2020. szeptember 6., vasárnap

Számomra ez az igazi Forma 1!

Végre egy izgalmas futam! És ehhez az kellett, hogy a Mercedes úgymond kiessen a játékból. Egyből nem érezte azt az ember, hogy inkább aludna egyet és majd felébredne a befutóra (vagy inkább arra se, hiszen ott sem történik sem új). Mikor a Ferrarik szépen egymás után kiestek, azt gondoltam " komolyan miért nézem még mindig ezt?". Úgy látszott minden a szokásos forgatókönyv szerint fog zajlani, Vettel és Leclerc vagy kiesik vagy egyáltalán nem versenyképes abban a f*stalicskában. Én ilyenkor szomorkodok, dühöngök, csalódott vagyok, de nem meglepett. Aztán nyer a Mercedes Hamilton-nal, Bottas-szal és Verstappen-nel a nyomában. Ami már a könyökünkön jön ki, komolyan mondom az utóbbi időben már Max-nek szurkoltam. Aki régebb óta követ tudja, hogy mennyire nem vagyok oda érte, bár el kell ismerni mostanra felnőtt a feladathoz és nem igazán tudom megszólni és már nem is nagyon akarom. Szóval a Ferrari ma megint nyomott egy dupla DNF-et, én fel is álltam "köszönöm, akkor mára ezt fejezzük be!". Aztán meghallottam, Hamilton lehet büntetést kap. Megcsillant a remény, bár az FIA-t ismerve úgy gondoltam, őt nem fogják büntetni. De mégis. Így visszaültem a tv elé némi bizakodással. Amit ez után láthattunk az az elmúlt hónapok, sőt évek legjobb futama volt. Végre azt a Forma 1-et néztem, amit szeretek és amit annyira hiányoltam! Fantasztikus volt! A fiatalok versenye, izgalom, akció, feszültség. Igazából bármelyikük nyert volna, jó lett volna. De tény és való, hogy én Gasly-nak szurkoltam. Már nem is emlékeztem erre a fajta ideges izgatottságra. Hogy görcsbe van a kezem, gyorsabban ver a szívem és alig merek odanézni. De Pierre megcsinálta! Behúzta első Forma 1-es győzelmét! Csak a király kategóriás éveiben annyi mindenen ment már keresztül... nagyon megérdemelte, hogy neki lengessék elsőként a kockás zászlót. Jó volt látni mennyire őszintén tud örülni győzelmének és azt is, ahogy a mezőny odamegy hozzá gratulálni. 

Amellett nem tudok elmenni, szerencsétlen Sainz mekkora bakot lőtt azzal, hogy aláírt jövőre a Ferrarihoz. Mindenhol mindenki azt mondja, hogy ki az, aki nemet mondana az olasz csapatnak. Hát én értem, hogy a múlt meg minden, meg nyilván pilótaként egy álom náluk versenyezni, de ez a mérvű versenyképtelenség szerintem már elgondolkodtató kéne legyen. Persze, tavaly még nem voltak ennyire bénák, de akkor se voltak a toppon. Szerintem a lelke mélyén ő is nagyon bánja a döntést. Vettel és Leclerc a Q3-ig nem jut el, Sainz viszont harmadik az időmérőn, majd a Ferrari nullázik, miközben Carlos majdnem nyer. Nem hiszem, hogy bárki arra vágyna, hogy ugyan egy Ferrariban ülve, de a sor végén kullogjon, miközben egy másik csapattal a dobogóra is állhat. 


Visszatérve a mai futamra, nagyon remélem, hogy sok ilyen futamot látunk még idén és a jövőben! Adjuk oda Hamilton-nak a bajnoki címet most és szóljunk neki, hogy nem is kell eljöjjön a több futamra (Bottas-nak sem kell). Mi meg élvezzük a versenyeket, ahol igazi harc folyik! Oké?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése