek tűnni. Tehát éppen Norris első szárnyának szikrázását néztem, amikor megláttam hátul a berobbanást és lángba borulást. Szőrnyű másodpercek voltak, főleg mikor kiderült, hogy Grosjean az. Természetesen bárkivel történt volna rémisztő lenne, de Romain-t nagyon kedvelem. Azzal egyetértek, hogy már csak a helyet foglalja a mezőnyben, de ettől függetlenül nekem Ő nagy kedvencem. Nyilvánvalóan nem mutattak képeket, de a Bianchi-val történtek után ezek különösen ideges pillanatok. Rögtön a feleségére és gyerekeire gondoltam, akik otthon nézik apát és meg kell nekik magyarázni mi történt, közben ők sem tudnak biztosat. Nekünk is örökké valóságnak tűnt mire megtudtuk jól van és ÉL! 

Többször visszajátszották a balesetet. Felfoghatatlan az egész. Ketté törik az autó, az első fele a szalagkorlátban és lángol. Közben Grosjean mászik a lángok közül. Aztán kiderül valóban égési sérülésen és egy bokaficamon kívül semmi baja nem történt. Elképesztő, hogy a mit bírt ki a versenyoveráll, a sisak, az, hogy zárt annyira a sisak, hogy semmi gázt, forró törmeléket nem lélegzett be, hogy magánál tudott maradni akkor is. A halo meg tényleg bebizonyította milyen jó, hogy van. Anno én sem örültem neki – habár ebben nem az én szavam kell fontos legyen -, de sok idő eltelt és igazából az autók látványába sem nagyon szólt bele és nem is szabad ez esztétikai kérdés legyen. Életet mentett, hogy volt, van!

Aztán ott van a pályabíró/marshall, aki a pálya túl oldaláról ment tüzet oltani, a rajta levő sisak nem védi az arcát és mégis ilyen közel ment gondolkodás nélkül a lángokhoz. Ezenkívül az orvosi autó is még a mezőny mögött volt, köszönhetően, hogy az első körben voltunk. Nem semmi lehetett arra a látványra érkezniük oda, de ez nem tartotta vissza őket attól, hogy segítsenek. Persze, ez a feladatuk, munkájuk, ahogyan a pályabíróknak is, de azért ez egy rendkívül szokatlan és nem mindennapi helyzet volt. Emelem kalapom! Hétköznapi hősök!

Végül, nem utolsó sorban Grosjean lélekjelenléte egyszerűen elképesztő. Majdnem 60 G-t kibírt, majd ezek utána hihetetlen bátorsággal és elszántsággal kimászott a lángoló autóból. 28, azaz huszonnyolc másodpercet töltött az égő autóban. Szó szerint csoda történt! Holnapig tudnám magasztalni, tényleg mint egy szuperhős vagy egy kaszkadőr.

Olyan jó volt látni a bejelentkezését, a mosolygós képet a kórházból. Aztán felesége, Marion megérkezett hozzá, aki vitt a gyerekek által sütött sütikéből. Kedvencem ez a kép, annyira minden benne van!

Volt, aki azt mondta szerinte nem kellett volna ennyiszer visszajátszani az ütközés jeleneteit. Szerintem így, hogy szinte semmi baja nem történt nincs ezzel baj. Ha mondjuk jól látható sérülése, baja esett volna akkor én is úgy gondolnám ízléstelen, de így… Grosjean is megosztotta később a videót.

Sajnálom, hogy Abu Dhabiban sem tud majd rajthoz állni és így fejezi be Forma 1-es pályafutását, de a lényeg, hogy jól van!

Ma is Bahrain-ben volt futam, csak más vonalvezetésen, ami szerintem egyszer érdekes volt. Azért ne legyen rendszer, de nem volt rossz!

Grosjean helyett Pietro Fittipaldi ült be a Haas-ba. Hamilton koronavírus tesztje pozitív lett hétfőn, helyére Russell ült, míg George-t a Williamsben az F2-ös Jack Aitken helyettesítette, akinek nagyon örültem, hogy lehetőséget kapott. 

Russell kiválóan kezdett a Mercedesben, két szabadedzést is megnyert és az időmérőn második lett. A start után rögtön az élre állt. A vicces az, hogy én ezt nem is láttam, mivel megszoktam a Hamilton, Bottas első sort, ahol nem történik semmi és automatikusan hátra figyeltem. Most is, megszokásból. Örültem, hogy Russell-nek végre lesz lehetősége tényleg bebizonyítani tehetségét és kapott hozzá egy versenyképes autót is, amivel elvileg “bárki nyerni tudna”. Habár Bottasnak ez nem nagyon megy. Bottas ma is bebizonyította milyen nyámnyila. Emberileg nincs vele bajom, de egy átlagos, közepes szintű versenyző. Míg Russell nem, ő a megfelelő autóval világbajnok is lehetne. 

Nagyon reméltem, hogy a brit ma nemhogy pontot szerez, de nyerni is fog. Sokáig így is látszott. Aztán a Safety Car alatt mindkét Merci kiment kerékcserére, ami tényleg csere lett. A két pilóta abroncsait keverték össze. Így Russell-nek duplán kellett kijönnie, de így visszaküzdötte magát az élmezőnybe és úgy nézett ki meg lehet a győzelem. Aztán kiderült, hogy lassú defektje van és újra ki kell mennie, így a mezőny végén találta magát. Bár így is feljött a kilencedik helyre, Bottas mögé. 

Azt azért nem értem a Mercedesnek mi a francért kellett kapkodnia és ezzel így elcseszni. És mikor visszahívták korrigálni a hibát, akkor miért nem lehetett egy teljesen másik szettet feltenni neki. Nem csoda, hogy csórikám a levezető körben elsírta magát. Úgy sajnálom! Ilyenkor az ember úgy odamenne és megölelgetné, hogy semmi baj. 
Azért felmerül a kérdés, ha Hamilton ült volna ma benne, akkor is meg merték volna maguknak engedni ezt a hihetetlen amatőr hibát. Nem gondolnám, hogy direkt volt, de ez olyan tipikus Ferrari-féle szerencsétlenkedés volt, csak a Mercinél az ember nem ezt várja…

Nem szeretem Hamilton-t, ez nem titok, de nem kívánnék neki rosszat! De olyan jó lenne Russell-t még egyszer versenyképes autóban látni. Megérdemelné, hogy jövő héten is ő ülhessen a Merciben. Persze, Hamilton-nak jobbulást!

Ui.: Gratulálok Pereznek a győzelemhez és Oconnak, Strollnak a dobogóhoz. Örülök, hogy végre Estebannak is megadatott a lehetőség, hogy pódiumra álljon!