2014. október 5., vasárnap

Japán Nagydíj

A futamot Hamilton nyerte Rosberg és Vettel előtt. De ami most ennél is fontosabb, hogy Bianchi állapotáról bíztató, jó híreket kapjuk. A francia nem sokkal a hajrá előtt oldalról neki csapódott a Sutil autójához érkező darus-kocsinak. A pályáról eszméletlenül szállították a közeli kórházba. Édesapja elmondta, hogy fia súlyos fejsérülést szenvedett. Megoperálták, állapota kritikus, de stabil.
A versenyt piros zászlóval leállították. Állítólag az orvosok döntöttek amellett, hogy mentővel szállítsák korházba és ne helikopterrel. Nem tudom pontosan mi hogy történt, de elképzelhetőbbnek tartom, hogy ez jobban hangzik, mint az, hogy az időjárás miatt nem lehetett helikopterrel vinni. Nemrég az egyik kisebb kategóriában azért nem tartottak meg egy versenyt, mert az időjárás miatt a helikopter nem tudott volna felszállni. Ha most pont erre nem figyeltek kellően, akkor ez rettenetes hiba. Emellett amikor az eső újra rázendített akkor kellett volna leállítani – Massa kiabált is a rádióba, hogy túl sok a víz a pályán, ráadásul már meg volt a 75% az egész pontért. Sokan úgy gondolják, hogy ha tegnap vagy korábban rendezték volna meg a futamot ez nem történt volna meg. De ez a baleset eső nélkül is bárhol, bármikor megtörténhet (-ett volna), sajnos.


Tegnap a várttól eltérően száraz időmérőt láttunk melyet Rosberg nyert meg Hamilton előtt. Őket a Williams duója követte. A rajt Safety Car mögül indult, mentek két kör, majd piros zászlóval megállították a futamot. Egy szűk félóra múlva újra elindult a mezőny a biztonsági autóval. Alonso autója megállt. A 9. kör végén elengedték a mezőnyt. A gumicserék után Vettel Ricciardo elé került. Rosberg, Hamilton, Button – az okos, korai cseréjének köszönhetően –, Bottas, Massa, Vettel és Ricciardo volt. A 16. körben Vettel megelőzte Massát, majd Ricciardo is bepróbálkozott, de neki ez egy körrel később sikerült.  Aztán Bottast is megelőzték, Vettel körbeautózta, Ricciardo az előzőhöz hasonlóan a S-kanyarokban előzte meg. A 29. körben Hamilton megelőzte Rosberget, bár ő már használta a DRS-t, de szép manőver volt. Button kerékcseréje után a Red Bullok mögé jött vissza. A 39. körre Hamilton, Rosberg, Vettel, Button és Ricciardo volt a sorrend. Daniel és Jenson oda-vissza előzte egymást, végül Ricciardo elment Button mellett. Megérkezett az eső, amitől Sutil megcsúszott és a falban kötött ki. Sárga zászló volt, de most már tudjuk, hogy ez sajnos nem volt elég.
A dobogóról Ricciardo csúszott le, őt Button követte. Mögöttük a Williamsek értek be, Bottas, Massa sorrendben. Pontszerző még Hulkenberg, Vergne és Perez lett.

A hét egyik fontos híre, hogy Vettel megkezdte a pilótakeringőt. Bejelentette jövőre nem a Red Bullnál folytatja, de hogy hol, az még titok. Kvyat lesz Ricciardo csapattársa 2015-ben. Így megüresedett egy hely a Toro Rosso-nál Verstappen mellett.


Veled vagyunk, szorítunk érted Jules! 

Jövő héten Sochiba utazik a mezőny.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése